ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓI
MELY HOMEOPATIKUS SZEREK EGYÚTTAL ALKATI SZEREK IS?
A klasszikus homeopátia elvei szerint csak a mélyre ható polychrestek, azaz a sokfajta panaszt gyógyítani és a szervezet legmélyebb rétegeire is hatni tudó szerek alkalmasak a krónikus betegségeket gyógyítására. Manapság már kevés az olyan ember, akinek egyetlen alkati szere van, azaz egész lelki, szellemi, testi tünetegyüttese egyetlen nagy szerrel lefedhető. De még ha többnyire összetettek is vagyunk és ahogy Coulter mondja, több szer között ingázunk ide-oda, azért legtöbbünk esetében megállapítható az az szer, mely a leginkább jellemző ránk. Ezért a homeopátiában elterjedt a pácienseket alkati szerükkel jellemezni. Így írnak a szakirodalomban, mint például dr. Horváth Katalin is, „Silicea”-csecsemőről, „Lachesis”-hölgyről vagy „Phosphorus”-vizsláról.
Az alkati szer leírásában egyáltalán nem biztos, hogy a beteg éppen legzavaróbb panasza megtalálható. Mégis, ha az alkati szert valóban helyesen választották ki és a betegség még csak funkcionális stádiumban van, akkor az alkati szer olyan panaszokat is meg fog gyógyítani, melyek a szer gyógyszervizsgálatában nem is szerepelnek. Helytelen eljárás azokat a panaszokat, melyek krónikus eredetűek, akut szerekkel – ráadásul magas potenciában – kezelni. Ilyenkor a beteg állapota könnyen kezelhetetlenné, gyógyíthatatlanná válik. Ezért károsak azok a komplex homeopatikus szerek, melyeket a médiában reklámoznak az ilyen panaszokra, mint például az álmatlanság, idegesség, hőhullám stb. Szedésük, különösen rendszeres szedésük azt idézheti elő, hogy soha többet, semmilyen más szerrel nem lehet ténylegesen meggyógyítani e panaszokat, hiszen ezek krónikus eredetűek, azaz a szervezet mélyebb rétegeiből erednek.
Ha az alkati kezelést jól végzik, azaz a megfelelő szert, szereket kapja a beteg, mindig fellép a szervezetnek valamilyenfajta tisztulása. Ezek átmeneti kellemetlenségek, például bőrkiütés, fokozott izzadás, folyás, vagy valamilyen más váladékozás. A szervezet ily módon próbál megszabadulni a káros anyagoktól, mérgektől. Mint fentebb említettem a klasszikus homeopátia szerint alkati szerként nem sok gyógyszer jön szóba. Ez a gyakorlatra lefordítva annyit tesz, hogy minden tizedik, huszadik ember alkati szere ugyanaz. Ez viszont korántsem jelenti egyúttal azt is, hogy az emberek ennyire egyformák lennének. Ami sokunknál egyforma, az a képességünk, adottságunk, türelmi szintünk, érzékenységünk stb. stb. De hogy ezeket mire használjuk, hova fejlesztjük, hogyan próbáljuk korrigálni, gyengeségeinket legyőzni és erősségeinket edzeni, nos ez már mindenkinél teljesen más. Egy példával bemutatva: Ha két embernek vékony, kecses, ügyes ujjai vannak, akkor ebben megegyeznek. Ha viszont az egyik zsebtolvajlásra használja ujjait, a másik pedig lelkiismeretes műszerész vagy zongorista lesz, akkor már távolról sem hasonlítanak egymásra. Végezetül nem szabad megfeledkezni arról, hogy ahhoz, hogy valakinél segítsen egy szer, nem szükséges, hogy az illető minden arra a szerre jellemző tulajdonsággal bírjon. A szerre jellemző tulajdonságoknak nem a száma, hanem a különlegessége, a feltűnősége, a jellegzetessége a döntő a szerkiválasztásnál. Ha valakinél nem található meg egy alkati szer minden tünete, vagy még a többsége sem, az még nem zárja ki, hogy ez legyen az aktuális szere. Ehhez elegendő kevés, vagy valami kirívó, más szernél egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben megtalálható tulajdonság. A szerek bemutatása ábécé sorrendben és folyamatosan történik. Feltéve: 2011. október 26. |
ÖSSZETETT SZEMÉLYISÉGEK
Az első bevezetésben már szó volt róla, hogy „manapság már kevés az olyan ember, akinek egyetlen alkati szere van, azaz egész lelki, szellemi, testi tünetegyüttese egyetlen nagy szerrel lefedhető”. A tünetek alapos kiértékelése során nem csak azt lehet meg állapítani, hogy kinél melyik szer a legnagyobb értékű, hanem azt is, hogy alkata kezelésekor egyáltalán hány szer jöhet szóba.
Egy hozzám érkezett levél kapcsán úgy tűnik, újra és újra világossá kell tenni, hogy az első bevezetésben leírt figyelmeztetés, miszerint „helytelen eljárás azokat a panaszokat, melyek krónikus eredetűek, akut szerekkel – ráadásul magas potenciában – kezelni”, mit is jelent.
A harmadik esetben, azaz a krónikus betegségeknél – éppen, mert nem a tüneteket akarjuk elnyomni, hanem az egész embert meggyógyítani – meg kell különböztetni a betegség kezdetekor vagy fellángolásakor jelentkező heves tüneteknél használatos szereket és eljárást, és magát a hosszan tartó beteg állapot, illetve a betegségre való hajlam tartós gyógyítására bevethető gyógyszereket, illetve gyógymódot.
A nekem küldött levélben a levélíró számos esetet sorolt fel, ahol homeopatikus szerekkel közbelépve komoly bajoktól mentett meg néhány embert. Ez nagyszerű dolog, és sokkal kevesebb ember kerülne komoly bajba, ha többen próbálkoznának homeopatikus gyógyszerekkel hasonló módon közbelépni, ha környezetükben valakinél vészhelyzet áll elő.
A homeopatikus gyógyszerek a természetben megtalálható anyagokból készülnek. Mondhatjuk úgy is a természet, a Teremtő ajándékai. Ezért nem véletlen, sőt törvényszerű, hogy ugyanarra a betegségre a világ különböző részein a természetben más és más szert lehet találni. A globalizáció a homeopátiába is eljutott és ezért ma már például Európában is kapható olyan szer, melynek alapanyaga Afrikában vagy Távol-Keleten nő, és amit az ottani emberek évszázadok óta használnak gyógyszerként. Ezért a homeopátiában az akut esetek kezelésére egyre több különböző helyről származó, de azonos hatású szer létezik. E fejezet befejezéseként és a következő alkati szer bemutatásának kezdeteként még szót kell ejteni arról, hogy az emberek alkatát az élet során szerzett negatív és pozitív élmények, sérülések és a környezeti hatások nagy mértékben befolyásolják. Ennek következtében sok kornak megvan a maga tipikus alkata. Ennek érzékeltetésére a következő szer, a Phosphorus bemutatása igen alkalmas, mert a Nux vomica mellett ez korunk másik leggyakoribb személyiség típusának a szere. Végezetül egy bejelentés: Catherine R. Coulter nagyon pontos, részletes és alapos portrérajzaiból eddig a szerek leírásakor keveset idéztem. De mivel a szakirodalomban az ő leírásai a legnagyszerűbbek és a legteljesebbek, mostantól fogva a szereknél feltüntetem az ő adatait, illetve a már eddig tárgyaltaknál utólag pótlom. (A képen Catherine R. Coulter látható) Feltéve: 2011. december 17. |
MINDEN KORNAK MEGVANNAK A TÍPIKUS ALKATI SZEREI
Ahogy már korábban többször is szó volt róla, az egyes történelmi koroknak, társadalmi állapotoknak általában megvannak a maguk leggyakoribb alkatai. Ugyanez igaz az emberek életkorára is; a különböző életkoroknak is megvannak a maguk tipikus szerei. Míg a Phosphorus egyforma gyakran fordul elő nőknél és férfiaknál, addig a Pulsatilla elsősorban nőknél használatos. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy fiatal fiúknak és férfiaknak is erre a szerre legyen szükségük, különösen, ha barátságos és szeretetreméltó természetűek.
Az alkati szer kiválasztásánál nem szabad elfeledkezni arról, hogy az ember mentális, lelki, testi tüneteinek lehetséges száma igencsak korlátozott, és sokkal kevesebb, mint ahány embertípus, alkat létezik. Magyarul: az ember fizikai panaszai, számtalan betegségének érzékelhető tünete alig haladja meg a huszat. Fáj a feje, a hasa, a háta, vagy valamilyen más testrésze; hasmenése van, vagy szorulása; izzadékony vagy nem; megfázásra hajlamos vagy nem; váladékai folyósak vagy nem, sárgásak vagy inkább zöld színűek; tud aludni vagy nem; stb.
A homeopátia nyelvére lefordítva és egy egyszerű példával bemutatva: ahogy látjuk mind a Phosphorus, mind a Pulsatilla nagyon szereti a társaságot. Ha a repertóriumokban keresünk, akkor e rovatban mind a két szer a legmagasabb értékkel szerepel. Mégis, a két alkat között nagy a különbség! A Phosphor azért szereti a társaságot, mert közönségre van szüksége, ő akar szórakoztatni, de főleg elbűvölni másokat. Pulsatillánál más a helyzet: a társaságban csendes, de mivel állandó támaszra, segítségre van szüksége, azt akarja, hogy vele törődjenek, őt támogassák, elvész és pánikba esik, ha magára marad.
Az alkati szerek tanulmányozása során sokan több szernél is úgy érzik, hogy az olvasott szerben saját szerüket találták meg. Ide-oda kapkodnak több szer között is, hol az egyikről, hol a másikról gondolják azt, hogy pontosan ez az, ami őket a legjobban bemutatja.
Ez utóbbiból két probléma származik. Sokan tudatosan vagy sem, de nem az igazat mondják el magukról egy-egy kikérdezés során. Ezen a problémán a tapasztalat, az emberismeret és az objektív testi tünetek pontos feltérképezése segít.
Egy személyiség megítéléséhez nem csak azt kell kideríteni, hogy az illető hogyan viselkedik, ha körülötte rendben mennek a dolgok, hanem sokkal inkább azt, hogyan reagál, ha valami baj történik. Kívülről, így a kikérdezés során is, sokan hatnak kellemes, jól nevelt, szívélyes embernek. Viszont jelentősen csorbulhat, sőt meg is fordulhat ez a kép, ha kiderül, hogy zavar esetén hogyan változik meg a viselkedése. Végezetül azt is meg kell említeni, hogy alkati szerünk ismerete nagy segítséget jelenthet számunkra gyengeségeink leküzdésében és jó tulajdonságaink ápolásában. Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy mitől viselkedünk egyes helyzetekben úgy ahogy, honnan, mely kellemetlen élményből táplálkoznak félelmeink, zavaraink, gyengeségeink. Maga az alkati szer sokat segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb emberekké váljunk, de az is nagyban hozzájárulhat ehhez, ha alkati szerünk alapos kielemzésével magunk igyekszünk változtatni magunkon. Feltéve: 2011. december 30. |
A TÜNETEK ÖSSZKÉPE ADJA MEG AZ ALKATOT C. S. Lewis, a rendkívül népszerű keresztény író felesége halála után „A gyászról” című könyvecskéjében naplószerűen írta le a fájdalmát, az érzéseit, ahogy azok napról-napra változtak, javultak, majd ismét növekedtek. Ami egy kívülálló számára a legérdekesebb ebben a vallomásban – és a szerző is nyilván ezért adta ki gondolatait – az az, hogy az emberek érzelmei, lelki állapotváltozásai, pontosan úgy, ahogy a testi tünetei, mindenkinél azonos, helyesebben mondva, alkatától függően azonos módon zajlanak le.
A testi panaszok közül vegyük most itt, ezen a honlapon, példaként a szénanáthát. A szénanáthának megvannak a maga jellegzetes tünetei, és annál az embernél, akinek szénanáthája van, e tünetek lépnek fel, vagy e tünetek közül néhány. Így áll elő az a helyzet, hogy ha valaki alaposan tanulmányozza az alkati szereket, akkor szinte alig talál olyat, amely ne illene kisebb-nagyobb mértékben rá magára is. Most, hogy az alkati szereknél Catherine R. Coulter portréit dolgozom fel és mutatom be a honlapon, velem is ez történik (nem először). Coulter a nagy szereknek nem csak a szakirodalomban megtalálható összes jellegzetességét mutatja be, hanem saját praxisából az adott alkati szerre jellemző viselkedési formákat is – ez teszi rendkívül szórakoztatóvá és érdekessé a leírásait.
Legutoljára a Sulphur-nál – melynek bemutatásával a napokban lettem kész – olvastam Coultertől olyan mondatokat, melyek szóról szóra illenek rám, holott biztosan nem vagyok Sulphur-alkat. A fenti megállapítás akkor is igaz, ha a Sulphur különleges helyet foglal el a homeopatikus szerek között, hiszen ahogy Coulter írja: „a Sulphur mintegy az emberiség homeopatikus közös nevezőjévé válik”, – hiszen a többi szernél is ugyanez a helyzet: az olvasó csaknem mindegyiknél talál olyan részeket, melyeknél önmagára ismer, és amiből tévesen és elsietve úgy véle, rátalált saját alkati szerére. Mi következik ebből, és hogyan lehet mindezek ellenére valaki számára a helyes alkati szert megtalálni?
Nos, az egyik és legegyszerűbb módszer – amit én sokszor ajánlok –az alkati szernek a testi tünetek és ezek modalitásai alapján történő megállapítása. A döntő tehát az, hogy az alkati szerek olvasásánál fel tudjuk ismerni, mi az, ami egy bizonyos tulajdonságra, viselkedésre, helyzetre általában jellemző, és mi az, ami az adott alkatra. Vagyis meg kell tudni állapítani, hogy mi az érzelmi, hangulati tünetek összképe, és ennek alapján hogyan áll össze az adott alkat. Feltéve: 2012. április 6. |
MEG KELL-E MONDANIA AZ ORVOSNAK A SZER NEVÉT VAGY SEM? Tegnap kaptam egy levelet, melyben egy anyuka azt írta, hogy kisfia hosszó évek óta áll alkati kezelés alatt. A kezelés abból áll, hogy 5 hetenként kap egy szert (hogy mit, azt a szülők nem tudják). Már több éve tartott ez a kezelés, amikor fia szénanáthás lett, egész nyáron tartó, súlyos tünetekkel, sőt újabban már asztmás rohama is volt.
E számomra rendkívül furcsa kezelési mód kapcsán, a következő kérdések merültek fel bennem: A válaszokhoz néhány részletet közlök a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, a Simile 10. évfolyam 3. és 4. számából (2003 ősz és tél) és a 11. évfolyam 1. számából (2004 tavasz). Mindhárom részlet az OLVASÓI FÓRUM leveleiből való, az elsőt dr. Molnár Mariann írta, a második dr. Kálmán Eszter, a harmadik az én válaszom az első cikkre. Az első idézet dr. Molnár Mariann vitaindító leveléből való:
„Van néhány olyan kolléga, aki nem tájékoztatja a betegeit az átadott szerekről. Dr. Kálmán Eszter válaszlevelében a vitaindító kérdésre így válaszolt:
„Dr. Molnár Mariann azt kérdőjelezi meg, helyes-e, ha a homeopata orvos nem tájékoztatja betegét az átadott szerről. A terápia lényegéről természetesen feltétlenül tájékoztatni kell a beteget, arról tehát, mi kezelésének célja, mit várhat a szer bevételét követően, mit tegyen, mikor jelentkezzen, ha a tünetei rosszabbodnak stb. Végül én írtam meg egy olvasói levélben a véleményemet – „a megmondani, nem megmondani a szer nevét” – kérdésről. Most ebből a levélből következik az idevonatkozó idézet, kissé kiegészítve:
„Én úgy látom, hogy mindkét álláspont – megmondani, nem megmondani a szer nevét – mellett megdönthetetlen, logikus érvek szólnak; következésképpen a probléma szinte megoldhatatlan. Én éppen az első cikkben említett indokok miatt mindig megmondom a szer nevét – ezzel eleget teszek Molnár doktornő elvárásainak, miközben számos esetet ismerek, amikor a betegek a Kálmán doktornő által felsorolt okok miatt nem veszik be a kapott gyógyszert. A tájékozatlanabbakat főleg olyan nevek riasztják vissza, mint például Arsenicum album, Carcinosinum, míg az olvasottabbakat az olyanok, mint Sepia, Medorrhinum stb. Az irodalomban azt olvashatjuk – miként ezt Kálmán doktornő is írja –, hogy se Hahnemann, se a többi „nagy” nem közölte páciensével az adott szer nevét, sőt ki is kérte magának, ha ezek megnevezését követelték tőlük.
Mindent egybevetve, azt kell mondani, hogy a legtöbb esetben az orvosnak meg kell mondania, hogy milyen potenciában, milyen szert ad a betegének. Bármi történhet, akár az is, hogy az orvos betegszik meg, vagy a betegei elköltöznek stb., a betegnek, illetve a következő orvosának tudnia kell, hogy korábban mit kapott. A fent idézett doktornők arra hivatkoztak, hogy orvosváltás esetén a régi és az új orvos egymás között megbeszélhetik az esetet. Erre különböző objektív és szubjektív okok miatt ma nagyon ritkán kerülhet sor.
Hahnemann, akinek rengeteg betege volt, és aki óriási tekintélynek örvendett páciensei körében, egy idő után csak azokat kezelte, akik mielőtt eljöttek hozzá, elolvasták fő művét, az Organont. Egyik levelében ezt írta: „Én eddig úgy segítettem magamnak, hogy egyetlen krónikus beteget sem vettem kezelésbe mindaddig, amíg az illető nem szerezte be és alaposan át nem tanulmányozta az Organont. Ennek előtte nem győződhettem meg arról, hogy a beteg tökéletesen megbízik a kezelési mód pótolhatatlan előnyeiben és arról annyira meg van győződve, hogy minden ellenséges sugalmazás ellenére állhatatosan kitart a kúra mellett.”
Mindezek után visszatérve a cikk elején említett anyuka levelére, és a felvetett kérdésekre, a következő fontos megállapításokat kell tenni. Vegyük például a szénanátha esetét: Könyvemben és itt is állandóan azt tanácsolom, hogy a sajátvér terápia elvégzése után a beteg csináljon végig egy alkati kezelést. Mondom ezt azért, mert az alkati kezelésnek éppen az a célja, hogy a krónikus betegségeket meggyógyítsa. Az hozzátartozik a homeopátia alap-törvényszerűségeihez, hogy az alkati kezelés során időlegesen rosszabbodhat a beteg állapota (ú. n. első rosszabbodás), és az is, hogy a régi betegségek újra felbukkannak, de ezek csak időlegesen, a kezelés elején, és csak kis intenzitással léphetnek fel!. Ez egyébként nagyon jó jel, hiszen a szervezet ily módon gyűri le, és szabadul meg véglegesen a régi, helytelenül kezelt bajaitól. (G. Risch mesélte el egyik esetét, melyben egy középkorú nőbetege az alkati kezelése alatt élete összes betegségét újra átélte egészen vissza a gyerekbetegségekig.) Ha egy alkati kezelés alatt teljesen új betegségek jelennek meg, akkor a kezelést ezen új bajok figyelembevételével meg kell változtatni. Ha az alkati kezelést egy bizonyos betegség, legyen az lelki- vagy fizikai természetű, miatt folytatják, akkor ennek a bizonyos betegségnek el kell tűnnie, ha az alkati kezelés, illetve a kapott szerek helyesek. Ha egy hosszú évekig tartó, folyamatos kezelés alatt nem tűnik el egy baj végérvényesen (vagy leglábbis hosszú időkre), pláne egy fiatal gyerek esetében, akkor vagy a kezelés nem helyes, vagy a betegség nem gyógyítható. Ez utóbbi esetben a homeopátia is csak a tüneteket képes enyhíteni (mellékhatások nélkül), és végős soron ez sem megvetendő teljesítmény. Feltéve: 2012. május 23.
|
GYAKORLATI HOMEOPÁTIA ALKATI KEZELÉS GALÉRIA GYAKORI KÉRDÉSEK LEGÚJABB FRISSÍTÉSEK KERESÉS A HONLAPON KAPCSOLAT HASZNOS LINKEK
|