A krónikus betegségek   Az alkati kezelés elve   Az alkati kezelés tudnivalói   Az alkati kezelés lefolytatása   Salaktalanítás   Az alkati szerek rövid bemutatása   A legfontosabb alkati szerek részletes bemutatása   Példa az alkati kezelésre   Nehezen kezelhető gyerekek alkati sajátosságai   Alkati kezelés P. Chappell könyve alapján   Miért van szükség egy komoly repertóriumra?   Gyakori kérdések az alkati kezelésről   A szersorrend fontossága az alkati kezelésben VISSZA AZ ELMÉLETI HOMEOPÁTIA OLDALRA

AZ  ALKATI  KEZELÉS  LEFOLYTATÁSA A hozzám érkezett levelekben a kedves Olvasók leginkább alkati kezeléssel kapcsolatos kérdéseket tesznek fel – annak ellenére, hogy a honlapnak már eddig is számos cikke foglalkozik ezzel a témával. Ezért a most következő írásban megpróbálom még egyszer, kezdőknek is érthetően elmagyarázni a homeopátiának ezt a legfontosabb fejezetét. Most csak gyakorlati útmutatásról lesz szó, az alkati kezelés fontosságát, elvét a honlap többi cikke tárgyalja – ezekre itt egyáltalán nem térek ki.      Az egyszerűség kedvéért a következőkben az „öngyógyítás” kifejezés alatt nem csak a szó szerint vett öngyógyítást értem, hanem azt is, ha egy családban valaki nekilát rokonai és környezete gyógyításának. 1. pont: Kinek ajánlott az alkati kezelés? Csak olyanoknak, akik meggyőződtek a homeopátia fontosságáról, sőt, akarják a kezelést és hisznek is a homeopátia elveinek a helyességében. Ez mind azokban az esetekben szükséges, sőt elengedhetetlen követelmény, melyekben a beteg hivatásos homeopatához fordul, mind azokban, melyekben valaki „öngyógyításba” kezd.      Ez utóbbi körébe is két kategória tartozik: az első, ha valaki csak önmagát akarja homeopátiával gyógyítani, a második, ha önmagán kívül rokonait, közeli ismerőseit is. (Ez a második a gyakoribb, nem véletlen, hogy több „hivatásos” homeopata – többek között Hahnemann – is így kezdte a „pályafutását”, hiszen a homeopátia kiválóan alkalmas az „öngyógyításra”.) A második esetben elegendő, ha csak a kezelő személy felel meg a követelményeknek. 2. pont: Hogyan lehet az 1. pontban említett követelményeknek megfelelni? Ahogy már más helyen írtam, a régi nagy homeopaták, például Hahnemann, megkövetelték a betegeiktől, hogy a kezelés előtt olvassanak a homeopátiáról. Ahhoz tehát, hogy a fenti feltételeknek megfeleljen valaki, tájékozódni kell. Ehhez jó könyvek szükségesek. Ez a honlap olyan könyveket ajánl, melyek alapján nem csak megismerni lehet a homeopátiát, de az öngyógyításba is bele lehet kezdeni. Tehát bizonyos alapfokú tájékozódás azoknál is elengedhetetlen, akik homeopata rendelőbe mennek, hiszen a kezelés megköveteli a beteg együttműködését az orvossal.      De nem csak az együttműködés miatt van szükség a beteg tájékozottságára, hanem azért is, hogy meg tudja nagyjából állapítani, hogy a kapott kezelés megfelel-e a klasszikus homeopátia szabályainak vagy sem. Ugyanis, ma a homeopátiával foglalkozó orvosok többféle módszert is alkalmaznak. Vannak olyanok, és ez a többség, akik csak tüneti kezelésre használják a homeopátiát. Ha ezt az akut esetekben teszik, nem baj, de ha krónikus eredetű panaszokat is így próbálnak kezelni, az már hiba, ami azzal a következménnyel is járhat, hogy a helytelen potenciában beadott „nagy szerek” később, amikor szükség lenne rájuk, már nem hatnak. Egy másik csoport nem a klasszikus homeopátia elvei szerint dolgozik, és többfajta gyógymódot is összekever. A betegnek tehát meg kell tudnia állapítani, hogy kezelő orvosa csak homeopátiás kezelést alkalmaz nála, vagy azt mindenféle keleti eredetű vagy más csodamódszerrel keveri; ami nem egyeztethető össze a homeopátia elvével, és nem is vezethet eredményre – hosszú távon egészen biztosan nem. A harmadik csoport ugyan azt mondja, hogy alkati kezelést alkalmaz, de az alkalmazott kezelés nem felel meg a klasszikus homeopátia alapkövetelményeinek.      Ezt könnyű megállapítani, ha tudjuk a következőket: Egy igazi alkati kezelés hosszú és alapos kikérdezéssel kezdődik. A kapott szereknek általában magas (vagy LM) potenciájúnak (legalább C200, de inkább C 1000, leggyakrabban C 10 000-nak kell lennie; csak legyöngült betegnél vagy bizonyos különleges szereknél lehet a C30-t használni, ennél alacsonyabbat pedig semmi esetre sem) és ritkán adagoltnak kell lennie (kivéve az LM potenciájú gyógyszert).      Azt is tudnia kell az alkati kezelés alatt álló betegnek, hogy krónikus betegségeket semmiképpen nem lehet, sőt tilos komplex szerekkel kezelni, tehát, ha orvosától mégis ilyet kap, akkor az hiba.      A szereket nem lehet terv nélkül váltogatni; ugyanazt a magas potenciájú alkati szert legkorábban hathetente lehet beadni, és maximum kétszer megismételni. Ha az orvos valakinek nem így adagolja a szerét – vagy például LM potenciájú szert bogyó és nem folyékony alakban ír fel –, akkor ott nagy valószínűséggel valami nem stimmel. Ha a kezelés mégis sikeres, akkor szerencséje volt a betegnek, ha viszont nem, nem érdemes tovább folytatnia.      Ha viszont valaki úgy dönt, hogy az első orvosánál folytatja a kezelést – akár sikeres volt az, akár nem, akár megfelelt az a szabályoknak, akár nem –, annak nem érdemes máshoz fordulni a problémáival. Az orvos-beteg kapcsolat csak bizalomra épülhet. Egyetlen orvos sem szereti és fogadja el, ha betege idegenek ötleteivel szembesíti. Tehát vagy megbízunk az orvosban és megtesszük, amit mond, vagy váltunk. És ezt a döntésünket nagyban megkönnyíti, ha kiismerjük magunkat, idegen „súgás” nélkül is meg tudjuk állapítani, hogy jó kezekbe kerültünk-e vagy sem. Ezzel be is fejeztem azon esetek tárgyalását, amikor valaki homeopata orvosra bízza alkati kezelését. Következzenek hát a tényleges „öngyógyítás” szabályai. 3. pont: Ki próbálkozhat öngyógyítással? Elsőnek – folytatva az előző pontot – talán úgy kell fogalmazni, hogy ki kénytelen önmagát gyógyítani? Nos, aki rájött, hogy nem bízhatja rá magát senkire. Vagyis annak, aki nem talál olyan orvost, aki a homeopátia elveit szabályosan alkalmazva képes gyógyítani – de ő maga mégis töretlenül bízik a homeopátiában – nemigen marad más lehetősége, mint az öngyógyítás. De azok számára sem marad más lehetőség, akik soktagú családban élnek, és mindenki számára nem bírják az orvosi kezelések költségeit kifizetni.      Végezetül azok, akik szeretik a kihívásokat, tetszik nekik a homeopátia, szívesen foglalkoznak vele, van hozzá kitartásuk, kedvük, és elég bátrak is ahhoz, hogy megpróbálkozzanak vele.      Itt jegyzem meg, hogy alkati kezelésbe csak olyanok fogjanak, akiknek már van tapasztalatuk az akut problémák homeopátiás kezelésében. Vagyis, ne kezdjük a próbálkozást azonnal egy krónikus betegség meggyógyításával, hanem előbb szerezzünk tapasztalatukat az akut panaszok kezelésével. Ennek során nagyon sokat tanulunk, sok mindent kipróbálhatunk, és nem utolsó sorban elveszítjük a félelmünket, a gátlásainkat a homeopátiával kapcsolatban. Tudtommal Magyarországon is vannak olyan kurzusok, melyeket kismamáknak tartanak, s melyeknek az a célja, hogy a gyakorló szülők gyermekeik akut problémáit homeopata nélkül vagy mellett saját maguk kezeljék. Az én nővérem például első gyerekénél kezdte el maga a homeopátiás kezelést, akkor, amikor az már egy éves volt. Olyan sikeresen oldotta meg a kezelését – olyankor is, amikor a felírt antibiotikum helyett adott neki homeopátiás készítményt –, hogy két következő gyermekét MÁR CSAK homeopátiás szerekkel kezelte.      A gyerekeket sokkal könnyebb kezelni, mert egyfelől jobban reagálnak a homeopátiás szerekre, másfelől nagyon sok jó homeopátiás könyv létezik külön a gyermekek gyógyítására. Ez a honlap több ilyen könyvet ajánl: Magyarul elsősorban Dana Ullman: HOGYAN GYÓGYÍTSUK GYERMEKEINKET HOMEOPÁTIÁVAL és Robin Hayfield: HOMEOPÁTIA – ÚTMUTATÓ A MINDENNAPI EGÉSZSÉGMEGŐRZÉSHEZ című könyvét, németül pedig Dr. med. Hedwig Imhäuser: HOMÖOPATHIE IN DER KINDERHEILKUNDE – AUS DER PRAXIS – FÜR DIE PRAXIS című művét. Ezek alapján a legtöbb gyermekbetegség otthon, egyszerűen, mellékhatások nélkül meggyógyítható.      Itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy aki hozzám fordul, azoknak csak a honlapon bemutatott könyveket tudom ajánlani, mert ezeket tartom jónak és használhatónak. Ezekben a hozzám érkező kérdések nagy részére megtalálható a válasz. Mint már annyiszor írtam, a homeopátiában nincs külön kezelés vagy szer a gyerekek és más kezelés vagy szer a felnőttek részére. Viszont minden korosztálynak megvannak a maguk sajátos problémái, tehát általában más panaszok, más szerek szerepelnek egy kifejezetten gyermekek gyógyítására, és egy általánosságban, vagy valamilyen speciális bajra íródott könyvben. A szabályok, elvek mindig ugyanazok, a leggyakoribb panaszok mások. Aki nem csak akut eseteket akar kezelni, annak azonban már más könyvekre is szüksége van. A krónikus betegségeket és a lelki eredetű panaszok többségét csak az erre alkalmas szerekkel és módon lehet gyógyítani. Ez a honlap ilyen könyveket is bemutat. Ezek nélkül alkati kezelést nem lehet végrehajtani. Kétfajta könyvre van szükség: az úgynevezett Materia medicára, ahol a homeopátiás szerek tüneteit írják le, és a repertóriumra, melyben a panaszokhoz lehet a megfelelő szereket kikeresni. Vannak olyan könyvek, ahol e kettő egy kötetben megtalálható: Ezek közül az egyik legjobb az ezen a honlapon ajánlott William Boericke: HOMÖOPATHISCHE MITTEL UND IHRE WIRKUNGEN – MATERIA MEDICA UND REPERTORIUM című mű. Ez németül, angolul is megrendelhető az interneten. Kitűnő könyv, és nagyon könnyen kezelhető, hogy hogyan, arról majd később.      Magyarul csak Dr. S. R. Phatak, indiai orvos HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZERTAN című könyve vehető meg, és az ehhez tartozó, de külön kötetben található repertórium (mindkettő megvásárolható például a Lajos utcai és a Gazdagréti patikákban és megrendelhető a Remedium Kiadónál, melynek honlapja: www.remedium.hu). A fentebb felsorolt Dana Ullman és Robin Hayfield könyveiben is találhatók szer-leírások, melyek nagyon jók, csak nem elégségesek.      Aki tud németül, annak nagyon ajánlom a Gerhard Risch professzornak a KÖNYVAJÁNLÓ oldalon is szereplő HOMÖOPATHIK – DIE HEILMETHODE HAHNEMANNS című könyvét, mert ebben azon felül, hogy a szerző az elméletet nagyon érthetően és szórakoztatóan írja le, gyakorlati tanácsokat is ad, például „A kúra lefolytatása” című fejezetben. Feltéve: 2012. október 28. Boericke könyvében minden szernél megtalálható annak kiegészítő-, hasonló- és antidotáló (azaz az adott szer hatását semlegesítő) szere, sőt még az adagolás is. Ugyan Dr. Phatak GYÓGYSZERTAN könyve is feltünteti a szerek rokon- és kiegészítő szereit, de ő nem említi se az ellenséges és antidotáló szereket, se az adagolás módját. A legkedvezőbb szer-sorrendeket pedig egyik könyv sem adja meg, ezért a Materia medica és a repertórium mellett szükség van még egy könyvre, melyben a szerek egymáshoz való viszonyát találhatjuk meg. Magyar nyelven a Remedium kiadónak van egy ilyen könyve, németül a HAUG kiadónál megjelent Robert Gibson Miller/Will Klunker ARZNEIBEZIEHUNGEN című könyvecskéjét tudom ajánlani, ahol az összes fontos szer kiegészítő-, követő-, ellenséges-, antidotáló szerei fel vannak sorolva, és a legkedvezőbb szer-sorrendek is. (A homeopátiában különbség van az ellenséges és az antidotáló szerek, illetve hatás között. Ellenséges szernek mondjuk azt, amelyik a szervezetnek egy homeopátiás szerre beindult öngyógyító hatását megbolygatja, és esetleg annyira összekuszálja, hogy gyógyítás helyett új tüneteket idéz elő. Antidotáló szer pedig az, mely mintegy ellenméregként működik, vagyis semlegesíti az adott szer hatását. Tudatosan akkor alkalmaznak antidotáló szert, ha valaki helytelen szert kapott, erre rájönnek, és azt gyorsan antidotálják. Nem minden homeopátiás szernek van saját egyedi antidotáló szere, ezért az antidotálást többnyire feketekávéval, mentollal, kámforral végzik, vagyis azokkal az anyagokkal, melyektől a homeopátiás szereket távol kell tartani, és amelyeket minden homeopátiás könyv felsorol. Ezek azonban csak a beszedést követő fél órában fejtik ki semlegesítő hatásukat. Ha egy adott szerről csak később derül ki, hogy helytelen volt, akkor a leghelyesebb a valóban jó szert beadni, mert az antidotál a leghatásosabban.) [Egy olvasó felhívta a figyelmemet, hogy a kávé, mentol, kámfor antidotáló hatásáról írt ezen megjegyzésem: „Ezek azonban csak a beszedést követő fél órában fejtik ki semlegesítő hatásukat”, összevetve egy másik oldalon leírtakkal könnyen félreérthető. Nevezetesen azzal a résszel, melyben arra adok tanácsokat, hogy mit csináljon az a beteg, aki sok és helytelen és rossz potenciájú szert kapott már: „Ha már túl van több sikertelen és helytelen kezelésen, és szeretné rendbe hozni azt, akkor a következőkkel kell megpróbálkoznia: Azonnal hagyja abba az összes szer szedését. Várjon, ameddig csak bír (legalább két hónapig), és ne szedjen semmit. Ehelyett igyon illatos teákat, szopogasson mentolos cukorkát, fogyasszon annyi kávét, amennyi nem árt meg.”      Nos a magyarázat a következő: Ha egy homeopátiás szer helyes, akkor az olyan, mint amikor például két űrhajó összekapcsolódik: Ha megtörtént az összekapcsolás – mondjuk egy fél óra alatt – akkor már semmi nem térítheti el őket egymástól. De ha a két űrhajó részei nem illenek egymáshoz, azaz a homeopátiás szer rossz választás volt, akkor nem tud gyorsan létrejönni az összekapcsolódás, a szer és a szervezet „befogadó-pontjai” mintegy egymás mellett mozognak, folyton egy kicsit ide, egy kicsit oda, és ilyenkor sok minden, például kávé, mentol stb. végleg eltérítheti őket egymástól. Tehát, ha a homeopátiás szer jól választott volt, akkor sok antidotáló szer kb. egy fél óra múlva már hiába akarja megakadályozni az „összekapcsolódást”, mert az már létrejött. Ha viszont a választás rossz volt – hiszen ilyen esetre adtam tanácsot –, ami miatt az „összekapcsolódás” vagy egyáltalán nem jött létre vagy elhúzódik, akkor a szabadon mozgó, kapcsolódni akaró, de nem tudó részeket később is semlegesíteni tudják, így az összekapcsolódást meg tudják akadályozni.] Végül, de nem utolsósorban Peter Chappell: LELKI GYÓGYÍTÁS HOMEOPÁTIÁVAL – ÖNSEGÍTŐ KÉZIKÖNYV-ét kell említeni, mely egyedül elegendő, hogy valaki belevágjon a gyógyításba (később ugyan kellenek még más könyvek is, de kezdetnek szinte ez is elég). A könyvet már nem lehet újonnan megvenni, de az interneten mindig hozzá lehet egy használt példányhoz jutni. Ezen kívül – azok számára, akiknek van szélessávú internetük – letölthető a következő oldalról: http://www.scribd.com/doc/65173542/Lelki-Gyogyitas-Homeopatiaval-Onsegit%C5%91-Kezikonyv-Peter-Chappell Chappell könyve – az alkati kezelés szempontjából – négy fő részből áll: az első az elmélettel foglalkozik, és példáival arra döbbenti rá az olvasót, hogy gyermekkorunk milyen nagy hatással van egész további életünkre (ezt nem csak ő állítja), másfelől kimutatja, hogy a homeopátia az egyetlen tudományos gyógymód, ami a gyógyításnál figyelembe veszi a lelki és idegi eredetű tüneteket, és ami a szerzett lelki sérüléseken segíteni tud.      A második rész egy repertórium, melyben főleg lelki és idegi eredetű tünetek szerepelnek, míg a testiekből csak néhány kiragadott tünet. Aki először olvassa, megdöbben, hogy milyen sok élmény, esemény befolyásolja az ember életét, és mik okozhatnak problémát az életben. Másfelől az is megdöbbenti, hogy a homeopátia ismeri ezeket a problémákat és megoldásokat is kínál rájuk.      A harmadik rész magukat a szereket mutatja be. A felsorolt szerek nem mindegyike „nagy” szer, azaz alkalmas egyedül a krónikus betegségek gyógyítására, sőt olyanok is szerepelnek, melyek kifejezetten akut szerek – például az Aconitum –, s amelyekkel nem is érdemes, sőt nem is szabad alkati kezelésnél próbálkozni. Hogy a felsoroltak közül melyek az alkati kezeléshez alkalmas szerek, a honlapnak az alkati kezelés általános tudnivalóival foglalkozó és az alkati szereket bemutató oldalain már leírtam.      A negyedik rész a kúra lefolytatásához ad tanácsokat. Chappell csak az LM potenciát ajánlja, ezért ennek elkészítését mutatja be. Az „öngyógyító” alkati kezelésnél nem is ajánlott más potenciát használni – hogy miért, ezt a honlap LM potenciával foglalkozó cikkében megírtam. Mindezeket figyelembe véve, továbbra is leszögezhető, hogy Chappell könyve nagyon sokat segít az öngyógyításban, mert nagyon sok olyan dolgot tartalmaz, amit szinte egyetlen más homeopátiás könyv sem. Kiválóan alkalmas arra is, hogy önismeretünket növelje, kiszélesítse. Tudniillik önismeret, önmagunkhoz való teljes őszinteség nélkül nem lehet magunkon alkati kezelést végrehajtani. Ha e téren problémáink vannak, akkor segíthet, ha rokonainkat, közeli ismerőseinket kikérdezzük, milyennek látnak ők bennünket.      Ugyanakkor tudni kell, hogy egyfelől egyedül ez a könyv nem elég a homeopátia alkalmazásához, másfelől, hogy tanácsait – különösen, ami az akut szereknek krónikus esetekben való bevetését illeti – csak kritikával szabad megfogadni. Szerleírásai nagyon jók, de – nyilvánvalóan – nem lehetnek olyan tartalmasak, mint egy Materia medica-ban. 4. pont: Mit lehet és mit nem az alkati kezeléssel elérni? Az alkati kezelés nem csinál új embert senkiből. Sőt, azoknál, akik már évtizedek óta betegeskednek, valószínűleg a tökéletes gyógyulás sem elérhető. Az alkati kezelés célja, hogy a páciens „harmóniába kerüljön önmagával”. Ez nem azt jelenti, hogy született vagy régen szerzett idegi, lelki panaszai, és ezek hatására kialakult személyisége alapjaiban megváltozik. Egy példával érzékeltetve: Aki nem szeret egyedül lenni, az a legjobb alkati kezelés hatására sem fog örömmel egyedül maradni. Ami elérhető, az az, hogy már nem, vagy sokkal kevésbé, mint korábban, fog szenvedni gyengeségeitől, jelen példánkban az egyedülléttől, és hogy a a lelki problémái nem fognak testi tünetekben megnyilvánulni.      A testi tünetek jelentősen enyhülhetnek, sőt el is tűnhetnek, akár örökre is az alkati kezelés által. Ennek előfeltétele azonban, hogy a páciensnél még ne legyenek visszafordíthatatlan szervi elváltozások, és hogy betegsége egyáltalán gyógyítható legyen.      Ezért elvárásaink ne legyenek túlzóak: Nem leszünk se szebbek, se fiatalabbak, se szőkébbek, se magasabbak, se okosabbak az alkati kezelés hatására. Ami ezeknél sokkal fontosabb: nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lehetünk, és nagyobb türelemmel viselhetjük saját alkati gyöngeségeinket. Az alkati kezelés – jobban mondva a homeopátia folyamatos alkalmazásának – ritkán említett, holott egyik legnagyobb előnye az, hogy komoly védettséget nyújt a betegségek ellen. Aki átesett egy alapos alkati kezelésen és akut problémáit is homeopatikus gyógyszerekkel kúrálja ki, az sokkal ellenállóbb mind a járványos megbetegedésekkel, mind az életkorának megfelelő és annak előrehaladtával egyre nagyobb számban előforduló „általános” bajokkal szemben. Magyarul, sokkal egészségesebb, ellenállóbb lesz, mint azok, akik allopátiás gyógyszereket szednek. Ravi és Carola Roy írta: „A hosszabb időn át végzett alapos homeopátiás alkati kezelés fokozza a szervezet ellenálló- és alkalmazkodó-képességét, és így a számára korábban ismeretlen, új fertőzések ellen is hatékonyabban tud védekezni. Megfigyelték ugyanis, hogy azok az emberek, akiknek felmenői két vagy három generáción át homeopátiás kezelésben részesültek, ritkán kapnak heveny betegségeket, de ha mégis megbetegszenek, akkor a kóros állapot csak rövid ideig tart és nem jár szövődménnyel.” E megállapításhoz hozzá kell tenni, hogy ez nem csak a fertőzéses betegségekre igaz, és hogy nem csak azoknál áll fenn, akiknek szüleit, nagyszüleit már homeopátiával kezelték, hanem azoknál is, akik maguk részesültek alapos alkati kezelésben. 5. pont: Ki szorul alkati kezelésre? Elsősorban a krónikus betegek. De ahogy a krónikus betegségekről szóló cikkben írtam, ma már valójában mindenkiben megtalálható valamilyen, ha nem az összes miazmás terheltség. Ezért még a teljesen tünet- és panaszmentes egyénnél sem árt az alkati kezelés. Természetesen azok, akik egészségesek, nemigen gondolnak erre, holott egy jó időben elvégzett kezelés megmenthetne sok későbbi bajtól. Szinte azt lehet mondani, hogy csak annak nincs szüksége alkati kezelésre, akinek soha nem volt semmi baja, és akinek testvérei, szülei, nagyszülei is teljesen egészségesek voltak, vagyis felmenői és rokonai mind végelgyengülésben haltak meg. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ilyen embert ma már nemigen találni.      Azt viszont bizonyossággal ki lehet jelenti, hogy a házasság és a gyerekvállalás előtt állóknak nagy szükségük van egy alapos alkati kezelésre születendő gyermekeik érdekében (hogy manapság annyi a beteg gyerek, annak köszönhető, hogy erről az igazságról a hivatalos orvoslás nem akar tudomást venni).      Azoknak is szükségük van a homeopátiás alkati kezelésre, akiknek állandóan van valami bajuk, akik gyakran lesznek betegek, például minden télen megfáznak, influenzát kapnak, folyton elrontják a gyomrukat stb. És azoknak is, akik valamilyen viselkedési zavartól szenvednek. Az alkati kezelést bármely életkorban el lehet kezdeni. Még a kisgyermekeknél és az időseknél is. Náluk is ugyanazok a szabályok, mint a többi korosztálynál, legfeljebb a potenciának kell alacsonyabbnak lennie, azaz a kezelésnek szelídebbnek. A kezelést nem érdemes akkor elkezdeni, amikor a páciensnek éppen valamilyen akut betegsége van; előbb meg kell várni, hogy ezen túl legyen, és utána kell belefogni. 6. pont: Az első lépés Miután beszereztük a fent felsorolt könyveket, és meggyőződtünk, hogy a feltételek alkalmasak, belekezdhetünk a kezelésbe. Első tennivalónk – még a tünetek alapos felsorolása előtt –, hogy pontról pontra felírjuk, mik azok a panaszok, melyeket elsősorban kezelni akarunk. Erre azért van szükség, mert az emberi természet olyan, hogy amint elmúlnak a panaszai, megfeledkezik róluk. Senki nem képes felidézni egy fejfájást, miután az elmúlt. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy a kezelés jól halad, tehát sikeres, feltétlenül tudnunk kell, hogy honnan indultunk el, vagyis mindig tudnunk kell, hogy azok a bajok, melyek miatt az egész kezelésbe belefogtunk, éppen milyen stádiumban vannak. (Nekem például, amikor elkezdtem saját kezelésemet, hat olyan panaszom volt, amitől mindenképpen meg akartam szabadulni. Öttől gyorsan sikerült, a hatodiktól csak évek múlva, miután más szereket is bevettem.) A legjobb tehát, ha veszünk egy füzetet, és abba minden esetet a lehető legrészletesebben feljegyzünk. Feltéve: 2012. november 3. 7. pont: Mi a sikeres alkati kezelés előfeltétele? Ha a kezelőnél (legyen az bejegyzett orvos, vagy rokon, vagy maga a beteg) a tudás, a szándék, az előkészület megvan, akkor még a következőkre kell vigyázni:      A betegnek együtt kell működnie a kezelőjével, elsősorban azzal, hogy mindent feljegyez és mindent elmond neki. Be kell tartania a homeopátia alapszabályait, tehát vigyáznia kell a szerek tárolására, az adagolás előírásaira. (E téren a legtöbb probléma abból adódik, ha a páciens túl sokat vesz be egy szerből.)      És ami a legfontosabb: Legalább a kezelés alatt kerülni kell az allopatikus gyógyszerek beszedését (persze az ideális az, ha máskor sem szed a beteg ilyen szereket). Kiváltképp nem szabad kortizon-készítményeket, hormonokat és antibiotikumokat szedni. Nem szabad a homeopatikus kezelést más kezelési formákkal keverni, cserélgetni.      Ez a honlap azért foglalkozik olyan sokat az elmélettel, mert meggyőződésem, hogy csak azoknak érdemes homeopátiás szert adni, akik meggyőződtek a homeopátia elveinek a helyességéről. Bár egy homeopátiás szer természetesen olyanoknál is hat, akik még a homeopátia szót sem hallották soha, de az ilyeneknél egy tudatos, alapos kezelésbe nem érdemes belefogni, hiszen egészen biztos, hogy a szabályok nem-ismerete és figyelmen kívül hagyása miatt tartós eredményt úgysem lehet náluk elérni. Csak az a beteg, aki ismeri a homeopátia elveit, és érti, helyesli azokat, fog megfelelően reagálni a kezelés során: Nem ijed meg az első rosszabbodástól (ha azok fellépnek), örül a tisztulási folyamatnak, és nem rohan akadémiai orvoshoz, ha a kezelés során esetleg átmenetileg problémái lépnek fel. Egyáltalán: ki lehet mondani, hogy csak annál a betegnél szabad alkati kezelésbe fogni, aki MAGA IS TUDJA, hogy a homeopátia a helyes gyógymód.      E szabály alól azok az esetek a kivételek, melyekben a páciens nem, vagy nem teljesen független, vagyis a gyermekeknél, az idős szülőknél, akik bíznak a kezelőjükben, és módjuk sincs, hogy olyasmit vegyenek be, ami gátolná a homeopatikus szerek működését. 8. pont: Az esetfelvétel Az akut eseteknél a legfontosabb adatok a következők: a betegséget kiváltó ok, a tünetek pontos helye, a modalitások, az érzések jellege, és a kísérő, olykor szokatlan tünetek. Az akut panaszoknál az anamnézis gyorsan elvégezhető, olykor még kikérdezésre sincs szükség, hiszen a tünetek, a kiváltó ok sokszor szabad szemmel is látható. Az alkati kezelés előtt, tehát a krónikus betegségek esetén azonban az anamnézis olykor több órát is igénybe vevő, alapos munkát igényel. A kérdezőtől empátiát, figyelmet, előítélet-mentességet, objektivitást követel. A kezelőnek nem az a feladata, hogy a betegről véleményt formáljon, hanem, hogy objektív adatokat gyűjtsön róla, megpróbálja felismerni tettei okát, alapproblémáit, gyengeségeit és erősségeit. Elsőnek a páciens adatait kell rögzíteni, és a kikérdezés pontos dátumát. Ezt az adatfelvételt érdemes a látogatás okának tisztázásával, azaz azoknak a problémáknak a felsorolásával folytatni, amelyekért a beteg felkereste a kezelőt (lásd a 6. pontot). Utána a beteg rokonainak, szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek betegségeit, illetve elhalálozásuk okát kell feljegyezni. Ezután két módszert lehet követni: Ha sok időnk van, mert például egyik szülőnkről, vagy testvérünkről van szó, akkor meg lehet kérni őt, hogy mesélje el az életét, természetesen úgy, hogy elsősorban arról mesél, mikor, mi bántotta élete során a legjobban, milyen bántásokat fojtott el magában, miknek örült, miért szomorkodott stb. A kérdező nyugodtan közbekérdezhet, ha azt megértéssel teszi, és a kérdéssel nem a türelmetlenségét, hanem az őszinte érdeklődését fejezi ki. Ha úgy találja, hogy valami fontos adatra bukkant, akkor azonnal érdeklődhet a részletek után. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne lankadjon a figyelme, a beteg mindig érezze, hogy ő van a „középpontban”.      Akár spontán mesél a beteg, akár direkt kérdésekre válaszol, fontos megtudni, hogy mitől fél, szorong, mit szeret, mi vált ki belőle dühöt, undort, tiltakozást, mi vonzza, azaz mitől javult illetve mitől rosszabbodik az állapota, hogyan reagál az őt érő bántásokra stb. Okos, célzatos közbekérdezésekkel egyfelől meg lehet akadályozni, hogy a beteg elkalandozzon, vagy fölösleges dolgokról csevegjen, másfelől meg lehet tudni a legfontosabb panaszok modalitását: keletkezésük idejét, okát, természetét. A kezelőnek nagyon fontos tudni, hogy élete során minden ember megtanul a problémáival élni, ezért szinte soha nem beszél azokról a panaszairól, melyek a legjellemzőbbek rá, míg azokat, melyek mindenkinél megtalálhatók részletesen, hosszan ecseteli. Ettől nem szabad félrevezettetnie magát, hanem célzott kérdésekkel igyekeznie kell „belelátni” a szemben ülőbe. Például egy páciens beszél arról, hogy mennyire szenved attól, hogy olykor durván bánik édesanyjával, akit pedig nagyon szeret, de egy szót sem szól arról, hogy annyira határozatlan, hogy mindenre többször visszakérdez, hogy „de biztos?”, mielőtt megtenné. Az is jellemez egy embert, ha nem ismeri önmagát, ezért ha egy mód van rá, meg kell tudni a közeli hozzátartozók véleményét is az adott személyről.      Tehát még akkor is, ha a kérdező nem a spontán elbeszélést, hanem az irányított kikérdezést alkalmazza, előbb utóbb rá kell térni a konkrét kérdésekre. A konkrét kérdések először a mentális tünetekre vonatkoznak. (Az állandóan ajánlott Chappell könyv repertóriumában megtalálhatók ezek a kérdések.) Ezután a fej-láb séma szerint végig kell menni a test összes részén, és az ott található összes adottságon és panaszon. (Például lehet valaki kopasz úgy, hogy ez nem okoz neki panaszt, de azért a kezelőnek fel kell jegyeznie ezt az adatot is. Tehát nem csak a bajokat, hanem a „milyenséget” is le kell jegyezni.) Az alkati szereket akkor lehet a legkönnyebben megtanulni és megjegyezni, ha tanulmányozásukkor azokat egy-egy általunk ismert személyhez kapcsoljuk. Ha ezután felidézzük magunk előtt ezt a személyt, rögtön eszünkbe jut az adott szer képe is. (Coulter a könyvében saját példáin kívül néhány az irodalomból vagy a történelemből jól ismert személyt is megnevez, akikre jellemző az adott szer.) Ezért kell az olvasottakat még az olvasás alatt mindig a valóságra vonatkoztatni, így az könnyen magunkévá tehető, azon kívül ily módon az elmélet sohasem válik unalmassá. (Bessenyei Ferenc mondta, hogy nem az a zseni, aki mindent maga talál fel, hanem az, aki a mások által feltalált, tehát olvasott, hallott dolgokat helyes, új egésszé tudja összerakni, és mint ilyet alkalmazni.)      Ha ezek szerint járunk el, akkor már a kikérdezés alatt rájövünk, hogy milyen alkattal állunk szemben. Ugyanakkor vigyáznunk kell, hogy ne váljunk elfogulttá saját ötletünkkel szemben. A tünetek elemzését, azaz kirepertorizálását akkor sem szabad kihagynunk, ha úgy érezzük, hogy a kikérdezés alatt már biztosan rátaláltunk a helyes szerre. Mindazonáltal, ha van sejtésünk, akkor célzott kérdésekkel tisztázhatjuk ezek helytállóságát. Feltéve: 2012. november 12. 9. pont: Repertorizálás, azaz a tünetek feldolgozása Először figyelmesen át kell olvasni a feljegyzett tüneteket, majd fontossági sorrendet kell felállítani közöttük. Ha egy mód van rá, meg kell próbálni a panaszok kiváltó okát megtalálni. Ez lehet egy, a közelmúltban bekövetkezett egyszeri esemény, például közeli rokon halála, szerelmi bánat, honvágy, állás elvesztése stb., de lehet hosszan tartó folyamat, külső körülmény, szülés vagy akár szülés előtti élmény stb.      Ehelyütt egy példán mutatom be ennek jelentőségét: Egy kb. 40 éves hölgynek meghalt az édesanyja, akit nagyon szeretett. A szomorúság és az önvád a korábban egészséges asszonyt komolyan beteggé tette, olyannyira, hogy se otthon, se hivatalában nem tudta ellátni munkáját. Egyik kezelés és operáció követte a másikat, de semmi sem segített rajta. Itt tehát a mértéktelen gyász már nem csak akut panaszokat, de krónikus betegségeket is okozott, az alkati kezelést mégis az Ignatia-val kellett megkezdeni (ami nem „nagy” szer, egyedül nem képes mindent „rendbehozni”), és csak miután a beteg hangulata stabilizálódott, szabadott rátérni – a gyász előtti állapot szerinti – alkati kezelésre (melybe természetesen mentális tünetként a mértéktelen gyászra, önvádra való hajlam is beletartozott).      Chappell ezt így fogalmazta meg: Ha nem egyértelmű a döntés a szerek között, „akkor a traumát [azaz a kiváltó okot] fedő szert kell elsőként felírni, ez a biztonságosabb szerválasztás.” A fontossági sorrendet tehát a kiváltó ok vezeti. És ha ez a kiváltó ok a közelmúltban keletkezett, akkor az „igazi” alkati kezeléssel várni kell addig, amíg az akut problémát meg nem oldottuk, a páciens bánatát, idegességét stb. normális szintre nem szállítottuk le. A homeopátiában rendelkezésre állnak azok a szerek, melyek az ilyen állapotokat kezelni képesek (lásd Chappell könyvét, vagy a honlap megfelelő oldalát). Ezután jönnek a lelki tünetek, majd a testiek. A repertorizálás során az elődök betegségeit, például rák, tbc, kankó, magas vérnyomás stb. úgy kell kezelni, mintha azok a beteg saját tünetei lennének. Az így kiemelt tüneteket – csak a legfontosabbakat, melyek száma ne legyen nagyon sok, mondjuk legalább 10, de legfeljebb 20 – egy külön lapra fel kell írni, egymás mellé a lap tetejére. Először a mentálisakat, majd a testieket fej-láb séma szerint. Ezután elő kell venni a repertóriumot (ebből, ahogy fentebb írtam, legalább egy komolynak lennie kell, ha valaki alkati kezelést akar végezni), és minden tünet oszlopába fel kell írni az adott tünetnél talált szerek értékét.      A szakirodalom általában három értéket használ: Azokat a tüneteket, amelyek a gyógyszervizsgálat során a legtöbb, vagy akár minden résztvevőnél felléptek, hárommal, amelyek többnél, de nem soknál, azokat kettővel, és amelyek csak néhánynál, azokat eggyel jelölik. E szokás alól kívétel a Chappell- és a Boericke-féle jelölés. Chappell négy értéket használ, Oscar Boericke pedig csak kettőt, az egyértékűeket nem sorolja fel. (Lásd ezzel kapcsolatban az Ajánlott repertóriumok című cikket.) Ha ezeket az adatokat beírjuk a táblázatba, nagyon egyszerű a tájékozódás: első pillanatra látszik, hogy melyik szernél van a legtöbb bejegyzés. Azonban az is könnyen látható, hogy a legnagyobb érték megtalálásához nem csak a gyakoriság, hanem a számok nagysága is hozzájárul.      Tudni kell azt is, hogy a nagy polychrestek, elsősorban a Sulphur, a Lycopodium, a Calcium carbonicum (azaz Hahnemann ú. n. nagy pszóra-szerei) szinte minden rubrikában feltűnnek, hiszen hatóskálájuk nagyon széles (ezért is nevezik őket polychresteknek). Ezért nem meglepő, ha az értékek összeszámlálása után ezek a szerek szinte mindig az első helyeken szerepelnek. Ezt tudva, különös figyelmet kell fordítani azokra a – „kisebb” – szerekre, melyek bár nem sok rubrikában, de ahol igen, ott magas értékkel szerepelnek.      A kiértékeléskor minden szerhez két számot rendelünk: először jön az összérték, aztán pedig az a szám, ahány rubrikában a szer előfordult. Ez a pont kiválóan alkalmas, hogy a homeopátia és a komputer, azaz a repertorizáló programokról néhány szót ejtsünk. Véleményem szerint a homeopátia és a komputer két egymásnak ellentmondó dolog. A homeopátia arra tanít, hogy „foglalkozzunk magunkkal, megfigyeljük magunkat és a megfigyeléseinket rendszerbe foglaljuk”. Ehhez elsősorban áttekintés szükségeltetik, pont olyasvalami, amit a komputer egyáltalán nem tud megadni. A komputer, az internet a valóságból csak részleteket mutat egyszerre, ami csökkenti a dolgok „átlátásához”, „megítéléséhez”, „súlyozásához” szükséges képességet.      A homeopatikus rendelőkben, csakúgy, mint a homeopatikus kurzusokon komputerprogramokkal keresik ki a szereket – ez a módszer, ez a látási mód ellene mond a homeopátia lényegének. Ezért én csak a könyvekből, a repertóriumokból és Materia medica-ból olvasott, és kézzel papíron kidolgozott módszert tudom ajánlani. Az itt látható ábrán egy kézzel készített repertorizáció látható. Lehet kockás papíron elkészíteni, de lehet magunknak vonalzóval vagy, ahogy itt történt, szabadkézzel a függőleges és vízszintes vonalakat megrajzolni. Az oszlopokba kerülnek a kiértékeléskor legfontosabbnak talált tünetek – ezeket felülre írjuk. Mint már mondtam, először az okok (ha találtunk ilyeneket), aztán a lelki, majd a testi tünetek következnek. Érdemes minden tünetnél feltüntetni az oldalszámot, ahol megtaláltuk, hogy bármikor visszakereshessük. Ha ezzel kész vagyunk, egymás alá fel kell írni az alkati szereket abc sorrendben, hiszen a repertóriumok így és nem az értékük szerint sorolják fel őket.      Ezután jön a táblázat kitöltése, vagyis az értékeknek a helyükre való beírása. Ha egy-egy tünetnél olyan szerre bukkanunk, mely magas értékkel szerepel, viszont táblázatunkból hiányzik, mert nem tartozik a nagy alkati szerekhez, akkor az ilyen szereket a sor aljára fel kell írni, és minden tünetnél – a már kiértékelteknél is – be kell pótolni az értéküket (ezért jó, ha az oldalszámokat feljegyeztük, így gyorsan megtaláljuk őket). Az alkati szerek alá érdemes felírni a nozódákat és a miazma elleni legfontosabb szereket is (Carc, Med, Merc, Nit-ac, Psor, Syph, Thuj, Tub). Ugyan ezeknél általában nem sok bejegyzés lesz, mert a repertóriumokban nagyon kevés helyen tüntetik fel őket (Kentnél szinte sehol, Chappellnél két szer teljesen hiányzik, de még Boericke-nél és a többi repertóriumban is „alul-reprezentáltak”). Nem is azért kell felírni ezeket, hogy alkati szerként figyelembe vegyük őket, bár egyáltalán nincs kizárva, hogy ezek között lesz a megfelelő alkati szer, hanem azért, hogy lássuk, a tünetek melyik miazmának felelnek meg a legjobban. Ha kitöltöttük a táblázatot, akkor jön a számlálás. A végeredményeket vagy a megfelelő sorba, vagy ha ott már nincs hely, az egész táblázat alá írjuk. Ezután meg kell jelölni a szóba jöhető szereket, ezek lehetnek a legnagyobb értékűek, és azok, melyek ugyan nem tartoznak ezek közé, de több oszlopban a legmagasabb értékben vagy egyetlenként szerepeltek. A végén egyfajta szer-rangsort kell felállítani.      Ha sok tünetünk van és sok szerünk, akkor mielőtt döntenénk, még egyszer súlyozni kell a tüneteket, és a legeslegfontosabbakat pirossal jelölni. Így nem csak egyetlen rangsort, ami az összes felírt tünetet figyelembe veszi, hanem kettőt kapunk. A szerek sorrendjét aztán e két rangsor figyelembevételével kell felállítani. Ha ezzel is készek vagyunk, akkor a szóbajöhető szerek gyógyszerképeit kell áttanulmányozni. Előfordulhat, hogy magas értékkel szerepelnek olyan szerek, melyek egyáltalán nem illenek az „összképhez”, a páciens egyéniségéhez. Coulter portréi nagy segítségünkre lehetnek, hogy megtaláljuk a magas értékű, tehát a tünetek többségét lefedő, és az alkathoz is leginkább illő szert. Ehelyütt egy nagyon fontos dolgot kell újra elmondani: A betegek rendszerint akkor fordulnak homeopatához, ha olyan panaszuk van, mely már nagyon zavarja őket, s melyet a hivatalos orvoslás nem tud kezelni. Ha ez a panasz krónikus eredetű, akkor kerül sor alkati kezelésre. Amennyire én tudom, ma Magyarországon a homeopatikus rendelőkben az alkati szerek kiválasztásánál ez az éppen legjobban zavaró panasz a vezető tünet, tehát a páciens alkati szerét többnyire abban a szerben adják meg, melynek értéke a fő panasznál a legmagasabb. Ez nagy hiba. Az alkati szernek egyáltalán nem muszáj a páciens minden tünetét, de még az éppen legaktuálisabbat, leginkább zavarót sem, lefedni.      Éppen ezért közlök itt az ábrán a sok olyan eset közül egyet, melynél pont ez a helyzet állt fenn. Ahogy látszik, 20 tünetet – ebből 10-t kiemelten – írtam fel és 17 szert. Egyértelműen mindkét rangsorban (fekete és piros) a Nátrium muriaticum jött ki az első helyen, ráadásul a gyógyszerkép alapján a páciens alkata pontosan ennek a szernek felelt meg. Ugyanakkor annál a tünetnél, amely miatt a páciens egyáltalán elkezdte a homeopátiás kezelést, a Nátrium muriaticum egyáltalán nem szerepel. És mégis, a kezelés során elsőnek éppen ez a panasz múlt el!      Nem győzöm ezért hangsúlyozni, hogy a helyes alkati szer nem attól függ, hogy minden vagy a legzavaróbb tünetet lefedi-e, hanem attól, hogy a páciens egyéniségéhez, alkatához a legjobban illik vagy sem. Néhány szót kell még ejteni a Chappell könyv-féle szer-keresésről. Egy külön oldalon idézek a könyvéből, de itt is fel kell hívni a figyelmet, hogy Chappell három érték helyett négyet használ. Ezen kívül könyvét nem csak a krónikus, hanem az akut panaszokra is írta, ezért gyógyszerképei között nem csak alkati, hanem akut szerek is szerepelnek, melyeket nem érdemes (sőt, nem szabad) alkati kezelésre használni. Chappell a lelki tünetekre helyezi a fő hangsúlyt, hiszen azért írta a könyvét, hogy ezek fontosságára felhívja a figyelmet. Csak nagyon kevés testi tünetet sorol fel, holott sokszor ezek az objektívebbek. Különösen akkor, ha valaki önmagát kezeli, és nincs elég önismerete, vagy olyan valakit, akitől nem lehet értékelhető lelki tüneteket megtudni.      Ahogy már valahol írtam, én sokszor két táblázatot készítettem egy esetről: Az egyikben csak a lelki, a másikban csak a testi tüneteket vizsgáltam, és mindig egyforma eredményre jutottam. Természetesen magát a szert azonban mégis az összkép alapján helyes kikeresni, de hogy a szóbajöhető szerek nevéhez hogyan jutunk, arra több lehetőségünk is van.      Még azoknak is, akik egy más repertóriumot használnak, érdemes tanulmányozni a Chappell könyv rubrikáit, mert azokból ötleteket lehet meríteni az esetfelvétel kérdéseihez. Chappell könyvét a repertorizálásra éppen különcségei miatt nem lehet mások munkáival keverni, de például Boericke, Kent, Phatak repertóriumainak használatakor egyetlen táblázatban nyugodtan szerepeltetni lehet több szerző repertóriumaiból vett tüneteket. Például a fentebb bemutatott ábrán Boericke és Kent repertóriumából is szerepelnek adatok. A Chappell könyvből részletek ITT olvashatók. A magam részéről Chappell mellett Boericke repertóriumát részesítem előnyben, egyfelől, mert egyetlen kötetben található a repertórium és a Materia medica, másfelől, mert nem csak tüneteket sorol fel – mint Kent – hanem a betegségek neveit is. Így sokkal gyorsabban és könnyebben megtalálható a keresett szer. A magyarul is kapható Phatak repertórium előnye az, hogy abc sorrendben sorolja fel a panaszokat. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy indiai tapasztalatokon alapszik, a hinduk azonban nem európai emberek, következésképpen se betegségeik, se tüneteik, se érzékenységük nem felel meg az európai emberekének. Az alkati szer megállapításához kiválasztott tüneteknél azt is nagyon fontos figyelembe venni, hogy mely tünetek tartoznak a páciens alkatához (ebbe beletartoznak az öröklött miazmái), melyek a szerzett miazmákhoz és melyek a már kifejlett betegségéhez. A tüneteket ezen szempontok alapján is rangsorolni kell. A helyes alkati szer az lesz, mely a páciensre magára és nem a betegségeire jellemző. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy kifejlett betegségek esetén egyetlen szer, mégha az valóban az igazi alkati szer, nem tud minden problémát egyedül megoldani. Ilyenkor lesz szükség a repertorizálás során megtalált egyéb szerekre és a nozódákra.      A páciens alkatához tartozó tünetek megtalálásához elengedhetetlen ismerni a rokonok betegségeit és a páciens gyermekkori, illetve a betegségek előtti sajátosságait. Vagyis azokat a tulajdonságait, melyek talán semmilyen panaszt nem okoznak, de mégis mások, szokatlanok, feltűnőek. Ezek közé tartoznak a modalitások, az öntudatlan ellenszenvek és vágyak, az alvási szokások, a félelmek, a fóbiák stb. 10. pont: Adagolás Időközben feltettem a honlapra a legfontosabb homeopátiás szerek ajánlott potenciáit, lásd: ITT. P. Chappell írja: „Tizenöt év tapasztalata után arra a következtetésre jutottam, hogy a homeopátiában a potenciál nem más, mint előítéleteken alapuló dogma, se nem objektív, se nem mérhető. Ez a téma főként a homeopátiát tanuló diákokat kergeti kétségbeesésbe. Az a rendszer, amit ebben a könyvben támogatok, Samuel Hahnemann végső felismerésein alapul. Életművének utolsó gyöngyszeme – egy történelmi véletlen folytán – nem került be a gyógyító gyakorlatba egészen a legutóbbi időkig, sok más módszer elterjedése után.” Nos, amiről itt Peter Chappell beszél, az az ú. n. LM potencia (vagy tudományosan Q potencia), melyet már korábban bemutattam, s amelynek a másik nagy homeopata G. Risch is a híve volt. Lásd ITT. Hahnemann után a homeopátia különösen Amerikában terjedt el, ahonnan elsősorban Kent munkásságának köszönhetően jutott vissza Európába. Kent terjesztette el a nagyon magas potenciákat a krónikus betegségek kezelésében. Az amerikaiak őt követve már nem csak C 10 000, de C 100 000, sőt még ennél is magasabb potenciákat használnak.      A másik iskola Indiából került Európába, például Magyarországra. Ők szinte egyedül a C 200-t tekintik az egyedül jónak, például ezért ajánlja ezt minden szernél és minden esetre a Roy házaspár magyarul is megjelent könyvében. Ezzel szemben Angliában, Németországban és Ausztriában – ahogy Chappell írja – inkább az LM potenciát használják.      Franciaországból a Boiron gyógyszeripari cég megint egészen más potenciákat ajánl, s mivel ők sok pénzzel rendelkeznek, Magyarországon saját termékeiket reklámozzák, az általuk finanszírozott könyveken keresztül is. Ezekben egészen elképesztő, a klasszikus homeopátiával szembeforduló potenciákat javasolnak, például a nozódák esetében (például a Farmakológia és homeopátiás Matéria medica című könyvükben) a Medorrhinum-nál CH 9-t, CH 15-t és CH 30-t ajánlanak fokozatosan egymás után adagolva, ami több mint hiba – a helyes adagolás ennél a szernél a C 10 000-ből egy adag, amit, ha szükséges egyszer vagy kétszer nagy időközökben – minimum 6 hetente – lehet megismételni). Az alkati szerek adagolása – helyesen – kétféle módon történhet. Az egyik a kényelmesebb, de több rizikóval járó módszer. Ebben a kezelés az adott szer egyetlen magas, igen gyakran C 10 000 potenciájú adagjával kezdődik. Hogy a szert semmi ne antidotálhassa, szoktak este és kora reggel – tehát 8 órán belül, ami így egy adagnak számít – egy-egy adagot bevenni. Ismételni – ha szükséges – legkorábban 6 hét múlva lehet (erről majd később lesz szó). C 10 000 alatt a legtöbb alkati szer nem fejt ki mély hatást, azaz nem alkalmas krónikus betegségek kezelésére. (Ahogy már írtam, a legtöbb alkati szernél csak a nagyon betegeknél, a nagyon időseknél, és a nagyon-nagyon fiatal gyerekeknél – vagy a nagyon érzékeny, azaz a homeopátiás szerekre jól reagáló, pácienseknél szoktak kisebb potenciát adni.) Ilyen magas potenciájú adagot nem lehet ismételgetni, ezért ezt még akkor sem lehet megtnni, ha fennáll annak veszélye, hogy a kezelés során a szert valami antidotálta, de legalábbis mérsékelte a hatását. Hahnemann ezt a veszélyt – is – felismerve fejlesztette ki az LM potenciát, amit akár minden nap be lehet szedni, mégis mélyen hat, és nem okoz semmiféle melléktünetet. Sőt, még az első rosszabbodás is sokkal gyengébb formában jelentkezik, ha egyáltalán jelentkezik, e potencia használatánál.      Hogy az LM potencia Magyarországon mégsem terjedt el, annak az az oka, hogy egyfelől a magyarok többnyire Indiában tanulnak, az ottani módszert alkalmazzák, másfelől nem ismerik az LM potencia elkészítési és használati szabályait. A legnagyobb baj, ha globuliban írják fel, ezzel az egész módszernek az értelmét veszik el. Az LM potenciát csak úgy szabad használni, ahogy Hahnemann előírta (ahogy az említett oldalon és Chappell-nál olvasható). Még egyszer: Az alkati szereket (de akármilyen más homeopátiás szert) még azokban az esetekben sem lehet huzamosabb ideig szedni, 1) ha bebizonyosodott, hogy a szerválasztás helyes volt; 2) a páciensnek egyetlen alkati szere van, vagy azért, mert a homeopátia oldaláról nézve nem „összetett” személyiség, vagy azért, mert nem tartozik azok közé, akik – ahogy Coulter mondja – „több szer között ingáznak ide-oda”.      A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha C 10 000 potenciájú adagot vett be, akkor azt egymás után maximum egyszer ismételheti, legkorábban hat tét múlva. Csak hónapok vagy évek múlva – ha szüksége van rá –térhet vissza megint ehhez a szerhez.      Ha LM potenciában szedi az alkati szerét, akkor egyszerre maximum két hónapig, de inkább csak hat hétig szedheti, még akkor is, ha közben nem csak a napi ütögetéssel emelte a potenciát, hanem a gyógyszertárban is vásárolt egy magasabbat. Ebben az esetben is csak több hónap vagy év múlva térhet vissza erre a szerre. Mivel a C 10 000 potencia igen drága, és ritkán van rá szükség (ezért pazarlás egy laikussal megvásároltatni), de főként, mert ilyen magas potencia – legalább is ismételve – már károkat is okozhat – különösen, ha a bevett szer nem a helyes alkati szer –, sokkal helyesebb az alkati kezelésnél az LM potenciát használni, ráadásul ezzel a potenciával semmilyen bajt nem lehet okozni. Ha két-három heti szedés után sem mutatkozik semmilyen hatás, akkor egyszerűen le lehet állni vele, és más szerrel próbálkozni. A C 10 000 potenciájú nagy szereket nem ajánlatos könnyelműen váltogatni, nem csak azért, mert esetleg kárt okozhatnak, hanem, mert fennáll annak veszélye, hogy ily módon elvesztik hatásukat a szervezetre, így, ha később mégis szükség lenne rájuk, már nem segítenek. Többek között ezért is annyira károsak az ú. n. komplex készítmények (ezek is a Boiron termékei), mert ezek az akut szerek mellett nagy szereket is tartalmaznak, ráadásul alacsony potenciákban, mely adagolás tökéletesen ellene mond a homeopátia szabályainak, és súlyosan veszélyezteti a későbbi kezelések hatékonyságát! Tehát még egyszer: ha valaki a kényelmesebb megoldást választja és az egyszeri adag mellett dönt, akkor kezdje a kezelést C 10 000-rel. Ha az LM mellett, akkor vegye meg az adott szer LM potenciáját 1g-os kiszerelésben (hogy milyen magasat, azt az ajánlott potenciák oldalon megtalálja) globuli formájában, és abból az előírásnak megfelelően, azt szigorúan betartva készítse el az LM folyadékot. Ebből három napig vegyen be naponta egy adagot, utána két-háromnaponta, és utána heti egy adagot, legalább 6 hétig.      Van még egy adagolási módszer, amit például Dr. P. Bailey használ és ajánl: Az alkati kezelést egy adag C 10 000-rel kezdi, és LM potenciával folytatja (ezzel a páciens szervezete nagy lökést kap, amit a naponta szedett LM-mel szinten lehet tartani). Risch csak LM potenciát adott pácienseinek, de rögtön LM 18-cal kezdte. Mivel Magyarországon az LM 6 potencia kapható a gyógyszertárakban (Aranysárkány és Gazdagréti patikákban), én ezt ajánlom, bár akinek van lehetősége homeopatikus szereket külföldről beszerezni, vagy interneten rendelni, azok a legtöbb szernél az LM 6 után, az LM 18-t is alkalmazhatják. Ahogy a fenti Chappell-idézetben áll, a kezdők számára valóban a potencia milyensége jelenti a legnagyobb problémát. A Könyvajánlóban és a honlap több cikkében már említett Boericke könyv minden szernél feltünteti az ajánlott potenciákat. Aki nem tud megbirkózni a potencia kérdésével, az vegye meg ezt a könyvet, és az ott leírtak alapján járjon el. Feltéve: 2012. november 19. 11. pont: Az eddig elmondottak összegzése egy példán keresztül Mivel az elbeszélés elég hosszú, ezen a külön oldalon mutatom be. Feltéve: 2012. november 26. 12. pont: A kúra lefolyása Megismételve az előző pontban leírtakat, az alkati kezelést a következő 5 szempont szerint kell lefolytatni:      A) A testi panaszok érzelmi kiváltó okának kezelése (ha van ilyen) – lehetőleg az első lépésben;      B) A szervezet salaktalanítása, megtisztítása az allopátiás gyógyszerek káros mellékhatásától és utóhatásától, illetve a helytelen homeopátiás gyógyszerek okozta információ-zűrzavartól;      C) A betegségek mögött megbúvó miazmák felderítése és kezelése;      D) Az alkati szer alkalmazása – a C és D pontok sorrendje felcserélhető, ha a tünetek ezt követelik meg;      E) Az alkattól eltérő esetleges időlegesen fennálló „állapot” kiderítése és kezelése, és ha szükséges, az organotrop szerek alkalmazása. A legelső és minden homeopátiás kezelésre érvényes szabály úgy szól, hogy amennyiben a bevett szer helyes volt, elsőnek a páciens hangulatában, lelki állapotában kell javulásnak beállnia. Ez különösen akkor feltűnő, ha testi szinten megtörténik az ú. n. első rosszabbodás, azaz a panaszok időleges felerősödnek, és a páciens mégis jobban érzi magát. E jelenségnek, azaz „magát jobban érzésnek” tehát minden homeopátiás szer bevételekor kisebb-nagyobb mértékben meg kell lennie – feltéve, hogy a bevett homeopatikus szer a helyes választás volt.      A második szabály úgy szól, hogy a krónikus betegségek kezelésének kezdetén beszedett bármilyen homeopátiás szer hatására – ha a szer helyes volt – fellép a szervezetnek valamilyen tisztulási folyamata, pl. váladékozás, bőrreakció.      A harmadik általános érvényű szabály pedig úgy, hogy a szercserék között legalább egy hét várakozást kell beiktatni, kivéve a szándékos antidotálást (ez akkor is így van, ha lentebb nem említem meg minden pontnál külön). Régen az volt a szabály, hogy addig nem szabadott új szert bevenni, amíg a régi teljesen „ki nem dolgozta” magát. A mai világban ez a módszer már nem alkalmazható, mert szervezetünk sokkal mérgezettebb és ezért sokkal kevésbé érzékeny a „jó” hatásokra. A) Ha egyértelműen megállapítható volt a testi panaszok érzelmi oka, akkor az erre a traumára adott szer megfelelő potenciában (ami többnyire magas, C 10 000 vagy legalább C 200 potencia) bevétele után a páciensnek kifejezetten megkönnyebbültnek kell éreznie magát. Coulter asszony (aki sokszor C 50 000 potenciában adta ilyenkor az első szert) több olyan esetéről is beszámolt, amikor egyetlen adag magas potenciájú Ignatia után a beteg nem csak lelki bánatából, hanem hosszú évek óta fennálló testi betegségeiből is meggyógyult. Ez olyankor fordul elő, amikor a betegségek egyértelműen egy érzelmi trauma – az Ignatiánál komoly csalódás vagy gyász – hatására alakultak ki.      Ha a kezelés a lelki kiváltó ok elleni szerrel kezdődött, akkor nem sokkal – három-négy héttel e szer bevétele után – át lehet térni a B) pontra, azaz meg lehet kezdeni a salaktalanítást. Magát a kiváltó érzelmi trauma elleni szert az alkati kezelés folyamán vagy utána, bármikor be lehet újra venni, ha szükséges. Mivel a lelki kiváltó okra adott szer vagy azonnal hat, vagy soha, nem érdemes LM potenciában szedni, itt valóban a magas potencia a helyes megoldás. B) A szervezet salaktalanítása, tisztítása a következő lépés. Ez a tisztítás nem igényel nagyon specifikus kezelést, ezért mintegy „ránézésre” kell a következő szerek közül egy-kettővel elvégezni: Sulphur, Calcium carbonicum, Calcium phosphoricum, Nux vomiva, Thuja. Ahogy már a Gyakori kérdéseknél írtam: e szerekről, ha salaktalanításra használják őket, elég a következőket tudni:      A Sulphur és a Nux vomica elengedhetetlen szerek a szervezetnek az allopátiás és a sok helytelenül kapott homeopátiás gyógyszertől való megtisztulásához. Ezért e kettő közül valamelyiket feltétlenül szedni kell, hogy melyiket, azt a honlapon megtalálható portréikból ki-ki eldöntheti annak alapján, hogy ő melyik szerhez áll közelebb. Leggyakrabban a Sulphurt érdemes szedni.      Ami a Thuját illeti, annak jellemzéséből a tisztítószerként való alkalmazáshoz elég annyit tudni, hogy a legfontosabb szer a védőoltások káros hatásának a kiküszöböléséhez. És a legfontosabb miazma-szer (mind a szikózis, mind a szifilisz esetében). Következésképpen, ha valaki nagyon sok védőoltást kapott, akkor feltétlenül szüksége van Thujára. És mivel miazmával mindenki terhelt, tehát emiatt sem felesleges Thuját is használni a salaktalanításra. Harmadik szerként különösen a kisgyermekeknél vagy a változás korában levő nőknél a Calcium carbonicum (Calc) vagy a Calcium phosphoricum (Calc-ph) jöhet szóba. E kettő között első látásra az a különbség, hogy a Calc inkább a kövérkés, nyugodt, izzadékony, lassú, de szívós („széle hossza egy”) embereknél, míg a Calc-ph a megnyúlt, törékeny, gyenge, viasz-kinézésűeknél jön szóba. A Calc az az alkati szer, melyet – magas potenciában is – szinte kivétel nélkül minden gyereknél legalább egyszer alkalmazni kell, akár ez az alkata, akár nem, hiszen a fejlődésben levő szervezetnek szüksége van erre a szerre. Azt, hogy valaki hány szert vesz be egymás után a salaktalanításra, elsősorban az határozza meg, hogy korábban mennyi allopátiás, illetve természetgyógyászati készítményt vagy helytelen homeopátiás gyógyszert szedett. Ha egyáltalán nincs ilyen terheltsége és védőoltást sem kapott sokat, akkor a tisztításhoz elegendő a Sulphur és/vagy valamelyik Calc-szer.      A sorrendet a szerek egymáshoz való kapcsolata határozza meg, ennek alapján a legcélszerűbb először Sulf-t, aztán Thuját, aztán Nux-v, és utána, ha kell, az egyik Calc-szert bevenni.      Ami a tisztítás során alkalmazandó adagolást illeti: Mindegyik szert C 30-as (nem Boiron kiszerelésű) potenciában érdemes szedni. Ajánlott a következő adagolás: az első három nap naponta egy adag, utána hetente egy adag, mindegyik szerből legalább három hétig. A szervezet tisztulásának elindulása abból állapítható meg, hogy mindenféle váladékozás (izzadás, folyás stb.), gyakoribb széklet és/vagy vizelés, esetleg alacsony láz, nátha, tüsszögés és mindenféle bőrkiütés lép fel. Akármilyen kellemetlenek is ezek, ki kell bírni őket, és örülni kell, ha megjelennek, hiszen ez egyfelől azt mutatja, hogy helyes volt a szerválasztás, másfelől, hogy a szervezetünk képes az öntisztításra, még maradt elegendő ereje, hogy – ha hagyják – elinduljon a gyógyulás útján, és a sok elnyomás káros hatását legyőzze. Aki ilyenkor bevesz valamit e tünetek eltüntetésére, az abba is hagyhatja végleg az egész kezelést. C) A tünetek kiértékelésékor rögtön kiderül, hogy a páciensnél éppen melyik miazma van a felszínen. E honlap készítőjének az a véleménye – ahogy ezt számos cikkben már kifejtettem –, hogy mára minden ember magában hordja az összes miazmás terheltséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindegyik ugyanolyan mértékben van jelen, azaz fejti ki romboló hatását, mint a többi.      Minden miazmának megvannak a maga jellegzetességei, és a maga speciális szerei. A honlapon eddig csak a leggyakoribb miazma, a szikózis bemutatásával végeztem. A szifilisz miazma bemutatása folyamatban van (2013. április 29-i adat). A többi miazmát – amíg kész nem leszek leírásukkal – a nozódájuk vagy a miazma-specifikus szereiből lehet megismerni. Ahogy már kifejtettem, szerintem négy miazma létezik, a szifilisz, a szikózis, a tuberkulózis és a rák. A szifilisz miazma-szer a Mercurius (Merc), nozódája a Syphilinum (Syph); a szikózis miazma-szerei a Thuja és a Nitricum acidum (Nit-ac), nozódája a Medorrhinum (Med); a tuberkulózis nozódái a Tuberkulinum (Tub) és a Bacilinum (Bac); a rák nozódája a Carcinosinum (Carc). – E szerek bármelyike – a Nit-ac, Thuj és Bac kivételével – alkati szerként is szerepelhet.      Általánosan kijelenthető, hogy a szikózis szereire előbb-utóbb mindenkinek szüksége lesz. És a rák nozódájára annak, akinek családjában sok rákos megbetegedés fordult elő, illetve a tuberkulózis nozódáira, ha valakinek a családjában volt már tüdőbeteg. Ezért ezeket az alkati kezelés során alkalmazni kell, hogy mikor, azt a tünetek milyensége és erőssége határozza meg. Ha valakinél nagyon erős a miazmás terheltség, például betegségeinek kiváltó oka az ezekkel való megfertőződés – mint például a 11. pontban bemutatott esetnél – akkor a salaktalanítás után azonnal e szerekkel lehet folytatni a kezelést. Ezeket a szereket célszerű LM potenciában szedni, egyfelől, mert így a gazdaságosabb, másfelől, mert így a biztonságosabb és leghatásosabb. A nozódák többségét (különösen a Medorrhinumot) LM 18 alatt nem szabad használni, de e szabály alól a Carcinosium kívétel. (Az ajánlott potenciák az egyes szereknél, tehát a nozódáknál is ITT található.) A többit lehet LM 6-ban, sőt a Nit-ac-nál elegendő az LM 1.      A miazma elleni szereket az alkati szerek köztes szeréként is lehet szedetni; ez annyit jelent, hogy például hat heti alkati szer szedés után be lehet iktatni a két-három hetes miazma elleni szer-kúrát, majd a kezelést újra az alkati szerrel lehet folytatni. Ha a tünetek megváltoznak, akkor lehet új alkati szert választani, többnyire azt, ami már a repertorizálásnál is szóba került, vagy az első alkati szer kiegészítő vagy követő szerét - mindig az aktuális tünetek alapján. (Lásd a honlapon a gyógyszerkapcsolatokat) A miazma elleni szerek hatása, csakúgy, mint a salaktalanításé, a váladékozás, a régi panaszok és bőrkiütések fellépésében mutatkozik meg, csak még erősebb mértékben, mint a salaktalanításnál. Ennek az az oka, hogy a krónikus betegségek oka nem más, mint az elnyomott miazmák, ezért igazi és tartós gyógyulás csak akkor következhetett be, ha ez az elnyomás megszűnik, a baj mintegy visszajön, és most már a helyes módon – azaz a homeopatikus miazma elleni szerekre – gyógyul meg. D) Az alkati szert, ahogy már írtam, a legcélszerűbb LM potenciában szedni, legalább hat hétig, eleinte minden nap, aztán ritkábban. Ha az alkati szer helyes volt, akkor azoknak a tüneteknek, melyek a kezelés elején fennálltak, lassan el kell tűnniük. Aszerint, hogy mi marad meg, kell a második szert kikeresni és alkalmazni. Az alkati szer helyességének jelei: 1. Jobban van, valahogyan jobban és erősebbnek, magabiztosabbnak érzi magát.      2. Fellép az ú. n. első rosszabbodás, de mivel csak fizikai szinten, ez hangulatát nem rontja. Ez a rosszabbodás nem a szerek mellékhatása, hanem a szervezet öngyógyító munkájának jele. Chappell szerint a tünetek súlyosbodása vagy rövid és hevesebb, vagy lassú és kevésbé kellemetlen. Az LM potencia alkalmazása esetén ez a rosszabbodás ritkábban és kevésbé erősen lép fel, ha egyáltalán fellép. Ha fellép, az biztos jele a helyes szerválasztásnak, de ha nem lép fel, akkor az nem jelenti automatikusan, hogy a szer rossz volt.      3. A gyógyulás belülről kifelé, a fontosabb szervektől a kevésbé fontosakig, azaz többnyire az izületek és a bőr felé halad. Például asztma esetén a visszatérő köhögés jó jel, mert a tüdő tisztulására utal. A szikózis szerei után a húgyúti betegségek rövid időre való visszatérése szintén nagyon jó – sőt elengedhetetlen – jel.      4. Ha a beteg eredeti panasza görcsökkel járt – például asztma vagy migrén –, akkor ezek fokozatosan múlnak el, nem egy csapásra: a rohamok egyre gyengülnek és ritkábban jelennek meg.      5. A gyógyulás biztos jele, ha korábbi, esetleg már elfelejtett tünetek lépnek újra fel. Ezek rövid időre maradnak, majd most már valóban gyógyultan eltűnnek. A leggyakrabban olyan szemölcsök jelennek meg, melyeket korábban leoperáltattak. Risch beszámol egy középkorú pacienséről, akinél a gyógyulás során élete minden addigi betegsége, beleértve a gyerekbetegségeit is, visszatért egy időre. Az ilyen gyógyulási folyamat biztos, hogy tartósan jó eredményt hoz.      6. A betegnél eddig nem volt, új tünetek lépnek fel, de ezek a kapott szer gyógyszerképébe tartoznak – ilyenkor a szer helyes volt, nem kell új szert keresni. Ha az alkati szer helyes volt, és a panaszok is eltűntek, akkor az első hat heti kúra után várni kell és figyelni. Ha a már egyszer eltűnt tünetek térnek vissza – remélhetőleg enyhébb formában –, akkor a kúrát meg lehet ismételni, esetleg rövidebb ideig, de magasabb poetnciában. Ha az első kúra helyes volt, de nem minden panaszt mulasztott el, akkor a repertorizálásnál kijött szersorból kell a megfelelő következőt kiválasztani. És meg kell vizsgálni, hogy a fennmaradó panaszok melyik miazmának a jelei, és annak a szereivel kell folytatni a kezelést.      A híres homeopaták szerint komplikált esetekben a miazmák közötti ide-odaváltás többször egymás után is végbemegy, amíg csak a beteg minden meggyógyítható bajától meg nem szabadul. A helytelen szerválasztás jelei: 1. Két, legkésőbb három hétig sem történik semmi javulás – ilyenkor újra át kell nézni az esetet, keresni kell egy új szert, és azzal antidotálni az előzőt, azaz azonnal bevenni (nem kell kivárni a hat hetet).      2. Kezdeti javulás után rosszabbodás áll be – ilyenkor három lehetőség van:          a) A szer helyes volt, de valami antidotálta (ez LM-nél nem igen fordulhat elő).          b) A szer csak palliatív hatott, azaz ugyanúgy, mint az allopátiás gyógyszerek, csak a tüneteket nyomta el. Új szert kell keresni.          c) A beteg nem reagál a homeopátiás kezelésre, betegsége gyógyíthatatlan. Vagy valóban, vagy csak azért, mert sok allopátiás szert szed, többnyire antibiotikumot, kortizon preparátumokat, hormonokat.      3. Teljesen új tünetek lépnek fel, melyek se a kapott szer gyógyszerképében, se – egészen biztosan – a beteg előéletében nem szerepeltek még soha – az adott szer helytelen volt, újat kell keresni. A helytelen adagolás jelei: Ha a javulás a szabályok szerint történik, de rövid ideig tart, és biztos, hogy a szer helyes volt, akkor a potencia volt túl alacsony. (Ahogy hallom, ez manapság valószínűleg sokszor megtörténik, mert a magyar homeopaták – nem tudni miért – az alkati kezelést alacsony potenciával kezdik. Ennek semmi értelme, annak sem, hogy a potenciát fokozatosan növeljék, hiszen a szer hatásának lényege az alkati kezelésnél a hatás mélysége! Ha a potencia alacsony, akkor hiába jó a szer, nem képes a szervezet mélyére hatolni, ahol pedig a krónikus betegségek okai lapulnak! Ezért óriási hiba az alkati kezelést alacsony – C 30, C 200 – potenciával folytatni, de még kezdeni is!) A szükséges szerváltoztatás jelei: Ha hosszan tartó javulás után új tünetek lépnek fel, akkor ez többnyire azt jelenti, hogy váltani kell a szert. A fellépő új tünetek az új szer vezetői tünetei közé tartoznak. De az is lehet, hogy az új tünetek azt jelzik, hogy egy másik miazma került a felszínre, és akkor az ennek megfelelő szerekkel kell folytatni a kezelést. E) Az időlegesen fennálló, az alkattól eltérő „állapot” kezelését ugyanúgy kell lefolytatni, mint az igazi alkati szerrel, csak azzal a különbséggel, ami az „állapot” lényegéhez tartozik, azaz az időlegesen. – A szer-portréknál volt róla szó, hogy olykor előfordul, hogy az emberek időlegesen, valamely külső hatásra egy bizonyos szer-állapotba kerülnek, mely nem az ő igazi alkati szerüknek megfelelő állapot. (Sepia állapotba élete folyamán sok nő kerül, sok fiatal kerül Phosphor-állapotba stb.) Ha a kezelés egy bizonyos pontján fennáll egy ilyen állapot, akkor a páciens alkati szere helyett ezzel kell folytatni a kezelést, amíg az állapot fennáll középmagas C vagy LM potenciával. Feltéve: 2012. november 29. 13. pont: A krónikus betegség által megtámadott szervek specifikus kezelése Végezetül beszélni kell még a betegség által megtámadott szervek specifikus kezeléséről. Ahogy erről már a miazmákat tárgyaló oldalon szó volt, az alkati kezelés kezdetekor és alatt a tünetek alapján mindig meg kell állapítani, hogy a krónikus betegség megtámadott-e egy szervet, és ha igen, éppen melyiket. Ez az érintett szerv akut rohamaiból, vagy fájdalmaiból, vagy egyéb akut panaszokból derül ki. Amennyiben fennáll ez az eset, akkor az alkati szer adagolását fel kell függeszteni, és a tünetek alapján meg kell találni a megtámadott szerv specifikus, vagyis organotrop szerei közül az éppen megfelelőt. Amíg az akut panaszok tartanak a kezelést ezzel, vagy ha több ilyen van, akkor ezekkel kell folytatni. Fontossága miatt itt is megismétlem Risch professzor szavait Burnett angol homeopata könyvéhez írt előszavából: A homeopátiás alkati kezelés során egzakt különbséget kell tenni egy betegség produktuma, és maga a betegség között. Ez nem más, mint az akut és a krónikus betegségek közötti különbségtétel. Így sikerült Burnett-nek olyan szereket megadni, melyek az akut rohamot megfékezni, és olyanokat, melyek a konstitucionális, az alkati hajlamot (öröklött és kombinált krónikus miazmák) meggyógyítani képesek.      Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy előfordulhat, hogy egy betegség akut fellángolása alatt az alapbetegségre ható alkati szer kárt okozhat, mert a »nagy« alkati szer »felpiszkálja« a káros lerakodásokat, és ezzel a szervezetben erős »háborgást« idéz elő. Ha azonban a »füstöt és kormot« előbb kimossák, akkor a nagy antimiazmatikus szert gondolkodás nélkül be lehet adni. Így sikerült Burnett-nek azokat a betegségeket, melyek a krónikus miazmák talaján lépnek fel, a homeopátiával meggyógyítani, azáltal, hogy nem csak ezek produktumait és eredményeit eliminálta az organotrop szerekkel, hanem a miazmatikus eredetüket is kezelésbe vette a megfelelő alkati és antimiazmatikus szerekkel. Feltéve: 2012. december 7. Kiegészítés a 9. ponthoz: A honlap több cikkében felhívtam már a figyelmet arra, hogy az alkati szernek egyáltalán nem szükséges a beteg összes tünetét tartalmaznia, sőt, ahogy „AZ ALKATI KEZELÉS LEFOLYTATÁSA” című cikk 9. pontjában (Repertorizálás, azaz a tünetek feldolgozása) írtam: „Az alkati szernek egyáltalán nem muszáj a páciens minden tünetét, de még az éppen legaktuálisabbat, leginkább zavarót sem, lefedni.” Azt is megemlítettem, hogy ha a beteg alkati szerként a legzavaróbb panaszához illő legmagasabb értékű gyógyszert kapja, panasza ugyan időlegesen elmúlik, de később visszatér, mert az ilyen kezelés valójában tüneti, azaz – ahogy az allopátiában – csak elnyomja a tünetet, de nem gyógyítja meg. Nos, ezt az állításomat ki kell egészítenem. Az alkati szer kiválasztásánál (azaz a repertorizálásnál használt tünetek felsorolásánál) a tüneteket aszerint is osztályozni kell, hogy azok az életkornak, a páciens alkatának, életviszonyainak megfelelnek-e vagy sem.      Például egy versenysportoló szíve sokszor nagyobb, mint a nem sportolóké, tehát a nagyobb szív az előbbinél nem, viszont az utóbbinál feltűnő tünet. Van, hogy valaki valamilyen szervi elváltozással születik (például az én édesanyámnak az egyik veséje egészen máshol volt, mint ahol lennie kellett stb.), ami soha nem fog neki problémát okozni, vagyis nem patológiás, következésképpen kezelni sem kell. De ugyanez vonatkozik az életkorra is: ami egy fiatalnál kóros, az egy idősebb embernél normális elváltozás, amit nem kell kezelni. Hogy egy ma nagyon aktuális jelenséget hozzak példának: ha valaki 40-50 éves kora után elkezd kopaszodni, az megfelel az élettani folyamatoknak, tehát normális állapot, de az, hogy ma már a legtöbb 20 éves fiatalember kopasz, egészen biztosan kóros (és mutatja a fiatal generációk egyre súlyosabb miazmás terheltségét).      Hogy egy konkrét esettel világosítsam meg állításomat: ha egy kb. 50 éves nő panaszai között a hőhullám is megtalálható, akkor ennek a tünetnek az alkati szer kiválasztásánál nem kell feltétlenül szerepet játszania. Hahnemann és a klasszikus homeopátia azt is tanítja, hogy a tüneteknél mindig maga a páciens, és nem a betegsége jellegzetességeit kell figyelembe venni. Ezért mondják azt, hogy azokat a betegségeket (ide tartozik elsősorban a rák, az asztma, a szénanátha) a legnehezebb gyógyítani, melyek tünetei mindenkinél azonosak, és melyeknek tünetei annyira erősek, hogy lefedik a páciens egyéni jellegzetességeit. E betegségeknél mindig igyekezni kell a páciensnek a betegség előtti tüneteit felderíteni, és az alkati szert azoknak megfelelően kikeresni. Feltéve: 2013. május 20. Phatak vagy Boericke: Miért van szükség egy komoly repertóriumra? Ugyan fentebb már volt szó róla, de néhány olvasói levél vonatkozó kérdései alapján úgy tűnik, még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a repertorizálás első és egyúttal legfontosabb része a tünetek helyes kiválasztása. Ezt, és előzőleg már maga az esetfelvétel menetét is az dönti el, hogy a beteg panasza akut vagy krónikus eredetű.      Ahogy fent a 8. pontban áll: A kikérdezés során „az akut eseteknél a legfontosabb adatok a következők: a betegséget kiváltó ok, a tünetek pontos helye, a modalitások, azaz mitől javul, és mitől rosszabbodik a panasz, az érzések jellege, és a kísérő, olykor szokatlan tünetek. Az akut panaszoknál az anamnézis gyorsan elvégezhető, olykor még kikérdezésre sincs szükség, hiszen a tünetek, a kiváltó ok sokszor szabad szemmel is látható.”      Az akut panaszoknál nem kell sok tünetet kiválasztani, elég kb. 5, maximum 7. A jó repertóriumokban ez a néhány tünet magánál a főpanasznál megtalálható. Például, ha valakinek a panasza erős fejfájás, akkor a német Boericke repertóriuma a „fejfájás” tünetnél rengeteg „altünetet” sorol fel: „agg”, vagyis mitől rosszabbodik a fejfájás – teljes két oldalon keresztül sorolja a különböző lehetőségeket; „amel”, vagyis mitől javul – ezek felsorolása másfél oldalt vesz igénybe; „a fájdalom fajtája, jellegzetessége”, vagyis milyen a fejfájás, pl. tompa, visszatérő, állandó stb. – ez megint csaknem két oldal; „mellette”, azaz mik a kísérő tünetek, például félelem, hasmenés, szomjúság stb. – ez három oldal; „lokalizáció”, vagyis a fej melyik része fáj a legjobban, pl. bal, jobb, halánték, tarkó stb. – ez két oldal; „típus”, vagyis krónikus, idegi alapú stb. – ez nem egész egy oldal; „kiváltó ok”, fürdés, megfázás stb. – csaknem két oldal. Összesen tehát 13 és fél oldal egyedül a fejfájás jellegzetességeinek a leírására! Ugyanezt a panaszt, azaz a fejfájást a Phatak repertóriuma két oszlopnyi „altünettel” elintézi. A lokalizáció teljesen hiányzik, a modalitások, a kiváltó ok szintén, a kísérő tünetekből néhány szerepel, még a fájdalom fajtája az, amiből elég sok van. Így, ha a Phatak-t használja valaki, két megoldása van: vagy külön tünetnek tekinti a fejfájás „altüneteit”, ami így nem hozhatja ki az optimális szert, vagy előre elolvassa a Phatakban a fejfájásnál álló minden tünetet, és kikérdezi a beteget, hogy ezek közül nincs-e olyan, ami nála is megvan. Vagyis nem a beteg által elmondott tünetek alapján keresi ki a szert, mert ezek nagy valószínűséggel nem szerepelnek a Phatakban, hanem megpróbálja a Phatak tüneteit felfedezni az adott panasznál. Magyarul: a beteg azt mondja, hogy csak egy oldalon fáj a feje, a szeme fölött, és a fájdalom azzal kezdődött, hogy megfázott, vagyis ezeket az adatokat tartja fontosnak. A Phatakban ezekről egy szó sincs, így hát keresni kell valami mást. Ezek helyett itt ilyen tünetek állnak: „Állandó, alvás alatt érezhető, böfögéssel stb. stb.” Ha szerencséjük van, találnak legalább 3-4 olyan Phatak „altünetet”, ami megvan a betegnél, mégha magától nem is gondolt rájuk, mert nem ezek voltak a legjellegzetesebbek. [Ez a módszer már csak azért sem tartozik a leghelyesebbek közé, mert a homeopátiás esetfelvételnél a betegnek lehetőleg a saját szavaival kell elmondania a panaszait. nem pedig igen vagy nem kérdésekre kell válaszolnia – fentebb erről már volt szó.] Vegyünk egy konkrét esetet: Egy páciens fő panasza erős fejfájás a homlokon és a halántékon. Ezt rosszullét, láz, gyomor- és bélrendszeri zavarok kísérik: 1. Boericke (ahol csak 2 és 3 értékű szerek vannak): a „Fejfájás” fő tünetnél többek között ezek az altünetek is szereplnek:      – Halánték: ACON, BELL, BRY, CHIN, Gels, GLON, Ign, Rhus-t, SANG, Sep;      – Homlok: ACON, ALOE, Ars, BELL, BRY, Gels, GLON, Ign, KALI-BI, NUX-V, Pic-ac, Puls, Rhus-t, Sil;      – Gyomorpanasz: Aloe, Ars, BRY, CHIN, NUX-V, Podo, PULS;      – Láz: Acon, Ars, BELL;      – Rosszullét: Aloe, Ars, BRY, Gels, NUX-V, PULS, SANG, SEP, Sil; A szerek sorrendje tehát: Bry: 12/4, Ars: 8/4, Bell: 9/3, Acon: 8/3, Aloe: 7/3, Gels: 6/3, Chin: 6/2. 2. Phatak (itt három – 1, 2, 3 – értéke lehet a szereknek): Mivel itt a „Fejfájás” rovatban esetünknek egyetlen melléktünete sem szerepel, minden panaszt, mint külön tünetet kell kikeresni. Mivel a fejfájásra nincs általánosságban egyetlen szer sem megadva, rögtön a lokalizációval kell kezdeni:      – Halánték: BELL, CHIN, Puls, rhus-t, thuj;      – Homlok: Acon, ars, BELL, Bry, Chin, NUX-V, Phos, thuj;      – Emésztési problémák és gyomorpanasz: ARS, Bry, carb-v, CHIN, NUX-V, phos, PULS;      – Láz fájdalom miatt: carb-v, cham;      – Gyengeség, rosszullét: acon, ARS, bry, CARB-V, Chin, GELS, Nux-v, PHOS, Rhus-t, Sep, Sil. Itt a szerek sorrendje: Chin: 10/4, Nux-v: 8/3, Ars: 7/3, Phos 6/3, Bry: 5/3, Carb-v: 5/3, Bell: 6/2. Amint látjuk az eltérés elég nagy, nem csak a pontszámban, de még az első hét szer nevében is. Még egyszer: Ha valaki sokat dolgozott, és ezért olyannyira erősen megfájdul a feje, hogy ettől még láza és hasmenése is lesz, az nem ugyanaz, mintha valakinek nagyon fáj a feje, és ezalatt ebédre romlott ételt kap, és emiatt hasmenése és hasgörcse lesz, és a gyógyszertárba menet elkapja egy hideg zápor, amitől csuromvizes lesz, és még meg is fázik. Bár ez is ugyanaz a három panasz, mint az első esetnél, de mind a háromnak jól meghatározható különböző oka van, melyeknek semmi közük egymáshoz: a fejfájásnak a kimerültség, a hasmenésnek a romlott étel, a láznak a csuromvizes ruha. A Phatak-ból való szerkeresés olyan, mintha mindig ilyen esettel állnánk szemben. Az akut betegségeknél, ellentétben a krónikusoknál, a repertorizálásból nyert szersorrend nagyon fontos, itt szinte mindig az első helyen kijött szert kell alkalmazni, tehát nem mindegy, hogy Bryoniát adunk-e a fenti panaszokkal hozzánk fordulónak vagy Chinát, Arsenicumot vagy Nux-vomicát. Arról már nem is beszélve, hogy a Boericke-ben mindent egy helyen találunk, azaz a fő panasznál, ezért nagyon gyorsan elvégezhetjük a keresést, ami például nagy fájdalomnál fontos szempont, míg a Phataknál mindent egyesével kell megkeresni, ami sokkal több időt vesz igénybe.     : (Okulva az itt elmondottakból, ha semmi esélyünk nincs, hogy a Boericke-t – vagy hozzá hasonló komoly repertóriumot beszerezzünk –, és így csak a Phatakból tudunk dolgozni, ajánlott egy pohár vízbe legalább az első 5 szerből 3-3 bogyót feloldani, és abból félóránként, óránként iszogatni.) A krónikus betegségeknél, azaz az alkati szer kikeresésénél egészen más szempontok alapján kell mind az esetlevételt, mind a repertorizálást végrehajtani. Ezek fent a 8. és 9. pontban részletesen megtalálhatók. Bár az akut panaszoknál előbb tárgyalt probléma ilyenkor nem lép fel a Phatak-nál, de jön helyette más: lényegesen kevesebb tünetet, lényegesen kevesebb szert, és ezeknél is lényegesen kevesebb nagyértékű, tehát három vagy kétértékű szert említ, mint bármely más repertórium. Ezért csak ismételni tudom, aki komolyan akar foglalkozni a homeopátiás öngyógyítással – és csak így érdemes –, annak minél hamarabb be kell szereznie egy „komoly” repertóriumot, és erre a Boericke – szerintem – a legalkalmasabb. Terjedelmes, de nem túl terjedelmes; szakmai, de nem túl szakmai; átlátható és könnyen kezelhető, különösen a németnyelvű kiadása. A Boericke beszerezhetőségéről lásd az Ajánlott repertóriumok című cikket. Feltéve: 2013. augusztus 26. Szeretném felhívni azon kedves olvasók figyelmét, akik nem egyszerre, hanem a feltevés sorrendjében olvassák a cikkeket, hogy a már feltett anyagokat rendszeresen bővítem, esetleg korrigálom és ki is egészítem. VISSZA