![]() |
![]() |
A hozzám érkezett levelekben a kedves Olvasók leginkább alkati kezeléssel kapcsolatos kérdéseket tesznek fel – annak ellenére, hogy a honlapnak már eddig is számos cikke foglalkozik ezzel a témával. Ezért a most következő írásban megpróbálom még egyszer, kezdőknek is érthetően elmagyarázni a homeopátiának ezt a legfontosabb fejezetét. Most csak gyakorlati útmutatásról lesz szó, az alkati kezelés fontosságát, elvét a honlap többi cikke tárgyalja – ezekre itt egyáltalán nem térek ki. 1. pont: Kinek ajánlott az alkati kezelés?
Csak olyanoknak, akik meggyőződtek a homeopátia fontosságáról, sőt, akarják a kezelést és hisznek is a homeopátia elveinek a helyességében. Ez mind azokban az esetekben szükséges, sőt elengedhetetlen követelmény, melyekben a beteg hivatásos homeopatához fordul, mind azokban, melyekben valaki „öngyógyításba” kezd. 2. pont: Hogyan lehet az 1. pontban említett követelményeknek megfelelni?
Ahogy már más helyen írtam, a régi nagy homeopaták, például Hahnemann, megkövetelték a betegeiktől, hogy a kezelés előtt olvassanak a homeopátiáról. Ahhoz tehát, hogy a fenti feltételeknek megfeleljen valaki, tájékozódni kell. Ehhez jó könyvek szükségesek. Ez a honlap olyan könyveket ajánl, melyek alapján nem csak megismerni lehet a homeopátiát, de az öngyógyításba is bele lehet kezdeni. Tehát bizonyos alapfokú tájékozódás azoknál is elengedhetetlen, akik homeopata rendelőbe mennek, hiszen a kezelés megköveteli a beteg együttműködését az orvossal.
A harmadik csoport ugyan azt mondja, hogy alkati kezelést alkalmaz, de az alkalmazott kezelés nem felel meg a klasszikus homeopátia alapkövetelményeinek. Ezzel be is fejeztem azon esetek tárgyalását, amikor valaki homeopata orvosra bízza alkati kezelését. Következzenek hát a tényleges „öngyógyítás” szabályai. 3. pont: Ki próbálkozhat öngyógyítással?
Elsőnek – folytatva az előző pontot – talán úgy kell fogalmazni, hogy ki kénytelen önmagát gyógyítani? Nos, aki rájött, hogy nem bízhatja rá magát senkire. Vagyis annak, aki nem talál olyan orvost, aki a homeopátia elveit szabályosan alkalmazva képes gyógyítani – de ő maga mégis töretlenül bízik a homeopátiában – nemigen marad más lehetősége, mint az öngyógyítás. De azok számára sem marad más lehetőség, akik soktagú családban élnek, és mindenki számára nem bírják az orvosi kezelések költségeit kifizetni.
Tudtommal Magyarországon is vannak olyan kurzusok, melyeket kismamáknak tartanak, s melyeknek az a célja, hogy a gyakorló szülők gyermekeik akut problémáit homeopata nélkül vagy mellett saját maguk kezeljék. Az én nővérem például első gyerekénél kezdte el maga a homeopátiás kezelést, akkor, amikor az már egy éves volt. Olyan sikeresen oldotta meg a kezelését – olyankor is, amikor a felírt antibiotikum helyett adott neki homeopátiás készítményt –, hogy két következő gyermekét MÁR CSAK homeopátiás szerekkel kezelte.
Aki nem csak akut eseteket akar kezelni, annak azonban már más könyvekre is szüksége van. A krónikus betegségeket és a lelki eredetű panaszok többségét csak az erre alkalmas szerekkel és módon lehet gyógyítani. Ez a honlap ilyen könyveket is bemutat. Ezek nélkül alkati kezelést nem lehet végrehajtani.
Kétfajta könyvre van szükség: az úgynevezett Materia medicára, ahol a homeopátiás szerek tüneteit írják le, és a repertóriumra, melyben a panaszokhoz lehet a megfelelő szereket kikeresni. Vannak olyan könyvek, ahol e kettő egy kötetben megtalálható: Ezek közül az egyik legjobb az ezen a honlapon ajánlott William Boericke: HOMÖOPATHISCHE MITTEL UND IHRE WIRKUNGEN – MATERIA MEDICA UND REPERTORIUM című mű. Ez németül, angolul is megrendelhető az interneten. Kitűnő könyv, és nagyon könnyen kezelhető, hogy hogyan, arról majd később. Feltéve: 2012. október 28. Boericke könyvében minden szernél megtalálható annak kiegészítő-, hasonló- és antidotáló (azaz az adott szer hatását semlegesítő) szere, sőt még az adagolás is. Ugyan Dr. Phatak GYÓGYSZERTAN könyve is feltünteti a szerek rokon- és kiegészítő szereit, de ő nem említi se az ellenséges és antidotáló szereket, se az adagolás módját. A legkedvezőbb szer-sorrendeket pedig egyik könyv sem adja meg, ezért a Materia medica és a repertórium mellett szükség van még egy könyvre, melyben a szerek egymáshoz való viszonyát találhatjuk meg. Magyar nyelven a Remedium kiadónak van egy ilyen könyve, németül a HAUG kiadónál megjelent Robert Gibson Miller/Will Klunker ARZNEIBEZIEHUNGEN című könyvecskéjét tudom ajánlani, ahol az összes fontos szer kiegészítő-, követő-, ellenséges-, antidotáló szerei fel vannak sorolva, és a legkedvezőbb szer-sorrendek is. (A homeopátiában különbség van az ellenséges és az antidotáló szerek, illetve hatás között. Ellenséges szernek mondjuk azt, amelyik a szervezetnek egy homeopátiás szerre beindult öngyógyító hatását megbolygatja, és esetleg annyira összekuszálja, hogy gyógyítás helyett új tüneteket idéz elő. Antidotáló szer pedig az, mely mintegy ellenméregként működik, vagyis semlegesíti az adott szer hatását. Tudatosan akkor alkalmaznak antidotáló szert, ha valaki helytelen szert kapott, erre rájönnek, és azt gyorsan antidotálják. Nem minden homeopátiás szernek van saját egyedi antidotáló szere, ezért az antidotálást többnyire feketekávéval, mentollal, kámforral végzik, vagyis azokkal az anyagokkal, melyektől a homeopátiás szereket távol kell tartani, és amelyeket minden homeopátiás könyv felsorol. Ezek azonban csak a beszedést követő fél órában fejtik ki semlegesítő hatásukat. Ha egy adott szerről csak később derül ki, hogy helytelen volt, akkor a leghelyesebb a valóban jó szert beadni, mert az antidotál a leghatásosabban.)
[Egy olvasó felhívta a figyelmemet, hogy a kávé, mentol, kámfor antidotáló hatásáról írt ezen megjegyzésem: „Ezek azonban csak a beszedést követő fél órában fejtik ki semlegesítő hatásukat”, összevetve egy másik oldalon leírtakkal könnyen félreérthető. Nevezetesen azzal a résszel, melyben arra adok tanácsokat, hogy mit csináljon az a beteg, aki sok és helytelen és rossz potenciájú szert kapott már: „Ha már túl van több sikertelen és helytelen kezelésen, és szeretné rendbe hozni azt, akkor a következőkkel kell megpróbálkoznia: Azonnal hagyja abba az összes szer szedését. Várjon, ameddig csak bír (legalább két hónapig), és ne szedjen semmit. Ehelyett igyon illatos teákat, szopogasson mentolos cukorkát, fogyasszon annyi kávét, amennyi nem árt meg.”
Chappell könyve – az alkati kezelés szempontjából – négy fő részből áll: az első az elmélettel foglalkozik, és példáival arra döbbenti rá az olvasót, hogy gyermekkorunk milyen nagy hatással van egész további életünkre (ezt nem csak ő állítja), másfelől kimutatja, hogy a homeopátia az egyetlen tudományos gyógymód, ami a gyógyításnál figyelembe veszi a lelki és idegi eredetű tüneteket, és ami a szerzett lelki sérüléseken segíteni tud.
Mindezeket figyelembe véve, továbbra is leszögezhető, hogy Chappell könyve nagyon sokat segít az öngyógyításban, mert nagyon sok olyan dolgot tartalmaz, amit szinte egyetlen más homeopátiás könyv sem. Kiválóan alkalmas arra is, hogy önismeretünket növelje, kiszélesítse. Tudniillik önismeret, önmagunkhoz való teljes őszinteség nélkül nem lehet magunkon alkati kezelést végrehajtani. Ha e téren problémáink vannak, akkor segíthet, ha rokonainkat, közeli ismerőseinket kikérdezzük, milyennek látnak ők bennünket. 4. pont: Mit lehet és mit nem az alkati kezeléssel elérni?
Az alkati kezelés nem csinál új embert senkiből. Sőt, azoknál, akik már évtizedek óta betegeskednek, valószínűleg a tökéletes gyógyulás sem elérhető. Az alkati kezelés célja, hogy a páciens „harmóniába kerüljön önmagával”. Ez nem azt jelenti, hogy született vagy régen szerzett idegi, lelki panaszai, és ezek hatására kialakult személyisége alapjaiban megváltozik. Egy példával érzékeltetve: Aki nem szeret egyedül lenni, az a legjobb alkati kezelés hatására sem fog örömmel egyedül maradni. Ami elérhető, az az, hogy már nem, vagy sokkal kevésbé, mint korábban, fog szenvedni gyengeségeitől, jelen példánkban az egyedülléttől, és hogy a a lelki problémái nem fognak testi tünetekben megnyilvánulni. Az alkati kezelés – jobban mondva a homeopátia folyamatos alkalmazásának – ritkán említett, holott egyik legnagyobb előnye az, hogy komoly védettséget nyújt a betegségek ellen. Aki átesett egy alapos alkati kezelésen és akut problémáit is homeopatikus gyógyszerekkel kúrálja ki, az sokkal ellenállóbb mind a járványos megbetegedésekkel, mind az életkorának megfelelő és annak előrehaladtával egyre nagyobb számban előforduló „általános” bajokkal szemben. Magyarul, sokkal egészségesebb, ellenállóbb lesz, mint azok, akik allopátiás gyógyszereket szednek. Ravi és Carola Roy írta: „A hosszabb időn át végzett alapos homeopátiás alkati kezelés fokozza a szervezet ellenálló- és alkalmazkodó-képességét, és így a számára korábban ismeretlen, új fertőzések ellen is hatékonyabban tud védekezni. Megfigyelték ugyanis, hogy azok az emberek, akiknek felmenői két vagy három generáción át homeopátiás kezelésben részesültek, ritkán kapnak heveny betegségeket, de ha mégis megbetegszenek, akkor a kóros állapot csak rövid ideig tart és nem jár szövődménnyel.” E megállapításhoz hozzá kell tenni, hogy ez nem csak a fertőzéses betegségekre igaz, és hogy nem csak azoknál áll fenn, akiknek szüleit, nagyszüleit már homeopátiával kezelték, hanem azoknál is, akik maguk részesültek alapos alkati kezelésben. 5. pont: Ki szorul alkati kezelésre?
Elsősorban a krónikus betegek. De ahogy a krónikus betegségekről szóló cikkben írtam, ma már valójában mindenkiben megtalálható valamilyen, ha nem az összes miazmás terheltség. Ezért még a teljesen tünet- és panaszmentes egyénnél sem árt az alkati kezelés. Természetesen azok, akik egészségesek, nemigen gondolnak erre, holott egy jó időben elvégzett kezelés megmenthetne sok későbbi bajtól. Szinte azt lehet mondani, hogy csak annak nincs szüksége alkati kezelésre, akinek soha nem volt semmi baja, és akinek testvérei, szülei, nagyszülei is teljesen egészségesek voltak, vagyis felmenői és rokonai mind végelgyengülésben haltak meg. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ilyen embert ma már nemigen találni. Az alkati kezelést bármely életkorban el lehet kezdeni. Még a kisgyermekeknél és az időseknél is. Náluk is ugyanazok a szabályok, mint a többi korosztálynál, legfeljebb a potenciának kell alacsonyabbnak lennie, azaz a kezelésnek szelídebbnek. A kezelést nem érdemes akkor elkezdeni, amikor a páciensnek éppen valamilyen akut betegsége van; előbb meg kell várni, hogy ezen túl legyen, és utána kell belefogni. 6. pont: Az első lépés Miután beszereztük a fent felsorolt könyveket, és meggyőződtünk, hogy a feltételek alkalmasak, belekezdhetünk a kezelésbe. Első tennivalónk – még a tünetek alapos felsorolása előtt –, hogy pontról pontra felírjuk, mik azok a panaszok, melyeket elsősorban kezelni akarunk. Erre azért van szükség, mert az emberi természet olyan, hogy amint elmúlnak a panaszai, megfeledkezik róluk. Senki nem képes felidézni egy fejfájást, miután az elmúlt. Ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy a kezelés jól halad, tehát sikeres, feltétlenül tudnunk kell, hogy honnan indultunk el, vagyis mindig tudnunk kell, hogy azok a bajok, melyek miatt az egész kezelésbe belefogtunk, éppen milyen stádiumban vannak. (Nekem például, amikor elkezdtem saját kezelésemet, hat olyan panaszom volt, amitől mindenképpen meg akartam szabadulni. Öttől gyorsan sikerült, a hatodiktól csak évek múlva, miután más szereket is bevettem.) A legjobb tehát, ha veszünk egy füzetet, és abba minden esetet a lehető legrészletesebben feljegyzünk. Feltéve: 2012. november 3. 7. pont: Mi a sikeres alkati kezelés előfeltétele?
Ha a kezelőnél (legyen az bejegyzett orvos, vagy rokon, vagy maga a beteg) a tudás, a szándék, az előkészület megvan, akkor még a következőkre kell vigyázni:
Csak az a beteg, aki ismeri a homeopátia elveit, és érti, helyesli azokat, fog megfelelően reagálni a kezelés során: Nem ijed meg az első rosszabbodástól (ha azok fellépnek), örül a tisztulási folyamatnak, és nem rohan akadémiai orvoshoz, ha a kezelés során esetleg átmenetileg problémái lépnek fel. Egyáltalán: ki lehet mondani, hogy csak annál a betegnél szabad alkati kezelésbe fogni, aki MAGA IS TUDJA, hogy a homeopátia a helyes gyógymód. 8. pont: Az esetfelvétel Az akut eseteknél a legfontosabb adatok a következők: a betegséget kiváltó ok, a tünetek pontos helye, a modalitások, az érzések jellege, és a kísérő, olykor szokatlan tünetek. Az akut panaszoknál az anamnézis gyorsan elvégezhető, olykor még kikérdezésre sincs szükség, hiszen a tünetek, a kiváltó ok sokszor szabad szemmel is látható. Az alkati kezelés előtt, tehát a krónikus betegségek esetén azonban az anamnézis olykor több órát is igénybe vevő, alapos munkát igényel. A kérdezőtől empátiát, figyelmet, előítélet-mentességet, objektivitást követel. A kezelőnek nem az a feladata, hogy a betegről véleményt formáljon, hanem, hogy objektív adatokat gyűjtsön róla, megpróbálja felismerni tettei okát, alapproblémáit, gyengeségeit és erősségeit. Elsőnek a páciens adatait kell rögzíteni, és a kikérdezés pontos dátumát. Ezt az adatfelvételt érdemes a látogatás okának tisztázásával, azaz azoknak a problémáknak a felsorolásával folytatni, amelyekért a beteg felkereste a kezelőt (lásd a 6. pontot). Utána a beteg rokonainak, szüleinek, nagyszüleinek, testvéreinek betegségeit, illetve elhalálozásuk okát kell feljegyezni.
Ezután két módszert lehet követni: Ha sok időnk van, mert például egyik szülőnkről, vagy testvérünkről van szó, akkor meg lehet kérni őt, hogy mesélje el az életét, természetesen úgy, hogy elsősorban arról mesél, mikor, mi bántotta élete során a legjobban, milyen bántásokat fojtott el magában, miknek örült, miért szomorkodott stb. A kérdező nyugodtan közbekérdezhet, ha azt megértéssel teszi, és a kérdéssel nem a türelmetlenségét, hanem az őszinte érdeklődését fejezi ki. Ha úgy találja, hogy valami fontos adatra bukkant, akkor azonnal érdeklődhet a részletek után. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne lankadjon a figyelme, a beteg mindig érezze, hogy ő van a „középpontban”.
A kezelőnek nagyon fontos tudni, hogy élete során minden ember megtanul a problémáival élni, ezért szinte soha nem beszél azokról a panaszairól, melyek a legjellemzőbbek rá, míg azokat, melyek mindenkinél megtalálhatók részletesen, hosszan ecseteli. Ettől nem szabad félrevezettetnie magát, hanem célzott kérdésekkel igyekeznie kell „belelátni” a szemben ülőbe. Például egy páciens beszél arról, hogy mennyire szenved attól, hogy olykor durván bánik édesanyjával, akit pedig nagyon szeret, de egy szót sem szól arról, hogy annyira határozatlan, hogy mindenre többször visszakérdez, hogy „de biztos?”, mielőtt megtenné. Az is jellemez egy embert, ha nem ismeri önmagát, ezért ha egy mód van rá, meg kell tudni a közeli hozzátartozók véleményét is az adott személyről. A konkrét kérdések először a mentális tünetekre vonatkoznak. (Az állandóan ajánlott Chappell könyv repertóriumában megtalálhatók ezek a kérdések.) Ezután a fej-láb séma szerint végig kell menni a test összes részén, és az ott található összes adottságon és panaszon. (Például lehet valaki kopasz úgy, hogy ez nem okoz neki panaszt, de azért a kezelőnek fel kell jegyeznie ezt az adatot is. Tehát nem csak a bajokat, hanem a „milyenséget” is le kell jegyezni.)
Az alkati szereket akkor lehet a legkönnyebben megtanulni és megjegyezni, ha tanulmányozásukkor azokat egy-egy általunk ismert személyhez kapcsoljuk. Ha ezután felidézzük magunk előtt ezt a személyt, rögtön eszünkbe jut az adott szer képe is. (Coulter a könyvében saját példáin kívül néhány az irodalomból vagy a történelemből jól ismert személyt is megnevez, akikre jellemző az adott szer.) Ezért kell az olvasottakat még az olvasás alatt mindig a valóságra vonatkoztatni, így az könnyen magunkévá tehető, azon kívül ily módon az elmélet sohasem válik unalmassá. (Bessenyei Ferenc mondta, hogy nem az a zseni, aki mindent maga talál fel, hanem az, aki a mások által feltalált, tehát olvasott, hallott dolgokat helyes, új egésszé tudja összerakni, és mint ilyet alkalmazni.) Feltéve: 2012. november 12. 9. pont: Repertorizálás, azaz a tünetek feldolgozása
Először figyelmesen át kell olvasni a feljegyzett tüneteket, majd fontossági sorrendet kell felállítani közöttük. Ha egy mód van rá, meg kell próbálni a panaszok kiváltó okát megtalálni. Ez lehet egy, a közelmúltban bekövetkezett egyszeri esemény, például közeli rokon halála, szerelmi bánat, honvágy, állás elvesztése stb., de lehet hosszan tartó folyamat, külső körülmény, szülés vagy akár szülés előtti élmény stb. A fontossági sorrendet tehát a kiváltó ok vezeti. És ha ez a kiváltó ok a közelmúltban keletkezett, akkor az „igazi” alkati kezeléssel várni kell addig, amíg az akut problémát meg nem oldottuk, a páciens bánatát, idegességét stb. normális szintre nem szállítottuk le. A homeopátiában rendelkezésre állnak azok a szerek, melyek az ilyen állapotokat kezelni képesek (lásd Chappell könyvét, vagy a honlap megfelelő oldalát). Ezután jönnek a lelki tünetek, majd a testiek. A repertorizálás során az elődök betegségeit, például rák, tbc, kankó, magas vérnyomás stb. úgy kell kezelni, mintha azok a beteg saját tünetei lennének. Az így kiemelt tüneteket – csak a legfontosabbakat, melyek száma ne legyen nagyon sok, mondjuk legalább 10, de legfeljebb 20 – egy külön lapra fel kell írni, egymás mellé a lap tetejére. Először a mentálisakat, majd a testieket fej-láb séma szerint.
Ezután elő kell venni a repertóriumot (ebből, ahogy fentebb írtam, legalább egy komolynak lennie kell, ha valaki alkati kezelést akar végezni), és minden tünet oszlopába fel kell írni az adott tünetnél talált szerek értékét.
Ez a pont kiválóan alkalmas, hogy a homeopátia és a komputer, azaz a repertorizáló programokról néhány szót ejtsünk. Véleményem szerint a homeopátia és a komputer két egymásnak ellentmondó dolog. A homeopátia arra tanít, hogy „foglalkozzunk magunkkal, megfigyeljük magunkat és a megfigyeléseinket rendszerbe foglaljuk”. Ehhez elsősorban áttekintés szükségeltetik, pont olyasvalami, amit a komputer egyáltalán nem tud megadni. A komputer, az internet a valóságból csak részleteket mutat egyszerre, ami csökkenti a dolgok „átlátásához”, „megítéléséhez”, „súlyozásához” szükséges képességet.
Az alkati szerek alá érdemes felírni a nozódákat és a miazma elleni legfontosabb szereket is (Carc, Med, Merc, Nit-ac, Psor, Syph, Thuj, Tub). Ugyan ezeknél általában nem sok bejegyzés lesz, mert a repertóriumokban nagyon kevés helyen tüntetik fel őket (Kentnél szinte sehol, Chappellnél két szer teljesen hiányzik, de még Boericke-nél és a többi repertóriumban is „alul-reprezentáltak”). Nem is azért kell felírni ezeket, hogy alkati szerként figyelembe vegyük őket, bár egyáltalán nincs kizárva, hogy ezek között lesz a megfelelő alkati szer, hanem azért, hogy lássuk, a tünetek melyik miazmának felelnek meg a legjobban.
Ha kitöltöttük a táblázatot, akkor jön a számlálás. A végeredményeket vagy a megfelelő sorba, vagy ha ott már nincs hely, az egész táblázat alá írjuk. Ezután meg kell jelölni a szóba jöhető szereket, ezek lehetnek a legnagyobb értékűek, és azok, melyek ugyan nem tartoznak ezek közé, de több oszlopban a legmagasabb értékben vagy egyetlenként szerepeltek. A végén egyfajta szer-rangsort kell felállítani. Ha ezzel is készek vagyunk, akkor a szóbajöhető szerek gyógyszerképeit kell áttanulmányozni. Előfordulhat, hogy magas értékkel szerepelnek olyan szerek, melyek egyáltalán nem illenek az „összképhez”, a páciens egyéniségéhez. Coulter portréi nagy segítségünkre lehetnek, hogy megtaláljuk a magas értékű, tehát a tünetek többségét lefedő, és az alkathoz is leginkább illő szert.
Ehelyütt egy nagyon fontos dolgot kell újra elmondani: A betegek rendszerint akkor fordulnak homeopatához, ha olyan panaszuk van, mely már nagyon zavarja őket, s melyet a hivatalos orvoslás nem tud kezelni. Ha ez a panasz krónikus eredetű, akkor kerül sor alkati kezelésre. Amennyire én tudom, ma Magyarországon a homeopatikus rendelőkben az alkati szerek kiválasztásánál ez az éppen legjobban zavaró panasz a vezető tünet, tehát a páciens alkati szerét többnyire abban a szerben adják meg, melynek értéke a fő panasznál a legmagasabb. Ez nagy hiba. Az alkati szernek egyáltalán nem muszáj a páciens minden tünetét, de még az éppen legaktuálisabbat, leginkább zavarót sem, lefedni.
Néhány szót kell még ejteni a Chappell könyv-féle szer-keresésről. Egy külön oldalon idézek a könyvéből, de itt is fel kell hívni a figyelmet, hogy Chappell három érték helyett négyet használ. Ezen kívül könyvét nem csak a krónikus, hanem az akut panaszokra is írta, ezért gyógyszerképei között nem csak alkati, hanem akut szerek is szerepelnek, melyeket nem érdemes (sőt, nem szabad) alkati kezelésre használni. Chappell a lelki tünetekre helyezi a fő hangsúlyt, hiszen azért írta a könyvét, hogy ezek fontosságára felhívja a figyelmet. Csak nagyon kevés testi tünetet sorol fel, holott sokszor ezek az objektívebbek. Különösen akkor, ha valaki önmagát kezeli, és nincs elég önismerete, vagy olyan valakit, akitől nem lehet értékelhető lelki tüneteket megtudni. Chappell könyvét a repertorizálásra éppen különcségei miatt nem lehet mások munkáival keverni, de például Boericke, Kent, Phatak repertóriumainak használatakor egyetlen táblázatban nyugodtan szerepeltetni lehet több szerző repertóriumaiból vett tüneteket. Például a fentebb bemutatott ábrán Boericke és Kent repertóriumából is szerepelnek adatok. A Chappell könyvből részletek ITT olvashatók. A magam részéről Chappell mellett Boericke repertóriumát részesítem előnyben, egyfelől, mert egyetlen kötetben található a repertórium és a Materia medica, másfelől, mert nem csak tüneteket sorol fel – mint Kent – hanem a betegségek neveit is. Így sokkal gyorsabban és könnyebben megtalálható a keresett szer. A magyarul is kapható Phatak repertórium előnye az, hogy abc sorrendben sorolja fel a panaszokat. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy indiai tapasztalatokon alapszik, a hinduk azonban nem európai emberek, következésképpen se betegségeik, se tüneteik, se érzékenységük nem felel meg az európai emberekének.
Az alkati szer megállapításához kiválasztott tüneteknél azt is nagyon fontos figyelembe venni, hogy mely tünetek tartoznak a páciens alkatához (ebbe beletartoznak az öröklött miazmái), melyek a szerzett miazmákhoz és melyek a már kifejlett betegségéhez. A tüneteket ezen szempontok alapján is rangsorolni kell. A helyes alkati szer az lesz, mely a páciensre magára és nem a betegségeire jellemző. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy kifejlett betegségek esetén egyetlen szer, mégha az valóban az igazi alkati szer, nem tud minden problémát egyedül megoldani. Ilyenkor lesz szükség a repertorizálás során megtalált egyéb szerekre és a nozódákra. 10. pont: Adagolás Időközben feltettem a honlapra a legfontosabb homeopátiás szerek ajánlott potenciáit, lásd: ITT.
P. Chappell írja: Nos, amiről itt Peter Chappell beszél, az az ú. n. LM potencia (vagy tudományosan Q potencia), melyet már korábban bemutattam, s amelynek a másik nagy homeopata G. Risch is a híve volt. Lásd ITT.
Hahnemann után a homeopátia különösen Amerikában terjedt el, ahonnan elsősorban Kent munkásságának köszönhetően jutott vissza Európába. Kent terjesztette el a nagyon magas potenciákat a krónikus betegségek kezelésében. Az amerikaiak őt követve már nem csak C 10 000, de C 100 000, sőt még ennél is magasabb potenciákat használnak. Az alkati szerek adagolása – helyesen – kétféle módon történhet. Az egyik a kényelmesebb, de több rizikóval járó módszer. Ebben a kezelés az adott szer egyetlen magas, igen gyakran C 10 000 potenciájú adagjával kezdődik. Hogy a szert semmi ne antidotálhassa, szoktak este és kora reggel – tehát 8 órán belül, ami így egy adagnak számít – egy-egy adagot bevenni. Ismételni – ha szükséges – legkorábban 6 hét múlva lehet (erről majd később lesz szó). C 10 000 alatt a legtöbb alkati szer nem fejt ki mély hatást, azaz nem alkalmas krónikus betegségek kezelésére. (Ahogy már írtam, a legtöbb alkati szernél csak a nagyon betegeknél, a nagyon időseknél, és a nagyon-nagyon fiatal gyerekeknél – vagy a nagyon érzékeny, azaz a homeopátiás szerekre jól reagáló, pácienseknél szoktak kisebb potenciát adni.)
Ilyen magas potenciájú adagot nem lehet ismételgetni, ezért ezt még akkor sem lehet megtnni, ha fennáll annak veszélye, hogy a kezelés során a szert valami antidotálta, de legalábbis mérsékelte a hatását. Hahnemann ezt a veszélyt – is – felismerve fejlesztette ki az LM potenciát, amit akár minden nap be lehet szedni, mégis mélyen hat, és nem okoz semmiféle melléktünetet. Sőt, még az első rosszabbodás is sokkal gyengébb formában jelentkezik, ha egyáltalán jelentkezik, e potencia használatánál.
Még egyszer: Az alkati szereket (de akármilyen más homeopátiás szert) még azokban az esetekben sem lehet huzamosabb ideig szedni, 1) ha bebizonyosodott, hogy a szerválasztás helyes volt; 2) a páciensnek egyetlen alkati szere van, vagy azért, mert a homeopátia oldaláról nézve nem „összetett” személyiség, vagy azért, mert nem tartozik azok közé, akik – ahogy Coulter mondja – „több szer között ingáznak ide-oda”. Mivel a C 10 000 potencia igen drága, és ritkán van rá szükség (ezért pazarlás egy laikussal megvásároltatni), de főként, mert ilyen magas potencia – legalább is ismételve – már károkat is okozhat – különösen, ha a bevett szer nem a helyes alkati szer –, sokkal helyesebb az alkati kezelésnél az LM potenciát használni, ráadásul ezzel a potenciával semmilyen bajt nem lehet okozni. Ha két-három heti szedés után sem mutatkozik semmilyen hatás, akkor egyszerűen le lehet állni vele, és más szerrel próbálkozni. A C 10 000 potenciájú nagy szereket nem ajánlatos könnyelműen váltogatni, nem csak azért, mert esetleg kárt okozhatnak, hanem, mert fennáll annak veszélye, hogy ily módon elvesztik hatásukat a szervezetre, így, ha később mégis szükség lenne rájuk, már nem segítenek. Többek között ezért is annyira károsak az ú. n. komplex készítmények (ezek is a Boiron termékei), mert ezek az akut szerek mellett nagy szereket is tartalmaznak, ráadásul alacsony potenciákban, mely adagolás tökéletesen ellene mond a homeopátia szabályainak, és súlyosan veszélyezteti a későbbi kezelések hatékonyságát!
Tehát még egyszer: ha valaki a kényelmesebb megoldást választja és az egyszeri adag mellett dönt, akkor kezdje a kezelést C 10 000-rel. Ha az LM mellett, akkor vegye meg az adott szer LM potenciáját 1g-os kiszerelésben (hogy milyen magasat, azt az ajánlott potenciák oldalon megtalálja) globuli formájában, és abból az előírásnak megfelelően, azt szigorúan betartva készítse el az LM folyadékot. Ebből három napig vegyen be naponta egy adagot, utána két-háromnaponta, és utána heti egy adagot, legalább 6 hétig. Ahogy a fenti Chappell-idézetben áll, a kezdők számára valóban a potencia milyensége jelenti a legnagyobb problémát. A Könyvajánlóban és a honlap több cikkében már említett Boericke könyv minden szernél feltünteti az ajánlott potenciákat. Aki nem tud megbirkózni a potencia kérdésével, az vegye meg ezt a könyvet, és az ott leírtak alapján járjon el. Feltéve: 2012. november 19. 11. pont: Az eddig elmondottak összegzése egy példán keresztül Mivel az elbeszélés elég hosszú, ezen a külön oldalon mutatom be. Feltéve: 2012. november 26. 12. pont: A kúra lefolyása
Megismételve az előző pontban leírtakat, az alkati kezelést a következő 5 szempont szerint kell lefolytatni:
A legelső és minden homeopátiás kezelésre érvényes szabály úgy szól, hogy amennyiben a bevett szer helyes volt, elsőnek a páciens hangulatában, lelki állapotában kell javulásnak beállnia. Ez különösen akkor feltűnő, ha testi szinten megtörténik az ú. n. első rosszabbodás, azaz a panaszok időleges felerősödnek, és a páciens mégis jobban érzi magát. E jelenségnek, azaz „magát jobban érzésnek” tehát minden homeopátiás szer bevételekor kisebb-nagyobb mértékben meg kell lennie – feltéve, hogy a bevett homeopatikus szer a helyes választás volt.
A) Ha egyértelműen megállapítható volt a testi panaszok érzelmi oka, akkor az erre a traumára adott szer megfelelő potenciában (ami többnyire magas, C 10 000 vagy legalább C 200 potencia) bevétele után a páciensnek kifejezetten megkönnyebbültnek kell éreznie magát. Coulter asszony (aki sokszor C 50 000 potenciában adta ilyenkor az első szert) több olyan esetéről is beszámolt, amikor egyetlen adag magas potenciájú Ignatia után a beteg nem csak lelki bánatából, hanem hosszú évek óta fennálló testi betegségeiből is meggyógyult. Ez olyankor fordul elő, amikor a betegségek egyértelműen egy érzelmi trauma – az Ignatiánál komoly csalódás vagy gyász – hatására alakultak ki.
B) A szervezet salaktalanítása, tisztítása a következő lépés. Ez a tisztítás nem igényel nagyon specifikus kezelést, ezért mintegy „ránézésre” kell a következő szerek közül egy-kettővel elvégezni: Sulphur, Calcium carbonicum, Calcium phosphoricum, Nux vomiva, Thuja. Ahogy már a Gyakori kérdéseknél írtam: e szerekről, ha salaktalanításra használják őket, elég a következőket tudni:
Azt, hogy valaki hány szert vesz be egymás után a salaktalanításra, elsősorban az határozza meg, hogy korábban mennyi allopátiás, illetve természetgyógyászati készítményt vagy helytelen homeopátiás gyógyszert szedett. Ha egyáltalán nincs ilyen terheltsége és védőoltást sem kapott sokat, akkor a tisztításhoz elegendő a Sulphur és/vagy valamelyik Calc-szer. A szervezet tisztulásának elindulása abból állapítható meg, hogy mindenféle váladékozás (izzadás, folyás stb.), gyakoribb széklet és/vagy vizelés, esetleg alacsony láz, nátha, tüsszögés és mindenféle bőrkiütés lép fel. Akármilyen kellemetlenek is ezek, ki kell bírni őket, és örülni kell, ha megjelennek, hiszen ez egyfelől azt mutatja, hogy helyes volt a szerválasztás, másfelől, hogy a szervezetünk képes az öntisztításra, még maradt elegendő ereje, hogy – ha hagyják – elinduljon a gyógyulás útján, és a sok elnyomás káros hatását legyőzze. Aki ilyenkor bevesz valamit e tünetek eltüntetésére, az abba is hagyhatja végleg az egész kezelést.
C) A tünetek kiértékelésékor rögtön kiderül, hogy a páciensnél éppen melyik miazma van a felszínen. E honlap készítőjének az a véleménye – ahogy ezt számos cikkben már kifejtettem –, hogy mára minden ember magában hordja az összes miazmás terheltséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindegyik ugyanolyan mértékben van jelen, azaz fejti ki romboló hatását, mint a többi.
Ahogy már kifejtettem, szerintem négy miazma létezik, a szifilisz, a szikózis, a tuberkulózis és a rák. A szifilisz miazma-szer a Mercurius (Merc), nozódája a Syphilinum (Syph); a szikózis miazma-szerei a Thuja és a Nitricum acidum (Nit-ac), nozódája a Medorrhinum (Med); a tuberkulózis nozódái a Tuberkulinum (Tub) és a Bacilinum (Bac); a rák nozódája a Carcinosinum (Carc). – E szerek bármelyike – a Nit-ac, Thuj és Bac kivételével – alkati szerként is szerepelhet.
Ezeket a szereket célszerű LM potenciában szedni, egyfelől, mert így a gazdaságosabb, másfelől, mert így a biztonságosabb és leghatásosabb. A nozódák többségét (különösen a Medorrhinumot) LM 18 alatt nem szabad használni, de e szabály alól a Carcinosium kívétel. (Az ajánlott potenciák az egyes szereknél, tehát a nozódáknál is ITT található.) A többit lehet LM 6-ban, sőt a Nit-ac-nál elegendő az LM 1. A miazma elleni szerek hatása, csakúgy, mint a salaktalanításé, a váladékozás, a régi panaszok és bőrkiütések fellépésében mutatkozik meg, csak még erősebb mértékben, mint a salaktalanításnál. Ennek az az oka, hogy a krónikus betegségek oka nem más, mint az elnyomott miazmák, ezért igazi és tartós gyógyulás csak akkor következhetett be, ha ez az elnyomás megszűnik, a baj mintegy visszajön, és most már a helyes módon – azaz a homeopatikus miazma elleni szerekre – gyógyul meg. D) Az alkati szert, ahogy már írtam, a legcélszerűbb LM potenciában szedni, legalább hat hétig, eleinte minden nap, aztán ritkábban. Ha az alkati szer helyes volt, akkor azoknak a tüneteknek, melyek a kezelés elején fennálltak, lassan el kell tűnniük. Aszerint, hogy mi marad meg, kell a második szert kikeresni és alkalmazni. Az alkati szer helyességének jelei:
1. Jobban van, valahogyan jobban és erősebbnek, magabiztosabbnak érzi magát.
Ha az alkati szer helyes volt, és a panaszok is eltűntek, akkor az első hat heti kúra után várni kell és figyelni. Ha a már egyszer eltűnt tünetek térnek vissza – remélhetőleg enyhébb formában –, akkor a kúrát meg lehet ismételni, esetleg rövidebb ideig, de magasabb poetnciában. Ha az első kúra helyes volt, de nem minden panaszt mulasztott el, akkor a repertorizálásnál kijött szersorból kell a megfelelő következőt kiválasztani. És meg kell vizsgálni, hogy a fennmaradó panaszok melyik miazmának a jelei, és annak a szereivel kell folytatni a kezelést. A helytelen szerválasztás jelei:
1. Két, legkésőbb három hétig sem történik semmi javulás – ilyenkor újra át kell nézni az esetet, keresni kell egy új szert, és azzal antidotálni az előzőt, azaz azonnal bevenni (nem kell kivárni a hat hetet). A helytelen adagolás jelei: Ha a javulás a szabályok szerint történik, de rövid ideig tart, és biztos, hogy a szer helyes volt, akkor a potencia volt túl alacsony. (Ahogy hallom, ez manapság valószínűleg sokszor megtörténik, mert a magyar homeopaták – nem tudni miért – az alkati kezelést alacsony potenciával kezdik. Ennek semmi értelme, annak sem, hogy a potenciát fokozatosan növeljék, hiszen a szer hatásának lényege az alkati kezelésnél a hatás mélysége! Ha a potencia alacsony, akkor hiába jó a szer, nem képes a szervezet mélyére hatolni, ahol pedig a krónikus betegségek okai lapulnak! Ezért óriási hiba az alkati kezelést alacsony – C 30, C 200 – potenciával folytatni, de még kezdeni is!) A szükséges szerváltoztatás jelei: Ha hosszan tartó javulás után új tünetek lépnek fel, akkor ez többnyire azt jelenti, hogy váltani kell a szert. A fellépő új tünetek az új szer vezetői tünetei közé tartoznak. De az is lehet, hogy az új tünetek azt jelzik, hogy egy másik miazma került a felszínre, és akkor az ennek megfelelő szerekkel kell folytatni a kezelést. E) Az időlegesen fennálló, az alkattól eltérő „állapot” kezelését ugyanúgy kell lefolytatni, mint az igazi alkati szerrel, csak azzal a különbséggel, ami az „állapot” lényegéhez tartozik, azaz az időlegesen. – A szer-portréknál volt róla szó, hogy olykor előfordul, hogy az emberek időlegesen, valamely külső hatásra egy bizonyos szer-állapotba kerülnek, mely nem az ő igazi alkati szerüknek megfelelő állapot. (Sepia állapotba élete folyamán sok nő kerül, sok fiatal kerül Phosphor-állapotba stb.) Ha a kezelés egy bizonyos pontján fennáll egy ilyen állapot, akkor a páciens alkati szere helyett ezzel kell folytatni a kezelést, amíg az állapot fennáll középmagas C vagy LM potenciával. Feltéve: 2012. november 29. 13. pont: A krónikus betegség által megtámadott szervek specifikus kezelése Végezetül beszélni kell még a betegség által megtámadott szervek specifikus kezeléséről. Ahogy erről már a miazmákat tárgyaló oldalon szó volt, az alkati kezelés kezdetekor és alatt a tünetek alapján mindig meg kell állapítani, hogy a krónikus betegség megtámadott-e egy szervet, és ha igen, éppen melyiket. Ez az érintett szerv akut rohamaiból, vagy fájdalmaiból, vagy egyéb akut panaszokból derül ki. Amennyiben fennáll ez az eset, akkor az alkati szer adagolását fel kell függeszteni, és a tünetek alapján meg kell találni a megtámadott szerv specifikus, vagyis organotrop szerei közül az éppen megfelelőt. Amíg az akut panaszok tartanak a kezelést ezzel, vagy ha több ilyen van, akkor ezekkel kell folytatni.
Fontossága miatt itt is megismétlem Risch professzor szavait Burnett angol homeopata könyvéhez írt előszavából: A homeopátiás alkati kezelés során egzakt különbséget kell tenni egy betegség produktuma, és maga a betegség között. Ez nem más, mint az akut és a krónikus betegségek közötti különbségtétel. Így sikerült Burnett-nek olyan szereket megadni, melyek az akut rohamot megfékezni, és olyanokat, melyek a konstitucionális, az alkati hajlamot (öröklött és kombinált krónikus miazmák) meggyógyítani képesek. Feltéve: 2012. december 7. Kiegészítés a 9. ponthoz: A honlap több cikkében felhívtam már a figyelmet arra, hogy az alkati szernek egyáltalán nem szükséges a beteg összes tünetét tartalmaznia, sőt, ahogy „AZ ALKATI KEZELÉS LEFOLYTATÁSA” című cikk 9. pontjában (Repertorizálás, azaz a tünetek feldolgozása) írtam: „Az alkati szernek egyáltalán nem muszáj a páciens minden tünetét, de még az éppen legaktuálisabbat, leginkább zavarót sem, lefedni.” Azt is megemlítettem, hogy ha a beteg alkati szerként a legzavaróbb panaszához illő legmagasabb értékű gyógyszert kapja, panasza ugyan időlegesen elmúlik, de később visszatér, mert az ilyen kezelés valójában tüneti, azaz – ahogy az allopátiában – csak elnyomja a tünetet, de nem gyógyítja meg.
Nos, ezt az állításomat ki kell egészítenem. Az alkati szer kiválasztásánál (azaz a repertorizálásnál használt tünetek felsorolásánál) a tüneteket aszerint is osztályozni kell, hogy azok az életkornak, a páciens alkatának, életviszonyainak megfelelnek-e vagy sem.
Hahnemann és a klasszikus homeopátia azt is tanítja, hogy a tüneteknél mindig maga a páciens, és nem a betegsége jellegzetességeit kell figyelembe venni. Ezért mondják azt, hogy azokat a betegségeket (ide tartozik elsősorban a rák, az asztma, a szénanátha) a legnehezebb gyógyítani, melyek tünetei mindenkinél azonosak, és melyeknek tünetei annyira erősek, hogy lefedik a páciens egyéni jellegzetességeit. E betegségeknél mindig igyekezni kell a páciensnek a betegség előtti tüneteit felderíteni, és az alkati szert azoknak megfelelően kikeresni.
Feltéve: 2013. május 20.
Phatak vagy Boericke: Miért van szükség egy komoly repertóriumra?
Ugyan fentebb már volt szó róla, de néhány olvasói levél vonatkozó kérdései alapján úgy tűnik, még egyszer hangsúlyozni kell, hogy a repertorizálás első és egyúttal legfontosabb része a tünetek helyes kiválasztása. Ezt, és előzőleg már maga az esetfelvétel menetét is az dönti el, hogy a beteg panasza akut vagy krónikus eredetű.
Ugyanezt a panaszt, azaz a fejfájást a Phatak repertóriuma két oszlopnyi „altünettel” elintézi. A lokalizáció teljesen hiányzik, a modalitások, a kiváltó ok szintén, a kísérő tünetekből néhány szerepel, még a fájdalom fajtája az, amiből elég sok van. Így, ha a Phatak-t használja valaki, két megoldása van: vagy külön tünetnek tekinti a fejfájás „altüneteit”, ami így nem hozhatja ki az optimális szert, vagy előre elolvassa a Phatakban a fejfájásnál álló minden tünetet, és kikérdezi a beteget, hogy ezek közül nincs-e olyan, ami nála is megvan. Vagyis nem a beteg által elmondott tünetek alapján keresi ki a szert, mert ezek nagy valószínűséggel nem szerepelnek a Phatakban, hanem megpróbálja a Phatak tüneteit felfedezni az adott panasznál. Magyarul: a beteg azt mondja, hogy csak egy oldalon fáj a feje, a szeme fölött, és a fájdalom azzal kezdődött, hogy megfázott, vagyis ezeket az adatokat tartja fontosnak. A Phatakban ezekről egy szó sincs, így hát keresni kell valami mást. Ezek helyett itt ilyen tünetek állnak: „Állandó, alvás alatt érezhető, böfögéssel stb. stb.” Ha szerencséjük van, találnak legalább 3-4 olyan Phatak „altünetet”, ami megvan a betegnél, mégha magától nem is gondolt rájuk, mert nem ezek voltak a legjellegzetesebbek. [Ez a módszer már csak azért sem tartozik a leghelyesebbek közé, mert a homeopátiás esetfelvételnél a betegnek lehetőleg a saját szavaival kell elmondania a panaszait. nem pedig igen vagy nem kérdésekre kell válaszolnia – fentebb erről már volt szó.]
Vegyünk egy konkrét esetet:
A szerek sorrendje tehát: Bry: 12/4, Ars: 8/4, Bell: 9/3, Acon: 8/3, Aloe: 7/3, Gels: 6/3, Chin: 6/2.
2. Phatak (itt három – 1, 2, 3 – értéke lehet a szereknek): Mivel itt a „Fejfájás” rovatban esetünknek egyetlen melléktünete sem szerepel, minden panaszt, mint külön tünetet kell kikeresni. Mivel a fejfájásra nincs általánosságban egyetlen szer sem megadva, rögtön a lokalizációval kell kezdeni:
Itt a szerek sorrendje: Chin: 10/4, Nux-v: 8/3, Ars: 7/3, Phos 6/3, Bry: 5/3, Carb-v: 5/3, Bell: 6/2.
Még egyszer: Ha valaki sokat dolgozott, és ezért olyannyira erősen megfájdul a feje, hogy ettől még láza és hasmenése is lesz, az nem ugyanaz, mintha valakinek nagyon fáj a feje, és ezalatt ebédre romlott ételt kap, és emiatt hasmenése és hasgörcse lesz, és a gyógyszertárba menet elkapja egy hideg zápor, amitől csuromvizes lesz, és még meg is fázik. Bár ez is ugyanaz a három panasz, mint az első esetnél, de mind a háromnak jól meghatározható különböző oka van, melyeknek semmi közük egymáshoz: a fejfájásnak a kimerültség, a hasmenésnek a romlott étel, a láznak a csuromvizes ruha. A Phatak-ból való szerkeresés olyan, mintha mindig ilyen esettel állnánk szemben.
Az akut betegségeknél, ellentétben a krónikusoknál, a repertorizálásból nyert szersorrend nagyon fontos, itt szinte mindig az első helyen kijött szert kell alkalmazni, tehát nem mindegy, hogy Bryoniát adunk-e a fenti panaszokkal hozzánk fordulónak vagy Chinát, Arsenicumot vagy Nux-vomicát. Arról már nem is beszélve, hogy a Boericke-ben mindent egy helyen találunk, azaz a fő panasznál, ezért nagyon gyorsan elvégezhetjük a keresést, ami például nagy fájdalomnál fontos szempont, míg a Phataknál mindent egyesével kell megkeresni, ami sokkal több időt vesz igénybe.
A krónikus betegségeknél, azaz az alkati szer kikeresésénél egészen más szempontok alapján kell mind az esetlevételt, mind a repertorizálást végrehajtani. Ezek fent a 8. és 9. pontban részletesen megtalálhatók. Bár az akut panaszoknál előbb tárgyalt probléma ilyenkor nem lép fel a Phatak-nál, de jön helyette más: lényegesen kevesebb tünetet, lényegesen kevesebb szert, és ezeknél is lényegesen kevesebb nagyértékű, tehát három vagy kétértékű szert említ, mint bármely más repertórium.
Ezért csak ismételni tudom, aki komolyan akar foglalkozni a homeopátiás öngyógyítással – és csak így érdemes –, annak minél hamarabb be kell szereznie egy „komoly” repertóriumot, és erre a Boericke – szerintem – a legalkalmasabb. Terjedelmes, de nem túl terjedelmes; szakmai, de nem túl szakmai; átlátható és könnyen kezelhető, különösen a németnyelvű kiadása. A Boericke beszerezhetőségéről lásd az Ajánlott repertóriumok című cikket.
Feltéve: 2013. augusztus 26.
Szeretném felhívni azon kedves olvasók figyelmét, akik nem egyszerre, hanem a feltevés sorrendjében olvassák a cikkeket, hogy a már feltett anyagokat rendszeresen bővítem, esetleg korrigálom és ki is egészítem.
|
GYAKORLATI HOMEOPÁTIA ALKATI KEZELÉS GALÉRIA GYAKORI KÉRDÉSEK LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK KERESÉS A HONLAPON KAPCSOLAT HASZNOS LINKEK
|