Jó reggelt! – Jó napot! – Jó estét! – Kellemes és hasznos időtöltést kívánok a honlapon! dr. Élthes Eszter


AZ ALKATI KEZELÉS


A honlap alkati kezeléssel kapcsolatos oldalai:


VISSZA AZ ELMÉLETI HOMEOPÁTIA OLDALRA


ALKATI KEZELÉS
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓI

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK – I.
MELY HOMEOPATIKUS SZEREK EGYÚTTAL ALKATI SZEREK IS?

A klasszikus homeopátia elvei szerint csak a mélyre ható polychrestek, azaz a sokfajta panaszt gyógyítani és a szervezet legmélyebb rétegeire is hatni tudó szerek alkalmasak a krónikus betegségeket gyógyítására.
     Az utóbbi elvet követve a leggyakrabban használt alkati szerek a következők (ábécé és nem fontossági sorrendben): Arsenicum album, Calcium carbonicum, Lachesis, Lycopodium, Natrium muriaticum, Nux vomica, Phosphor, Pulsatilla, Sepia, Silicea, Sulphur.
     Ezen alkati szerekhez jönnek még a krónikus betegségek kezelésénél a nozódák és Hahnemann miazmatikus szerei, úgy, mint Carcinosinum, Medorrhinum, Psorinum, Syphilinum, Tuberculinum, Bacillinum, illetve: Mercurius, Nitricum acidum és Thuja.
     Vannak továbbá olyan alkati szerek, melyek az előbb felsoroltaknál kevésbé mélyre hatóak, de azért ahhoz elég erősek, hogy az előzőekkel felváltva eredményt érjenek el. Ilyenek az Anacardium, Aurum, Barium carbonicum, Belladonna, Causticum, China, Graphites, Ignatia, Kalium carbonicum, Platina, Staphysagria, Tarentula. Ezeket az akut betegségeknél, panaszoknál is gyakrabban alkalmazzák.

Manapság már kevés az olyan ember, akinek egyetlen alkati szere van, azaz egész lelki, szellemi, testi tünetegyüttese egyetlen nagy szerrel lefedhető. De még ha többnyire összetettek is vagyunk és ahogy Coulter mondja, több szer között ingázunk ide-oda, azért legtöbbünk esetében megállapítható az az szer, mely a leginkább jellemző ránk. Ezért a homeopátiában elterjedt a pácienseket alkati szerükkel jellemezni. Így írnak a szakirodalomban, mint például dr. Horváth Katalin is, „Silicea”-csecsemőről, „Lachesis”-hölgyről vagy „Phosphorus”-vizsláról.

Az alkati szer leírásában egyáltalán nem biztos, hogy a beteg éppen legzavaróbb panasza megtalálható. Mégis, ha az alkati szert valóban helyesen választották ki és a betegség még csak funkcionális stádiumban van, akkor az alkati szer olyan panaszokat is meg fog gyógyítani, melyek a szer gyógyszervizsgálatában nem is szerepelnek.
     Természetesen nagyban megkönnyíti a kezelést, ha a kiválasztott alkati szer a beteg aktuális tüneteit is lefedi, de ez a szempont a szerkiválasztásnál egyáltalán nem döntő. Akárcsak az akut esetekben, a krónikus kezelésnél is érvényes Hahnemann azon utasítása, hogy a gyógyszert a legkülönösebb, a legegyedibb tünetek alapján kell kikeresni. És ha a választás helyes volt, akkor nem csak azoknál a bajoknál fog segíteni, melyek a gyógyszerképében tünetként szerepeltek, hanem annál sokkal többen.

Helytelen eljárás azokat a panaszokat, melyek krónikus eredetűek, akut szerekkel – ráadásul magas potenciában – kezelni. Ilyenkor a beteg állapota könnyen kezelhetetlenné, gyógyíthatatlanná válik. Ezért károsak azok a komplex homeopatikus szerek, melyeket a médiában reklámoznak az ilyen panaszokra, mint például az álmatlanság, idegesség, hőhullám stb. Szedésük, különösen rendszeres szedésük azt idézheti elő, hogy soha többet, semmilyen más szerrel nem lehet ténylegesen meggyógyítani e panaszokat, hiszen ezek krónikus eredetűek, azaz a szervezet mélyebb rétegeiből erednek.

Ha az alkati kezelést jól végzik, azaz a megfelelő szert, szereket kapja a beteg, mindig fellép a szervezetnek valamilyenfajta tisztulása. Ezek átmeneti kellemetlenségek, például bőrkiütés, fokozott izzadás, folyás, vagy valamilyen más váladékozás. A szervezet ily módon próbál megszabadulni a káros anyagoktól, mérgektől.
     Ezen kívül gyakran felléphet az úgynevezett első rosszabbodás, vagy megjelenhetnek olyan régi tünetek, melyeket egyszer már elnyomtak. Ez ezért történik, mert a szervezet visszapörgeti az eseményeket, és újra megküzd azokkal a betegségekkel, melyeket helytelenül kezeltek, rendszerint antibiotikummal vagy szteroiddal, vagy valami más módon elnyomtak. De a jól kiválasztott homeopatikus alkati szer nemcsak visszahozza ezeket, hanem miután visszahozta meg is gyógyítja őket – ráadásul örökre, és most már olyan módon, mely a szervezetnek megfelel. Nagyon gyakori eset, hogy visszajön egy olyan szemölcs vagy más bőrkiütés, melyet valamikor sebészi úton eltávolítottak.

Mint fentebb említettem a klasszikus homeopátia szerint alkati szerként nem sok gyógyszer jön szóba. Ez a gyakorlatra lefordítva annyit tesz, hogy minden tizedik, huszadik ember alkati szere ugyanaz. Ez viszont korántsem jelenti egyúttal azt is, hogy az emberek ennyire egyformák lennének. Ami sokunknál egyforma, az a képességünk, adottságunk, türelmi szintünk, érzékenységünk stb. stb. De hogy ezeket mire használjuk, hova fejlesztjük, hogyan próbáljuk korrigálni, gyengeségeinket legyőzni és erősségeinket edzeni, nos ez már mindenkinél teljesen más. Egy példával bemutatva: Ha két embernek vékony, kecses, ügyes ujjai vannak, akkor ebben megegyeznek. Ha viszont az egyik zsebtolvajlásra használja ujjait, a másik pedig lelkiismeretes műszerész vagy zongorista lesz, akkor már távolról sem hasonlítanak egymásra.

Végezetül nem szabad megfeledkezni arról, hogy ahhoz, hogy valakinél segítsen egy szer, nem szükséges, hogy az illető minden arra a szerre jellemző tulajdonsággal bírjon. A szerre jellemző tulajdonságoknak nem a száma, hanem a különlegessége, a feltűnősége, a jellegzetessége a döntő a szerkiválasztásnál. Ha valakinél nem található meg egy alkati szer minden tünete, vagy még a többsége sem, az még nem zárja ki, hogy ez legyen az aktuális szere. Ehhez elegendő kevés, vagy valami kirívó, más szernél egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben megtalálható tulajdonság.

A szerek bemutatása ábécé sorrendben és folyamatosan történik.

Feltéve: 2011. október 26.


ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK –  II.
ÖSSZETETT SZEMÉLYISÉGEK

Az első bevezetésben már szó volt róla, hogy „manapság már kevés az olyan ember, akinek egyetlen alkati szere van, azaz egész lelki, szellemi, testi tünetegyüttese egyetlen nagy szerrel lefedhető”. A tünetek alapos kiértékelése során nem csak azt lehet meg állapítani, hogy kinél melyik szer a legnagyobb értékű, hanem azt is, hogy alkata kezelésekor egyáltalán hány szer jöhet szóba.
     Minden alkati szernek megvan a pozitív és a negatív oldala. Életünk során például nagy segítséget jelent, ha vidám a természetünk, de ha olyankor is nevetünk, amikor sírnunk kellene, például amikor elvesztettünk valakit, vagy becsületünkön esett csorba, akkor ez már egyáltalán nem normális, és pláne nem pozitív viselkedés.
     Ezért ha valaki összetett személyiség, azaz több alkati szer is illik rá, akkor a felíráskor azt kell figyelembe venni, hogy az aktuális panaszai a szóbajöhető szerek közül melyiknek a negatív oldalához tartoznak.
     Aki harmóniában él önmagával, azaz alkatának pozitív oldalát éli meg, annak nincs szüksége gyógyulásra. Homeopatikus kezelésre akkor kerül sor, ha a harmónia összedől, azaz a szer negatív tünetei kerülnek felszínre. Ezért az alkati szerek leírásának legfontosabb része ennek bemutatása.

Egy hozzám érkezett levél kapcsán úgy tűnik, újra és újra világossá kell tenni, hogy az első bevezetésben leírt figyelmeztetés, miszerint „helytelen eljárás azokat a panaszokat, melyek krónikus eredetűek, akut szerekkel – ráadásul magas potenciában – kezelni”, mit is jelent.
     Ahogy „A szénanátha gyógyítása” című könyvben szó volt róla, a homeopátia a gyógyítás több területén is rendkívül jól működik. Ugyanakkor soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy betegség, egy panasz többféle eredetű lehet. 1. A sérülésből, vagy valamely más külső hatásból keletkezett egyszeri tünet, mint például balesetben szerzett csonttörés vagy utazáskor fellépő rosszullét; 2. Olykor visszatérő vagy egyszeri akut megbetegedés, mint például megfázás, fejfájás; 3. Krónikus betegség, mint például a magas vérnyomás.
     A homeopátia mindhárom esetben segít, de más és más módon, és ezeket a módokat nem szabad összekeverni. Az első két esetben a tünetek alapján kiválasztott homeopátiás gyógyszerek kiválóan és mindenféle mellékhatás nélkül gyógyítanak, ezért lényegesen jobbak, mint a szintetikus gyógyszerek.

A harmadik esetben, azaz a krónikus betegségeknél – éppen, mert nem a tüneteket akarjuk elnyomni, hanem az egész embert meggyógyítani – meg kell különböztetni a betegség kezdetekor vagy fellángolásakor jelentkező heves tüneteknél használatos szereket és eljárást, és magát a hosszan tartó beteg állapot, illetve a betegségre való hajlam tartós gyógyítására bevethető gyógyszereket, illetve gyógymódot.
     Egy példával bemutatva: ha valakinél az agyvérzés kezdeti tünetei jelennek meg, akkor Aconitum, Arnika, Opium stb. homeopátiás szerek csodát tudnak elérni, akár meg is tudják állítani az agyi inzultus kialakulását, vagy nagymértékben csökkentik annak erejét és romboló hatását.
     De e siker ellenére e szerek a beteg hajlamát az agyvérzésre, illetve az agyvérzést kiváltó bajok megszüntetését nem tudják elérni! Erre ezek nem képesek! Ezért ezt már csak az akut problémát követő időben alkati kezeléssel lehet megoldani!

A nekem küldött levélben a levélíró számos esetet sorolt fel, ahol homeopatikus szerekkel közbelépve komoly bajoktól mentett meg néhány embert. Ez nagyszerű dolog, és sokkal kevesebb ember kerülne komoly bajba, ha többen próbálkoznának homeopatikus gyógyszerekkel hasonló módon közbelépni, ha környezetükben valakinél vészhelyzet áll elő.
     Csakhogy ez a krónikus betegségek esetében még nem maga a gyógyulás, ez csak tűzoltás vészhelyzetben, és mint ilyen ragyogó, és sokszor lényegesen felülmúlja azt, amire a hivatalos orvoslás képes. De ahhoz, hogy a homeopátia ezeket a krónikus betegségeket képes legyen tartósan kezelni, azaz véglegesen meggyógyítani, igenis fontos, hogy a betegnél a nagy alkati szereket ne „pocsékolják el” előbb, például a divatos komplex homeopatikus szerekkel, vagy a nagy alkati szereknek egyes könyvekben leírt alacsony potenciájú adagolásával.
     Ismét egy példán bemutatva az elmondottakat. Az izületi gyulladásból eredő merevséget, fájdalmat nagyon jól lehet Rhus toxicodendronnal kezelni. De ettől valaki még nem gyógyul meg véglegesen izületi gyulladásából. Vagy például a hőhullám kezelésére a homeopátiában több módszer is használatos. Szokták komplex szerekkel, vagy a hőhullám akut szereinek alacsony potenciájú szedetésével, például Jaborandival, vagy a hőhullám jellegzetes szereinek magas potenciájú ritkább adagolásával, mint például Lachesis és Sepia. Azonban e módszerek egyike sem fogja a hőhullámot tartósan eltüntetni. Ezt csak az alkati kezeléssel sikerülhet megoldani, és lehet, hogy olyan alkati szerrel, melynek gyógyszervizsgálatában a hőhullám nem is szerepel.

A homeopatikus gyógyszerek a természetben megtalálható anyagokból készülnek. Mondhatjuk úgy is a természet, a Teremtő ajándékai. Ezért nem véletlen, sőt törvényszerű, hogy ugyanarra a betegségre a világ különböző részein a természetben más és más szert lehet találni. A globalizáció a homeopátiába is eljutott és ezért ma már például Európában is kapható olyan szer, melynek alapanyaga Afrikában vagy Távol-Keleten nő, és amit az ottani emberek évszázadok óta használnak gyógyszerként. Ezért a homeopátiában az akut esetek kezelésére egyre több különböző helyről származó, de azonos hatású szer létezik.
     Ugyanakkor – és ez éppen a homeopátia egyetemes törvényszerűségeit és alkalmazhatóságát bizonyítja – a polychrestek és alkati szerek, a nozódák és a miazmatikus szerek mindenütt ugyanazok, és mindenütt egyformán nélkülözhetetlenek a krónikus betegségek tartós, alapos gyógyításához.

E fejezet befejezéseként és a következő alkati szer bemutatásának kezdeteként még szót kell ejteni arról, hogy az emberek alkatát az élet során szerzett negatív és pozitív élmények, sérülések és a környezeti hatások nagy mértékben befolyásolják. Ennek következtében sok kornak megvan a maga tipikus alkata. Ennek érzékeltetésére a következő szer, a Phosphorus bemutatása igen alkalmas, mert a Nux vomica mellett ez korunk másik leggyakoribb személyiség típusának a szere.

Végezetül egy bejelentés: Catherine R. Coulter nagyon pontos, részletes és alapos portrérajzaiból eddig a szerek leírásakor keveset idéztem. De mivel a szakirodalomban az ő leírásai a legnagyszerűbbek és a legteljesebbek, mostantól fogva a szereknél feltüntetem az ő adatait, illetve a már eddig tárgyaltaknál utólag pótlom.

(A képen Catherine R. Coulter látható)

Feltéve: 2011. december 17.


ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK –  III.
MINDEN KORNAK MEGVANNAK A TÍPIKUS ALKATI SZEREI

Ahogy már korábban többször is szó volt róla, az egyes történelmi koroknak, társadalmi állapotoknak általában megvannak a maguk leggyakoribb alkatai. Ugyanez igaz az emberek életkorára is; a különböző életkoroknak is megvannak a maguk tipikus szerei.
     Az előző szer, a Phosphorus, a kamaszkor jellegzetes szere. A most következő szer, a Pulsatilla a csecsemőknél és a kisgyermekeknél leggyakrabban alkalmazott gyógyszer.

Míg a Phosphorus egyforma gyakran fordul elő nőknél és férfiaknál, addig a Pulsatilla elsősorban nőknél használatos. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy fiatal fiúknak és férfiaknak is erre a szerre legyen szükségük, különösen, ha barátságos és szeretetreméltó természetűek.

Az alkati szer kiválasztásánál nem szabad elfeledkezni arról, hogy az ember mentális, lelki, testi tüneteinek lehetséges száma igencsak korlátozott, és sokkal kevesebb, mint ahány embertípus, alkat létezik. Magyarul: az ember fizikai panaszai, számtalan betegségének érzékelhető tünete alig haladja meg a huszat. Fáj a feje, a hasa, a háta, vagy valamilyen más testrésze; hasmenése van, vagy szorulása; izzadékony vagy nem; megfázásra hajlamos vagy nem; váladékai folyósak vagy nem, sárgásak vagy inkább zöld színűek; tud aludni vagy nem; stb.
     A homeopátiában a gyógyszerek, különösen a polychrestek, tüneteinek a tanulmányozásakor, de a hivatalos orvoslásban is, éppen az nehezíti meg a kezelő dolgát, hogy az érzékelhető tünetek alapján valójában mindig több betegség szóba jöhet. A megkülönböztetéshez tehát szükség van a tünetek kombinációjának, a modalitásoknak, az okok ismeretének a megállapítására és figyelembe vételére. (Pontosan ez az, amit a hivatalos orvoslás elmulaszt, és amit a homeopátia annyira fontosnak tart.)

A homeopátia nyelvére lefordítva és egy egyszerű példával bemutatva: ahogy látjuk mind a Phosphorus, mind a Pulsatilla nagyon szereti a társaságot. Ha a repertóriumokban keresünk, akkor e rovatban mind a két szer a legmagasabb értékkel szerepel. Mégis, a két alkat között nagy a különbség! A Phosphor azért szereti a társaságot, mert közönségre van szüksége, ő akar szórakoztatni, de főleg elbűvölni másokat. Pulsatillánál más a helyzet: a társaságban csendes, de mivel állandó támaszra, segítségre van szüksége, azt akarja, hogy vele törődjenek, őt támogassák, elvész és pánikba esik, ha magára marad.
     E sorok írója azért tartja – és ebben nagyon sok homeopátiával foglalkozó ember véleményét osztja – Catherine R. Coulter portrérajzait annyira fontosnak, mert ezek azok, melyek a legplasztikusabban és a legalaposabban hívják fel a figyelmet ezekre az összefüggésekre, a páciens viselkedésének eltérő okaira, gyökereire!

Az alkati szerek tanulmányozása során sokan több szernél is úgy érzik, hogy az olvasott szerben saját szerüket találták meg. Ide-oda kapkodnak több szer között is, hol az egyikről, hol a másikról gondolják azt, hogy pontosan ez az, ami őket a legjobban bemutatja.
     Ennek több oka van: egyfelől a legtöbb ember összetett személyiség, és nem egy, hanem kettő, sőt olykor több alkati szere is van. A másik ok, hogy az életkörülmények alapján időlegesen bárki alkati szerétől eltérő „alkati állapotba” is kerülhet. A harmadik ok az, amit az előbb említettem: a tünetek azonosak, de az okok mások. És sok ember nem rendelkezik se elég önismerettel, se elég őszinteséggel, hogy a saját okait, viselkedésének gyökereit felismerje vagy bevallja.

Ez utóbbiból két probléma származik. Sokan tudatosan vagy sem, de nem az igazat mondják el magukról egy-egy kikérdezés során. Ezen a problémán a tapasztalat, az emberismeret és az objektív testi tünetek pontos feltérképezése segít.
     A második probléma csak akkor jelentkezik, ha a páciens ismeri a homeopátiás szereket és az alkati szerek sajátosságait is. Ilyenkor előfordulhat, hogy megsértődik, sőt el sem fogad egy olyan szert, melyet saját magára nézve kellemetlennek vagy sértőnek ítél meg. Ez egyébként nagyon nehéz probléma. Hahnemann és kortársai még úgy oldották meg, hogy szigorúan megtagadták a szer megnevezését; ahogy Hahnemann mondta, a páciensnek semmi köze ahhoz, hogy ő mit ad neki. Ma ez a megoldás szinte lehetetlen: egyfelől a páciens bármikor orvost változtathat, és akkor tudnia kell, hogy az előző orvosától mit kapott, másfelől a mai „felvilágosult” kor embere nem tűri el, hogy így kezeljék.
     Talán az jelenthet megoldást ebben a kérdésben, ha a páciens megérti, hogy az alkati szerek önmagukban, amíg az ember harmóniában él saját magával (csaknem) egyformán „kellemes” személyiségeket takarnak. A probléma, azaz a szer, az alkat „árnyékai” akkor jelennek meg, ha valamilyen tényező miatt ez a harmónia, az arány felborul, és egyes jellegzetességek túlburjánoznak.
     Vagyis az egyensúly, a mértékletesség az egyik legfontosabb tulajdonság a természetben, így az ember lelki, szellemi, testi megnyilvánulásaiban is. Amíg az arany középutat, a mértékletesség alsó és felső határát nem hágja át valaki, nem lesz beteg, és nem árthat se magának, se a környezetének. A baj akkor kezdődik, ha az őt ért terhek, bajok száma, illetve saját szokásai, vágyai, indulatai átlépik ezt a határt. Ilyenkor borul fel lelki, testi harmóniája, és lesz beteg.

Egy személyiség megítéléséhez nem csak azt kell kideríteni, hogy az illető hogyan viselkedik, ha körülötte rendben mennek a dolgok, hanem sokkal inkább azt, hogyan reagál, ha valami baj történik. Kívülről, így a kikérdezés során is, sokan hatnak kellemes, jól nevelt, szívélyes embernek. Viszont jelentősen csorbulhat, sőt meg is fordulhat ez a kép, ha kiderül, hogy zavar esetén hogyan változik meg a viselkedése.
     Mondhatnám azt is, hogy egy személyiséget pont az határoz meg, hogy ilyenkor hogyan reagál: kétségbe esik, hisztériás lesz vagy higgadt és megfontolt marad; őrjöngeni vagy sírni kezd; ha ő hibázott elismeri-e vagy másokat hibáztat mindenért. Igyekszik szövetkezni másokkal és úgy megoldani az ügyet vagy ellenkezőleg, pont ilyenkor támad meg mindenkit, mint a veszett vad stb. stb.
     A teljes kép nem-ismerése okozza, hogy a gyermekek alkati szerét könnyebb megtalálni, hiszen róluk szüleik mesélnek, miközben az orvos még látja is gyermek-páciensét. A felnőtteknél sokkal nehezebb megoldani, hogy ne csak maga a beteg beszéljen magáról, de egy hozzátartozója is. Ennek hiányában egy tapasztalatlan vagy hiszékeny vagy öntelt homeopata nagyon mellé tud fogni.

Végezetül azt is meg kell említeni, hogy alkati szerünk ismerete nagy segítséget jelenthet számunkra gyengeségeink leküzdésében és jó tulajdonságaink ápolásában. Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy mitől viselkedünk egyes helyzetekben úgy ahogy, honnan, mely kellemetlen élményből táplálkoznak félelmeink, zavaraink, gyengeségeink. Maga az alkati szer sokat segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb emberekké váljunk, de az is nagyban hozzájárulhat ehhez, ha alkati szerünk alapos kielemzésével magunk igyekszünk változtatni magunkon.

Feltéve: 2011. december 30.


ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK –  IV.
A TÜNETEK ÖSSZKÉPE ADJA MEG AZ ALKATOT

C. S. Lewis, a rendkívül népszerű keresztény író felesége halála után „A gyászról” című könyvecskéjében naplószerűen írta le a fájdalmát, az érzéseit, ahogy azok napról-napra változtak, javultak, majd ismét növekedtek. Ami egy kívülálló számára a legérdekesebb ebben a vallomásban – és a szerző is nyilván ezért adta ki gondolatait – az az, hogy az emberek érzelmei, lelki állapotváltozásai, pontosan úgy, ahogy a testi tünetei, mindenkinél azonos, helyesebben mondva, alkatától függően azonos módon zajlanak le.

A testi panaszok közül vegyük most itt, ezen a honlapon, példaként a szénanáthát. A szénanáthának megvannak a maga jellegzetes tünetei, és annál az embernél, akinek szénanáthája van, e tünetek lépnek fel, vagy e tünetek közül néhány.
     A szénanátha legáltalánosabb tünetei: orrdugulás, tüsszögés, könnyezés, szemviszketés. És amik ezekhez társulhatnak: a szaglás csökkenése, köhögés, nehézlégzés. Ezen kívül a helyi jelenségeihez általános tünetek is társulhatnak, mint rossz közérzet, émelygés, bágyadtság, hőemelkedés.
     Tehát példánkban a szénanáthás beteg – csak – e tünetek közül „választhat”. (Az most nem tartozik e cikk témájához, de azért érdemes elmondani, hogy a homeopátia azért más tudomány, mint minden más gyógyító eljárás, mert egy betegség jellegzetes, általános tünetei mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonít a „különleges”, a „nem szokványos” tüneteknek is. Ettől lesz a homeopátiás gyógymód teljesen egyénire szabott, és ezért sokkal sikeresebb, mint minden más gyógymód.)
     Ugyanez áll minden más testi betegségre is. Végülis csak ez teszi lehetővé felismerésüket, beazonosításukat és kezelésüket. Ezek után természetes és logikus, hogy ez a tünetazonosság nem csak a testi, de a lelki betegségeknél is megtalálható.

Így áll elő az a helyzet, hogy ha valaki alaposan tanulmányozza az alkati szereket, akkor szinte alig talál olyat, amely ne illene kisebb-nagyobb mértékben rá magára is. Most, hogy az alkati szereknél Catherine R. Coulter portréit dolgozom fel és mutatom be a honlapon, velem is ez történik (nem először). Coulter a nagy szereknek nem csak a szakirodalomban megtalálható összes jellegzetességét mutatja be, hanem saját praxisából az adott alkati szerre jellemző viselkedési formákat is – ez teszi rendkívül szórakoztatóvá és érdekessé a leírásait.

Legutoljára a Sulphur-nál – melynek bemutatásával a napokban lettem kész – olvastam Coultertől olyan mondatokat, melyek szóról szóra illenek rám, holott biztosan nem vagyok Sulphur-alkat.
     A sok példából itt három mondatot idézek: „Jellemző az ilyen típusra, hogy mindent megpróbál valamire felhasználni, például a kapott levelek borítékát vagy a számláknak hátoldalát használja saját jegyzeteire.” – „Az ilyen alkatú [ember] a magas potenciájú Sulphur egy adagjának hatására hajlandó végre megengedni, hogy rendesen befűtsenek, és megelégszik azzal, hogy saját szobájában spórol a fűtéssel, és ő maga továbbra is számlák és borítékok hátoldalára írogat.” – „Ha előad, beszéde nem elég rendszerezett, de hatalmas mennyiségű adatot tartalmaz. Ötleteit kis cetlikre vagy borítékok hátoldalára írja, melyeket előadás közben többnyire a zsebéből halász elő. Hiába ismeri ki magát kiválóan az előadott témában, hallgatóságát olyan információkkal terheli, melyek őt magát elbűvölik, de mások számára érdektelenek vagy csak egyszerűen túl sokak.”

A fenti megállapítás akkor is igaz, ha a Sulphur különleges helyet foglal el a homeopatikus szerek között, hiszen ahogy Coulter írja: „a Sulphur mintegy az emberiség homeopatikus közös nevezőjévé válik”, – hiszen a többi szernél is ugyanez a helyzet: az olvasó csaknem mindegyiknél talál olyan részeket, melyeknél önmagára ismer, és amiből tévesen és elsietve úgy véle, rátalált saját alkati szerére.

Mi következik ebből, és hogyan lehet mindezek ellenére valaki számára a helyes alkati szert megtalálni?

Nos, az egyik és legegyszerűbb módszer – amit én sokszor ajánlok –az alkati szernek a testi tünetek és ezek modalitásai alapján történő megállapítása.
     Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az érzelmi és hangulati problémák feltárása, a lelki- és elmeállapot, a kedély vizsgálata nem csak fontos a homeopátiában, de egyúttal igen szórakoztató, és arra is alkalmas, hogy valaki jobban megismerje önmagát, saját korlátait, lehetőségeit, reagálási szokásait stb. És ha már megismerte, jobban meg is értse őket, és esetleg könnyebben változtasson rajtuk vagy sikeresebben kontrollálja magát.
     Ezt az állítást figyelembe véve azt lehet mondani, hogy egyáltalán nem árt, ha a páciens, vagyis egy laikus, olvasgatja, tanulmányozgatja az alkati szereket. De eközben nem szabad elfelejtenie, hogy az érzelmi, hangulati tünetek, ha egyszer valakinél fellépnek, azaz, ha az illető e tüneteket produkáló lelki „betegségben” szenved, akkor minden hasonló lelki „betegségben” szenvedőnél nagyjából ugyanazok, mint ahogy ez a testi betegségeknél is történik. A lelki, érzelmi tünetek ugyanúgy egyfajta lelki betegséget határoznak meg és jellemeznek, ugyanannyira meghatározottak és behatároltak, mint a testi betegségeknél. Ami más, ami egyéni, az itt is a modalitás, a javulás-rosszabbodás, vagyis a körülmények, a kiváltó okok, és a lelki „betegség” lefolyása.
     És pont ezek azok, amik alapján el lehet dönteni, hogy egy adott szer tünete csak részbeni egyezést mutat, vagy magának az alkatnak fontos meghatározója. Az előbb leírt, saját példámon bemutatva: Attól, hogy én kapott levelek borítékainak hátoldalára írogatok, még nem jelenti azt, hogy az alkatom tényleg Sulphur, csak azt, hogy a spórolásnak nagyon sok embernél ilyen megnyilvánulásai vannak. És attól sem válok Sulphur-rá, hogy előadásaimban és könyveimben nem tudok lemondani a nekem tetsző részletek elmeséléséről, hanem csak azt, hogy akinek az agyában minden dologhoz számos más dolog kapcsolódik, vagyis összefüggéseiben tárolja a történéseket, adatokat, az előadásaiban, dolgozataiban így tesz.

A döntő tehát az, hogy az alkati szerek olvasásánál fel tudjuk ismerni, mi az, ami egy bizonyos tulajdonságra, viselkedésre, helyzetre általában jellemző, és mi az, ami az adott alkatra. Vagyis meg kell tudni állapítani, hogy mi az érzelmi, hangulati tünetek összképe, és ennek alapján hogyan áll össze az adott alkat.

Feltéve: 2012. április 6.


ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK –  V.
MEG KELL-E MONDANIA AZ ORVOSNAK A SZER NEVÉT VAGY SEM?

Tegnap kaptam egy levelet, melyben egy anyuka azt írta, hogy kisfia hosszó évek óta áll alkati kezelés alatt. A kezelés abból áll, hogy 5 hetenként kap egy szert (hogy mit, azt a szülők nem tudják). Már több éve tartott ez a kezelés, amikor fia szénanáthás lett, egész nyáron tartó, súlyos tünetekkel, sőt újabban már asztmás rohama is volt.

E számomra rendkívül furcsa kezelési mód kapcsán, a következő kérdések merültek fel bennem:
     1. Helyes-e, ha az orvos nem adja meg az adott szer nevét a betegének?
     2. Ha a páciens nem ismeri a kapott szer nevét, akkor lehet-e fogalma kezelésének a lényegéről?
     3. Létezik-e olyan, hogy a helyes alkati szer szedése közben új, eladdig soha nem volt betegségek lépnek fel?

A válaszokhoz néhány részletet közlök a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, a Simile 10. évfolyam 3. és 4. számából (2003 ősz és tél) és a 11. évfolyam 1. számából (2004 tavasz). Mindhárom részlet az OLVASÓI FÓRUM leveleiből való, az elsőt dr. Molnár Mariann írta, a második dr. Kálmán Eszter, a harmadik az én válaszom az első cikkre.

Az első idézet dr. Molnár Mariann vitaindító leveléből való:

„Van néhány olyan kolléga, aki nem tájékoztatja a betegeit az átadott szerekről.
     Nem állítom, hogy ezt az eljárást nem lehet indokolni, sőt tudom, hogy külföldi, neves homeopaták között is akadnak, akik ezt a módszert követik, de részint a magyar jog nem teszi lehetővé, hogy a beteget ne tájékoztassuk a terápia lényegéről, másrészt a beteget etikátlanul magától függővé teszi az, aki nem árulja el a szerek nevét, potenciáját, harmadrészt szinte lehetetlen terápiás helyzeteket teremt, ha betege más homeopatához kerül, akár sürgősségi okból is.
     Találkoztam több olyan beteggel is, aki krónikus betegsége miatt, hónapok óta, sőt néhánnyal, aki mintegy másfél éve szedett C200-as szert hetente, bármilyen klinikai eredményesség nélkül.”

Dr. Kálmán Eszter válaszlevelében a vitaindító kérdésre így válaszolt:

„Dr. Molnár Mariann azt kérdőjelezi meg, helyes-e, ha a homeopata orvos nem tájékoztatja betegét az átadott szerről. A terápia lényegéről természetesen feltétlenül tájékoztatni kell a beteget, arról tehát, mi kezelésének célja, mit várhat a szer bevételét követően, mit tegyen, mikor jelentkezzen, ha a tünetei rosszabbodnak stb.
     Aki volt már igazán beteg, az tudja, hogy a gyógyulást lehet keresni, erőltetni, mindent megtenni érte, de az egészség visszanyerése az ajándék, kegyelem. Az orvos és betege között kialakult személyes bizalom légköre nagymértékben elősegítheti a gyógyulást hozó homeopátiás szer megtalálását. És ez a bizalmi kapcsolat elbírja, ha a beteg nem tudja meg rögtön a kapott szer nevét. Sokszor éppen ez szolgálja az érdekét. Hány homeopata orvos tapasztalta már, hogy betege utánaolvasott a kapott szernek és nem vette be, mert sértőnek találta magára nézve a szerre jellemző tüneteket. Mások, megtudván az orvos által nagy gonddal talált szer nevét, megvették a patikában 200-as vagy 1000-es potenciában, és maguknak adagolták, egész addig, míg tartott az üveg vagy amíg olyan panaszuk nem támadt, amin már nem tudtak úrrá lenni. Azt gondolták, megspórolják a vizitdíjat és elég okosak ahhoz, hogy megítéljék, mikor kell a következő magas potenciát bevenniük.
     A klasszikus homeopátia elméleti alapjait könnyebben lehet a gyakorlatban betartani, ha nem kell a beteggel folyton megvitatni, milyen szakmai irányelv követése miatt adja, vagy nem adja a homeopata orvos a következő adag szert. Ehhez a pácienst sokszor alapos elméleti oktatásban kellene részesíteni és megküzdeni a fejében lévő téves elképzelésekkel.”

Végül én írtam meg egy olvasói levélben a véleményemet – „a megmondani, nem megmondani a szer nevét” – kérdésről. Most ebből a levélből következik az idevonatkozó idézet, kissé kiegészítve:

„Én úgy látom, hogy mindkét álláspont – megmondani, nem megmondani a szer nevét – mellett megdönthetetlen, logikus érvek szólnak; következésképpen a probléma szinte megoldhatatlan. Én éppen az első cikkben említett indokok miatt mindig megmondom a szer nevét – ezzel eleget teszek Molnár doktornő elvárásainak, miközben számos esetet ismerek, amikor a betegek a Kálmán doktornő által felsorolt okok miatt nem veszik be a kapott gyógyszert. A tájékozatlanabbakat főleg olyan nevek riasztják vissza, mint például Arsenicum album, Carcinosinum, míg az olvasottabbakat az olyanok, mint Sepia, Medorrhinum stb. Az irodalomban azt olvashatjuk – miként ezt Kálmán doktornő is írja –, hogy se Hahnemann, se a többi „nagy” nem közölte páciensével az adott szer nevét, sőt ki is kérte magának, ha ezek megnevezését követelték tőlük.
     A pro és kontra érveket végiggondolva – és a szakirodalmat tanulmányozva – megint csak arra a következtetésre jutok, hogy a krónikus betegségek eredményes és tartós gyógyulását csak a homeopátia alapelveit alaposan ismerő, azokat elfogadó, az allopátiás orvoslás hibáit felismerő, és az orvosával szoros, bizalmas és állandó kapcsolatban levő betegeknél lehet elérni. Vagyis azoknál, akiket Kent így jellemzett: „Az orvoshoz legközelebb álló, következésképpen legkisebb létszámú körgyűrűben tartózkodó személyeknél”. Ha a „nagyok” több évtizedes gyakorlat után erre a – talán lesújtó – véleményre jutottak, akkor, én úgy gondolom, nekünk is meg kell lassan barátkoznunk ezzel a ténnyel. A betegek felkészültsége és a megbízható kapcsolat – nem utolsósorban – attól a veszélytől is megóvja az ilyen pácienseket, hogy képzetlen, a divatot kihasználó vagy más okból helytelenül kezelő orvosokkal kezeltessék magukat.”

Mindent egybevetve, azt kell mondani, hogy a legtöbb esetben az orvosnak meg kell mondania, hogy milyen potenciában, milyen szert ad a betegének. Bármi történhet, akár az is, hogy az orvos betegszik meg, vagy a betegei elköltöznek stb., a betegnek, illetve a következő orvosának tudnia kell, hogy korábban mit kapott. A fent idézett doktornők arra hivatkoztak, hogy orvosváltás esetén a régi és az új orvos egymás között megbeszélhetik az esetet. Erre különböző objektív és szubjektív okok miatt ma nagyon ritkán kerülhet sor.
     A szer megadásának kötelezettsége alól egyedül talán a régi típusú bizalmas családorvos-beteg viszony adhat felmentést, jobban mondva, egy igazi doktor bácsi megengedheti magának – ha betege érdekében valamiért ezt találja helyesnek –, hogy ne mondja meg, mit ír fel betegének. Ő megteheti, de ő meg minek tenné? Hiszen, ha a bizalom nagy, akkor a beteg úgyis elfogadja a kezelést, és akkor egyáltalán nem kell titkolózni.

Hahnemann, akinek rengeteg betege volt, és aki óriási tekintélynek örvendett páciensei körében, egy idő után csak azokat kezelte, akik mielőtt eljöttek hozzá, elolvasták fő művét, az Organont. Egyik levelében ezt írta: „Én eddig úgy segítettem magamnak, hogy egyetlen krónikus beteget sem vettem kezelésbe mindaddig, amíg az illető nem szerezte be és alaposan át nem tanulmányozta az Organont. Ennek előtte nem győződhettem meg arról, hogy a beteg tökéletesen megbízik a kezelési mód pótolhatatlan előnyeiben és arról annyira meg van győződve, hogy minden ellenséges sugalmazás ellenére állhatatosan kitart a kúra mellett.”
     Ezt természetesen ma egyetlen homeopátiás kezelésre jelentkező betegtől sem lehet elvárni. De azt igen, hogy legalább a homeopátia alapelveivel tisztában legyen, azok helyességéről, és ami szerintem a legfontosabb, az „akadémiai” orvostudomány helytelen módszereiről meg legyen győződve.

Mindezek után visszatérve a cikk elején említett anyuka levelére, és a felvetett kérdésekre, a következő fontos megállapításokat kell tenni.
     1. Helyesebb, ha a beteg tudja, hogy milyen szerrel kezelik.
     2. Legjobb eredményt azoknál a betegeknél lehet elérni, akik kiismerik magukat a homeopátia elveiben, szabályaiban, betartják azokat, és akik hisznek ezek igazában. Vagyis azoknál, akik nem váltogatják a különböző gyógymódokat, hanem meggyőződésből választják a homeopátiát.
     3. Már csak azért is helyesebb az adott szer nevének megadása, hogy a beteg képes legyen akut kisebb panaszaival egyedül is megbirkózni. Ehhez ugyanis jó, ha ismeri a gyógyszerek közötti összefüggést.
     4. Egyetlen homeopatikus szert sem lehet hosszú éveken keresztül folyamatosan szedetni! – ez a homeopátia egyik legfontosabb alapszabálya.
     5. Az alkati kezelés sokszor évekig is eltarthat. Ezalatt előfordulhat, hogy új, eladdig ismeretlen panaszok jelentkeznek. Ilyenkor az alkati kezelést ezen újabb tünetek figyelembevételével kell tovább folytatni.

Vegyük például a szénanátha esetét: Könyvemben és itt is állandóan azt tanácsolom, hogy a sajátvér terápia elvégzése után a beteg csináljon végig egy alkati kezelést. Mondom ezt azért, mert az alkati kezelésnek éppen az a célja, hogy a krónikus betegségeket meggyógyítsa. Az hozzátartozik a homeopátia alap-törvényszerűségeihez, hogy az alkati kezelés során időlegesen rosszabbodhat a beteg állapota (ú. n. első rosszabbodás), és az is, hogy a régi betegségek újra felbukkannak, de ezek csak időlegesen, a kezelés elején, és csak kis intenzitással léphetnek fel!. Ez egyébként nagyon jó jel, hiszen a szervezet ily módon gyűri le, és szabadul meg véglegesen a régi, helytelenül kezelt bajaitól. (G. Risch mesélte el egyik esetét, melyben egy középkorú nőbetege az alkati kezelése alatt élete összes betegségét újra átélte egészen vissza a gyerekbetegségekig.)

Ha egy alkati kezelés alatt teljesen új betegségek jelennek meg, akkor a kezelést ezen új bajok figyelembevételével meg kell változtatni. Ha az alkati kezelést egy bizonyos betegség, legyen az lelki- vagy fizikai természetű, miatt folytatják, akkor ennek a bizonyos betegségnek el kell tűnnie, ha az alkati kezelés, illetve a kapott szerek helyesek. Ha egy hosszú évekig tartó, folyamatos kezelés alatt nem tűnik el egy baj végérvényesen (vagy leglábbis hosszú időkre), pláne egy fiatal gyerek esetében, akkor vagy a kezelés nem helyes, vagy a betegség nem gyógyítható. Ez utóbbi esetben a homeopátia is csak a tüneteket képes enyhíteni (mellékhatások nélkül), és végős soron ez sem megvetendő teljesítmény.

Feltéve: 2012. május 23.

VISSZA


A LEGGYAKRABBAN HASZNÁLT, „NAGY” ALKATI SZEREK

A RITKÁBBAN HASZNÁLT ALKATI SZEREK

AZ ALKATI  KEZELÉS  ELMÉLETI MAGYARÁZATA




KEZDŐLAP         ÉRDEKESSÉGEK         HÍREK         SAJÁTVÉR TERÁPIA         ELMÉLETI HOMEOPÁTIA

GYAKORLATI HOMEOPÁTIA            ALKATI KEZELÉS            GALÉRIA            GYAKORI KÉRDÉSEK

LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK            KERESÉS A HONLAPON            KAPCSOLAT            HASZNOS LINKEK