A klasszikus nozódákat – Medorrhinum, Syphilinum, Tuberkulinum, Carcinosinum, Psorinum – önálló alkati szerként és pusztán miazma-elleni szerként is lehet alkalmazni. Mint miazma elleni szerek időről-időre csaknem mindenkinél bevetésre kell kerüljenek, ahogy ezt a miazmákról és a krónikus betegségekről szóló oldalakon bemutattam.

A nozódákat az alkati kezelés közben, az alkati szerek szedése előtt, után, közben kell bevetni, felváltva a nem a nozódákhoz tartozó miazma-ellenes szerekkel. Hogy melyik nozódát, azt az aktuális tünetek alapján lehet megállapítani, azok ugyanis megmutatják, hogy éppen melyik miazma van „felül”. A nozóda alkalmazására rendszerint a salaktalanítás és az alkati szerrel végzett első kúra után kerül sor. Vagy olyankor, ha a jól megválasztott alkati szer nem hat megfelelően. Ilyenkor meg kell szakítani az alkati szer szedését, és a nozódával kell folytatni a kúrát.

Különösen a gyerekek homeopátiás kezelésénél nem szabad megfeledkezni a nozódákról, hiszen a gyerekkorban a nozódák – a gyerekbetegségek mellett – segítenek megtisztulni a miazmás terheltségtől.

A nozódák a „hasonlót a hasonló elv” alapján állva, nem mások, mint a miazmás alapbetegségek kórokozóiból készített homeopátiás készítmények. A miazmák szimptómáit ezért legkönnyebben a megfelelő nozódák gyógyszervizsgálatából lehet megismerni. A szikózis miazma nozódája, a Medorrhinum, tehát a gonorrheás beteg húgycső-váladékából készül, a Syphilinum a szifiliszes beteg vérnedvéből, a Tuberkulinum a gümőkóros tályogból, a Carcinosinum a karcinómából, a Psorinum a rühös beteg váladékából.
     Ez – is – szerepet játszik abban, hogy a nozódák (különösen a MED, SYPH és TUB) adagolása a klasszikus homeopátiában kizárólag magas potenciában vagy – ami még jobb – magas LM potenciában történik.

Ugyanakkor a nozódák maguk is lehetnek alkati szerek, természetszerűleg elsősorban akkor, ha valamelyik miazma a személy egész alkatát – átmenetileg vagy tartósan, esetleg egy életre szólóan – teljesen átjárta.
     Ehelyütt a nozódák alkati szerként való bemutatása következik. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a nozódákat csak a miazma ellen és nem alkati szerként szedik, a tüneteknek NEM kell teljesen lefedniük a nozódák alkati szerként itt bemutatott gyógyszerképét. A nozódák, mint miazma-ellenes szerek tünetei az érintett miazmákat bemutató oldalon olvashatók.

A Psorinum talán az egyetlen nozóda, amit maga Hahnemann vezetett be a homeopátiába. [Ezért van, hogy ez a nozóda a régi, tapasztalt, bölcs, háziorvosi gyakorlatot folytató homeopaták MM-jében is szerepel – például Stauffer munkáiban, miközben a többi nozóda e művekből hiányzik.]
     Hahnemann a Psorinum nozódát, mint – szerinte – a rüh miazma elleni szert, a rüh tökéletesen megérett hólyagjaiból nyert savós-gennyes váladékból készítette [tehát nem a rüh okozójából, a rüh-atkából, ahogy manapság az izopátiát alkalmazók készítik szereiket]. „Hogy a gyógyszer [azaz a kiinduló anyag] mi mindent tartalmaz, rejtély” – írja Dr. Stauffer a „Klinische Homöopatische Arzneimittellehre” című könyvében. „Valószínűleg vért, nyirkot, a rüh-atka ürülékét és talán magát a rüh-atkát is.”

Miként azt a miazmákat bemutató oldalon már megírtam, Hahnemann minden baj okozójának, az ős-bajnak, a pszórát tartotta, azaz a krónikus rüh-betegséget. Sőt, azt is állította, hogy minden más miazma és minden betegség előfeltétele a rüh-, vagyis a pszóra miazma megléte. És azt is leírtam, hogy e honlap készítőjeként nekem mi erről a véleményem [lásd a Szifilisz kontra pszóra című nagyobb lélegzetű tanulmányt is]. Ez utóbbiban [az V. fejezetben] arról is beszámoltam, hogy mi a véleménye a pszóráról más homeopatáknak, például Dr. J.H. Allen-nek és Yves Laborde nak. Ez utóbbi szerint a pszóra nem más, mint a szervezet természetes elhasználódása, öregedése.
     Kent és H. A. Roberts úgy vélekedtek, hogy a pszóra valamilyen bőrbetegség folytatólagos elnyomásából vagy helytelen kezeléséből keletkezik, és mivel minden ember, a gyermekek különösen, szenvedett valamikor valamilyen bőrbetegségben, a pszóra az egész emberiség alap-miazmája lett.
     Azt is leírtam, hogy én az emberiség ősbajának nem a pszórát tartom, hanem a szifiliszt, és hogy szerintem a pszóra nem más, mint a szervezet elhasználódása, megöregedése. Ha ez igaz, akkor a következő kérdés értelemszerűen úgy szól, hogy akkor milyen miazma nozódája a Psorinum? Nos, a bőr és az idegrendszer szoros kapcsolatban vannak egymással, hiszen e kettő a külső (= felső) csíralemezből fejlődik ki [az emberi test három csíralemezből alakul ki.] Másrészt pont ez a két szervrendszerünk, a bőrünk és az idegrendszerünk az, ami a környezetünk támadásaira elsőként reagál, őket érik elsőként és leginkább, sőt folyamatosan a külső károk. Ennek következtében ők azok, amik állandóan ingernek vannak kitéve, tehát, amik gyakran megbetegszenek. És pont e két terület betegségei azok, melyeket a hivatalos orvostudomány – amióta csak létezik gyógyítás a földön – a legkevésbé tud gyógyítani. A bőrtüneteket és az idegi panaszokat mióta ember él a földön, mindig csak elnyomták, azaz a szervezet belsejébe terelték. Így logikus elméletnek tűnik az, hogy az emberi test elhasználódását, általános vitalitását e két szervrendszer állapota határozza meg a legnagyobb mértékben. Egyfelől tehát szervezetünk normális esetben, azaz ha mindig teljesen egészségesek volnánk, is elhasználódik, másfelől az elhasználódás mértékét és ütemét pont e két szervrendszer állapota határozza meg leginkább.
     Ha ez valóban így van, akkor az is logikus következtetés, hogy a Psorinum az emberi test elhasználódásának a nozódája (hiszen ennek mértékét nagyrészben a bőr állapota, ezen belül betegségeinek folytonos elnyomása és helytelen kezelése határozza meg), és ezért minden olyan helyzetben segít, amikor a szervezet reakciókészsége, vitalitása csökken, illetve, amikor elindul a szervezet leépülése.
     A gyógyszervizsgálatok egyfelől alátámasztották ezt az elképzelést, másfelől megmutatták, hogy a Psorinumnak ezen túlmenően jellegzetes gyógyszerképe is van. Ami azt jelenti, hogy – mint minden anti-miazmatikus szernél – felhasználása neki is kettős: általánosan a szervezet leépülése, reakcióképességének hiánya esetén, és specifikusan, ha a tünetek összessége megfelel e szer gyógyszervizsgálati képének.
     A Psorinum ezen kívül a klinikai- és gyógyszer-vizsgálatok alapján azon szerek közé tartozik, melyek kivétel nélkül minden miazmánál anti-miazmatikus szerként hatnak.

A Psorinum általános leírása:

Ezt a nozódát leggyakrabban akkor használják, amikor egy betegségből nehezen épül fel valaki, szakmaian kifejezve: „Krónikus betegség esetén megmutatkozó reakcióhiány, amikor egy jól kiválasztott szer egyáltalán nem, vagy nem tartósan segít, vagy szedésekor gyógyulás helyett továbbfejlődik a betegség. Ilyenkor a PSOR kitisztítja a zavaros képet.”
     Indikált általános gyengeség, hosszú évekig tartó fertőzések esetén is. Olyan csecsemők szere, akik se nappal, se éjszaka nem alszanak, csak szenvednek, nyugtalanok és sírósak; vagy egész nap jól elvannak, de egész éjjel kétségbeesetten sírnak [szinte nincs olyan nozóda, amelyiknél ez a tünet ne szerepelne, ami nem elírás, hanem annak bizonyítéka, hogy korunk embere már szinte minden miazmával, betegséggel terhelt].
     Gotthard Behnisch a Psorinumot „a szegénység szerének” nevezte, mégpedig mind szellemi, mind testi, mind érzelmi síkon mutatkozó „szegénységnek”, azaz „hiánynak”. Hiányzó döntéshozó képesség, hiányzó érzelmek, hiányzó testi meleg és testi fejlődés.

A PSOR kifejezetten hideg szer, vagyis a beteg még nyáron is fázik, ezért még a nagy melegben is sapkában, sállal, kabátban jár. [Én sokszor olvastam ezt a leírást, és mindig azt hittem, hogy túlzás, egészen addig, amíg a magam szemével nem láttam, hogy nem melegben, hanem kifejezett kánikulában akadnak olyanok, akikre ez a leírás pontosan illik.]
     Akkor is általános gyengeséget érez, amikor erre semmilyen szervi baja, idegi eredetű oka nincsen. A PSOR alkatú embernek minden váladéka, kibocsátása szinte elviselhetetlenül büdös, amin a gyakori mosdás sem segít. A PSOR a Sulphur krónikus szere, ugyanakkor a Sulphur bár szintén ápolatlan, de ő azért, mert nem szeret mosakodni, míg a PSOR szívesen és sokat mosdik, de ennek ellenére kellemetlen szagú. Erőteljesen izzad, már a legkisebb fizikai mozgástól is. Nagyon feltűnő és sokfajta bőrtünete van. Viszkető érzés gyötri mindenhol a testén, ami az ágy melegétől csak romlik; addig vakarja magát, amíg nem vérzik. Bőre száraz, de mozgáskor azonnal vizes lesz az izzadságtól. A haja szintén száraz és fénytelen, és foltokban őszülő.

Indikációi többek között: Nyirokcsomó-gümőkór (skrofulózis), nyirokcsomó-duzzanatok, tuberkulózisos csont-gennyesedés, szifilisz, krónikus köszvény, makacs reumatikus fájdalmak, szénanátha.

A PSOR-alkatú ember reménytelen, szomorú, melankolikus természet. Depresszióra hajlamos, aki magának és környezetének is elviselhetetlenné teszi az életet.

Rosszabbodás:
     – Hidegtől, friss levegőn, időjárás-változástól, viharban, teliholdkor, télen, periodikusan évente visszatérően;
     – Melegtől, az ágy, a gyapjú melegétől, mosakodástól;
     – Erőkifejtéstől, elnyomásoktól, ha tagjai egymáshoz érnek;
     – Menstruáció előtt és alatt.

Javulás:
– Ha alváskor a feje alacsonyan van, nyugalomban;
     – evés után, orrvérzéstől, erős nyomástól, erős izzadástól;
     – akut betegség kitörése előtt egy-két nappal.

Mint már írtam, a Psorinum leírása minden MM-ben (= Materia medica) megtalálható – magyarul például Phatak: Homeopátiás gyógyszertan című művében –, az érdeklődők ezeken a helyeken megtalálják a részletes leírást. A honlapon Coulter asszony leírásával folytatom a Psorinum bemutatását.

Coulter asszony Psorinum-portréja

Hahnemann pszórája, mint az emberiség „ős-baja”, testi értelemben vett „hiba vagy defekt”, amit ugyanúgy lehet felfogni, mint a vallásban az ősbűnt: egyik sem múlik el magától, mindkettőnek a hatása saját erőből „kiirthatatlan”. Ez a „kiirthatatlanság” nagyon jellemző a Psorinum-alkatra: és azt jelenti, hogy a beteg saját erejéből nem képes alkatának „foltjától” megszabadulni, hogy végre egészséges lehessen.

Elizabeth-Hubbard amerikai homeopata a Psorinum-alkatú embert így írta le: „Az a típus, akit nem lehet tisztává tenni”, mert akármennyit is mosakodik és ápolja magát, mindig ápolatlannak, tisztátalannak, fésületlennek hat. Nem kevésbé kiirthatatlan az a kellemetlen szag sem, ami a Psorinum-emberekből árad, hiszen a forró fürdő, a sok tussolás csak ront az állapotukon, mert a pórusaik kinyílnak, és ezáltal a kipárolgásuk még intenzívebb lesz. A hideg lemosások és a dezodor ellenben segít, de ezek is csak addig, amíg nem végez olyan mozgást, melynél bemelegszik, mert akkor a kellemetlen kipárolgás újra megindul,
     Természetesen a modern kozmetikai szereknél ez a probléma már nem annyira megoldhatatlan, és egy Psorinum-ember ápolt benyomást is kelthet, de alaposabb utánajárásnál kiderül, hogy ennek az ápolt kinézésnek az elnyerése a többi alkathoz képest sokkal több munkát vesz igénybe.

Coulter asszony ehelyütt meséli el egy professzor-betege esetét, aki gyógyíthatatlan rákban szenvedett. Bár orvosai nem sok időt adtak neki, de mivel szellemileg teljesen ép volt, tovább is szeretett volna tanítani, ez azonban rosszindulatú daganatainak elviselhetetlen szaga miatt nem volt lehetséges. A professzor e szagok eltüntetéséért kereste fel a homeopatát, aki Psorinumot írt fel neki C 200-as potenciában, amit szabályos időközökben kellett bevennie. A szer csodálatos módon a már szinte rothadásos szagokat kezelhető minimumra csökkentette, és a professzor csaknem halála pillanatáig, mely sokkal-sokkal később következett be, mint amit kezelő orvosai jósoltak, aktívan tudott élni.

Ellentétben a szagokkal a Psorinum rokon-szeréhez, a Sulphurhoz képest sokkal kevésbé tudja a rendetlen szokásokat kiirtani. Sulphur egy-egy adagja után gyakran előfordul, hogy a beteg hirtelen nekiáll kitakarítani maga körül, rendbe hozni az íróasztalát, szobáját, kertjét – ez a meglepő jellembeli változás a Psorinumnál igen ritkán fordul elő.

A Psorinum gyógyszerképének egy másik feltűnő jellegzetessége a betegségek kiirthatatlansága. Ezért felbecsülhetetlen szolgálatot tesz olyan betegeknél, akik soha nem gyógyultak ki teljesen valamilyen betegségből, akiknek a panaszai újra és újra kiújulnak, akik valamilyen akut betegség óta soha többé nem érezték magukat egészségesnek.
     A homeopátia több olyan szert ismer, melyek olyan panaszok kezelésére szolgálnak, melyek valamilyen esemény után léptek fel; ezek óta a páciens „soha nem jött teljesen rendbe”. Ezt az állapotot nevezik angolul „never well since”-szindrómának. Az ilyen szerek közül a Psorinum az egyik leghatásosabb szer.

Csak a legfontosabb ilyen indikációk a következők (zárójelben az ellenük alkalmazható legmagasabb értékű szerek):
„Soha nem jött teljesen rendbe”, soha nem érezte igazán jól magát:
     – egy gyermekbetegség óta (Sulph, Psor);
     – egy különösen súlyos kanyaró vagy szamárköhögés óta (Tub, Carc);
     – a pubertás óta (Puls);
     – egy szülés, koraszülés vagy abortusz óta (Sep);
     – a klimax óta (Lach);
     – egy nagy bánat, gyász óta (Nat-m);
     – egy túlzott, szellemi kimerültség óta (Sil, Kali-p);
     – egy vírusos influenza óta (Gels, Carb-v, Psor);
     – egy tüdőgyulladás óta (Sulph, Phos, Tbc, Carb-v, Psor);
     – egy fejsérülés óta (Arn, Nat-s);
     – egy hasoperáció óta (Staph);
     – egy oltás óta (Thuj);
     – egy elhanyagolt vagy krónikus Epstein-Barr vírus-megbetegedés óta (Nat-m, Psor);
     – egy mononucleosis óta (Cistus canadensis, Carc);
     – egy hepatitis óta (Phos, Psor).

A Psorinum-nál nagyon gyakran drámai módon jelentkezik az a homeopátiás szabály, hogy a gyógyulás, azaz a panaszok elmúlása ellenkező sorrendben történik, mint eredeti megjelenésük a páciens életében – olyan hatású ez, mint egy játékfilm, ami visszafelé fut.
     Így zajlott le a gyógyulása egészen feltűnő módon Coulter asszony egyik 50 év körüli nőbetegének, aki klimaxos hőhullámai és súlyos depressziója miatt kereste fel. Felületesen szemlélve a nő Lachesis és Arsenicum keverék volt. De mivel élete során rengeteg betegségen, operáción esett át, melyek után „soha nem jött teljesen rendbe”, Coulter asszony Sulphur vagy Psorinum között akart választani. A Sulphur ugyan sok mindenben passzolt, de az asszony extrém módon fázós volt és jobb halántékán egy csíkban őszült csak, így inkább Psorinumot adott neki, mégpedig a C 30-as potenciából egyetlen adagot.

Feltéve: 2014. augusztus 28.

A beteg hajlandó volt összes gyógyszerének a szedését abbahagyni, kivéve a depressziója ellenit, de beleegyezett, hogy azt is csökkenti, amennyiben a Psorinum „valóban hat”. Erre nem kellett sokáig várnia – ahogy bevette a szert, egész kórtörténete elkezdett még egyszer, de – a homeopátia törvényének megfelelően – ellenkező sorrendben lejátszódni. Legutolsó panasza a hőhullámok, melyek intenzitását korábban szintetikus hormonokkal sikerült csökkentenie, teljes erejükkel, éjjel-nappal 10 percenként jöttek vissza, egy egész héten keresztül! Amikor ez elmúlt, a bőrviszketése jelent meg, amitől korábban penicillinre kialakult allergiája során szenvedett. Így ment ez tovább egészen a gyermekbetegségei időleges visszatéréséig. „Most estem át éppen a kanyarón, és várom a bárányhimlőt”, jelentette a telefonban orvosának.
     Miközben a gyógyulás ily módon zajlott, a homeopata és a páciens úgy érezték magukat, mint a nézők egy varieté műsor alatt, ahol az egyes számok gyors egymásutánban következnek, és senki nem tudja, hogy legközelebb ki jelenik a színen.
     Ez szemléletes példája annak, hogy egy homeopátiás szer a gyógyulási folyamat alatt saját dinamikát vesz fel, melyet még a legtapasztaltabb orvos sem tud előre (teljes bizonyossággal) megmondani [ezért nehéz tanácsot adni, hiszen kiszámíthatatlan, hogy egy kezelés során mi fog történni]. Ezért, amíg a közérzet jó, a tünetek, fájdalmak elviselhetőek, egyetlen belső szerv épsége sem forog veszélyben és a kellemetlenségek nem túl sokáig tartanak, az orvosnak nem szabad belenyúlnia a folyamatba se az eredeti szer újabb adagjával, se valamilyen másik szerrel.
     Ebben az esetben a bátorító jel az volt, hogy az egyes panaszok közötti nyugalmi periódusok idővel egyre hosszabbak lettek, viszont a régi betegségek újramegjelenése egyre rövidebb ideig tartott, miközben a páciens lelkileg és testileg is egyre jobban érezte magát. Mindezek együttesen azt bizonyították, hogy jó választás volt az egyetlen adag adása és a kivárás, hiszen a szer „szabályszerűen dolgozott”. Ahogy Coulter asszony beszámol róla, ez a kezelés nagyon sikeres volt, a nő soha többet nem folyamodott allopátiás gyógyszerekhez.

A Psorinum mellett ennek rokonszere, a Sulphur az, melynek egyetlen adagja hetekig tartó tüneteket képes előhúzni a múltból, és a legszabályosabban „működik” a homeopátia szabályszerűségei szerint.
     [Legyünk őszinték, az itt elmesélt eset nem tartozik a mindennapiak közé. A nagy siker bizonyára több tényezőnek köszönhető: 1) a páciens nagyon érzékeny volt a homeopátiás szerekre, jól reagált rájuk; 2) mivel ez volt élete első homeopátiás szere, ez a hatékonyság még fokozottabb volt – mint már írtam, az első adag homeopátiás szer szinte mindenkinél feltűnően hat, mert a szervezet annyira „hálás”, hogy végre megfelelő módon kezelik. Ugyanakkor még a jól megválasztott szereknél is ritkaság, hogy egyetlen adag minden panaszt elmulasszon. Mindazonáltal a gyakori sikertelenségben az is szerepet játszik, hogy ma már szinte senkinek nincs türelme kivárni ezt a hosszan tartó gyógyulást – pláne nem akkor, ha még dolgozó ember –, és inkább beleavatkozik, azaz váltogatja a szereket, a potenciákat. Bár ez érthető és megbocsátható, de sok csalódást okoz, mert az ily módon megzavart gyógyulási folyamat többnyire alaposan „megzavarodik”. Hiába, a homeopátiához türelem kell, annál több, minél mérgezettebb egy szervezet, minél több elnyomás, helytelen kezelés történt valakinél a múltban.]

A Psorinumot gyakran alkalmazzák olyan esetekben, amikor a panasz kifejlődésében valamilyen „hiány” játszott szerepet: hiányos tisztaság, hiányos emésztés stb. A szernek az emésztési rendszerre gyakorolt hatását oldalakon keresztül lehetne sorolni (a MM-ban megtalálhatók).
     A tipikus PSOR-alkat vagy állapot gyerekkorban a következő: piszkos, beteges kinézet, krónikusan gyulladt szemhéjakkal, csorgó orral: olyan gyerek, akinél az elhanyagoltság, az alul- vagy rosszul-tápláltság szembeötlő. A felnőtt is egészségtelennek néz ki, bőre kellemetlen módon sápadt, szemben a Tuberkulinum attraktív, romantikus, áttetsző halványságával. A PSOR hajlamos arra, hogy folyton éhes legyen, ha nem kap ilyenkor rögtön enni, ideges lesz, vagy elájul. A PSOR-gyermeket, aki éjjel gyakran nyugtalan, csak evéssel lehet lecsillapítani. (A LYC és MED-bébi egész nap üvölt, de végigalussza az éjszakát, míg a PSOR nappal nyugodt és játékos, és éjjel üvölt.)

A PSOR-hiány az élet melegének hiánya is lehet, egyáltalán PSOR az összes homeopátiás szer között a legfázósabb. Ezért tünetei romlanak a friss levegőn, emiatt kerüli is. Még ennél is jobban árt neki az időjárás-változás és a huzat, amiben rögtön megfázik, megfájdul a fele, és melléküreg-gyulladást kap. Emiatt nem bírja elviselni a klímaberendezést, ami a mai megváltozott időjárási viszonyokban korlátozza nyári mozgásterét. Általában a feje az, ami a legjobban érzékeny a hidegre, ellentétben például az Arsenicummal, aki szívesen jár fedetlen fejjel még a nagy hidegekben is, amikor teste melegen be van burkolva. A PSOR még nyáron és otthon is szívesen hord valamit a fején, sőt még az ágyban is.

Ennek a hiányosságnak egy másik megjelenési formája az allergiás alkat, vagyis a környezeti hatásokra való extrém érzékeny reagálás. A PSOR azon hiányosságához, hogy a napsugárból, levegőből, vízből és élelemből nem képes elég energiát asszimilálni, még az is társul, hogy nincs felvértezve, hogy a környezetből érkező veszélyeknek ellenálljon. A túl világos fény, hangos beszéd, egyszerre több ember beszéde, harangzúgás, mind ezek az érzéki benyomások káros hatással vannak rá: reszketést, fejfájást, hidegrázást váltanak ki belőle.
     E túlérzékenységnek jó példája volt az a fiatal nő, aki annyira allergikus és túlérzékeny volt mindenre – „az egész világra, általában az életre”, mondta –, hogy alig tudott élni. Nyáron nem mehetett zárt helységbe a klímaberendezések miatt, autót nem vezethetett a kipufogógázok szaga miatt, alig tudott valamit felvenni mind a szintetikus, mind a gyapjú anyagok okozta kiütései miatt, a virágporok és a vegetáció szaga okozta allergia miatt szinte csak télen mehetett szabadba stb.
     Psorinum C 200, utána 1 M, majd 10 M rendszeres, de nagy intervallumokban való szedése olyannyira megerősítette az ellenálló képességét, hogy egy-két évnyi kezelés után normális életet tudott folytatni, és a még megmaradó néhány érzékenységét le tudta győzni azzal, hogy egyszerűen elkerülte azok okozóját.

Ez a túlérzékenység és hiányzó természetes védekezés a Psorinumot a szénanátha és az asztma egyik fő szerévé teszi. Ez utóbbinál főleg azokban az esetekben nagyon hatékony, amikor az asztma egy ekcéma elnyomásaként keletkezett. A szerválasztást megkönnyíti az a modalitás, hogy a beteg lélegzése javul, ha a háton kinyújtózkodva fekszik miközben karjait oldalra szétrakja, hogy végtagjai nehogy egymáshoz vagy más testrészéhez érhessenek (mivel ez utóbbi tüneteinek általános rosszabbodását idézi elő). De nem csak a már meglévő szénanátha és asztma esetén az első szer a Psorinum, de e betegségek szezonális megjelenésének elkerülésére is. Kent azt írja, hogy a tünetek szokásos megjelenése előtt pár héttel adott egy adag Psorinum 1 M vagy 10 M (a beteg érzékenységének megfelelően) jelentősen csökkentheti vagy akár meg is szüntetheti ezeket az allergiás panaszokat.
     Nem csak a tünetek összessége alapján, de rutinszerűen is lehet adni a Psorinumot a környezeti izgatószerek iránti érzékenység esetén.

A Psorinumnak nem csak az emésztési, de a bőr panaszainak a felsorolása is hosszú oldalakat töltene meg. Legjellemzőbb rá a durva, könnyen repedező, érdes bőr, a fekélyesedésre hajló ajkak, körömágyak, ujjbegyek, a sebes, vérző repedések vagy a heves viszketés, végül az ekcémák teljes spektruma a test minden részén, de különösen az izületek hajlataiban, a fül mögött vagy körül.
     Ugyanakkor Coulter asszony figyelmeztet arra, hogy a bőrbetegségeket nem szabad első szerként Psorinummal kezelni, pláne nem magas potenciában! Ahol mégis ezt teszik, ott a javulás helyett heves rosszabbodás állhat elő. Hahnemann ezt a kezelési metódust izopátiának nevezi, és súlyosan elítéli.
     Coulter asszony itt említi meg a Psorinum egy másik adagolási szabályát: ez a szer körülbelül 9 nap múlva kezd el hatni, és ha van első rosszabbodás, akkor sem szabad 9-12 napig beavatkozni.

A Psorinum azon miazmás terheltség szere, mely nem hatol a szervezet belsejébe, tehát főleg bőrbetegségeket és funkcionális zavarokat okoz, nem pedig szervi bajokat. Emiatt azok reagálnak a legjobban erre a szerre, akiknek olyan panaszai vannak, melyeknek oka ismeretlen. Az ilyen páciensek összes laboratóriumi lelete negatív, és mégsem egészségesek [általában ezért keresik fel a hivatalos orvosokat, akik aztán allopátiás szereikkel csak rontanak helyzetükön, és meglévő panaszaik mellé még gyógyszerfüggőséget, majd szervi betegségeket is előidéznek].

A PSOR korábban említett tulajdonsága, a „kiirthatatlanság” lelki, szellemi síkon is megmutatkozik. Ezért egyike azon szereknek, amikre gondolni kell, ha a pácienst túlzott bűntudat vagy lelkiismeretfurdalás gyötri, vagy manapság „aggályos szorongásban” szenved együtt a félősséggel, a bizonytalansággal és a levertséggel. A PSOR-állapotban levő ember nem képes a belső félelmeit legyőzni, olyannyira, hogy azok a gondolatok, melyek állandóan gyötrik, álmában újra és újra felbukkannak, vagy felkeltik. A visszatérő kellemetlen, gyötrő álmok olyan tünet, melynél mindig kell Psorinumra gondolni.
     Mindamellett Psorinum nem hívja ki saját mártíromságát, mint a Staphisagria, vagy bizonyos fokig a Natrium muriaticum, hanem úgy érzi, hogy olyan körülmények áldozata, melyek rajta kívül esnek, és amelyeket nem tud kontrollálni.
     Annak nehéz feladata, hogy az életben mit tudunk saját magunk kontrollálni és mit nem, és tudunk-e ennek megfelelően cselekedni, az emberi lét részét képezi, és a homeopátiás alkati gyógyszerek e feladathoz különbözőképpen viszonyulnak. Az Arsenicumnak például az a véleménye, hogy az embernek kezébe lehet és kezébe kell vennie saját sorsát, és ezért gyakran lesz beteg attól, ha nem tud sorsa vagy mások sorsa felett még több ellenőrzést gyakorolni.
     Ezzel szemben a Psorinumnak az az érzése, hogy tehetetlen vagy képtelen sorsát maga igazgatni.

Feltéve: 2014. szeptember 25.

Bármilyen tipikus panasza van (például ellenőrizhetetlen asztma vagy szénanátha, gyakori mosdás ellenére tisztátalan bőr, vagy minden orvosságnak ellenálló fejfájás, vagy bármi más PSOR-ra jellemző idegi tünet, például, hogy minden erkölcsi izgalom reszketést idéz elő vagy a legkisebb emocionális izgalom komoly betegséghez vezet, vagy az, hogy minden más alkatnál jobban szenved kicsinységek miatt is) a Psorinum többnyire kételkedik a gyógyulásában, és ez felerősíti benne azt az érzést, hogy a sorsnak kénye-kedvére ki van szolgáltatva. E beállítottságának pozitív oldala abból áll, hogy felismeri, hogy bizonyos problémákat nyilvánvalóan nem lehet megoldani, és ilyenkor méltósággal veti alá magát az elkerülhetetlennek, és krónikus panaszait bölcs türelemmel viseli – szemben például az Arsenicummal, aki betegségeit sokszor maga okozza azzal, hogy minden korlát és külső faktor ellen harcba száll, vagy a Natrium muriaticummal, aki emocionális energiáit azzal meríti ki, hogy perlekedik a sorsával, amit se megváltoztatni, se elfogadni nem tud.
     E bölcs beletörődés ellenére a PSOR-nak olykor mégis heves dühkitörései vannak, de csak akkor, ha már teljesen magán kívül van, és utána mindig bűnbánatot érez és lelkiismeretfurdalás gyötri. Alkatának a dühkitörés általában nem sajátja, ellentétben a TUB-alkattal.

Vannak PSOR-alkatúak, akik nem panaszkodnak, hanem túlzottan félénkek és határozatlanok. Az ilyenek számára a döntéshozás nagyon megerőltető. Olyannyira, hogy minden új nap kezdete félelmet kelt bennük, ami miatt legszívesebben ágyban maradnának. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy nehézkes ember benyomását keltik. Akár a panaszkodás, akár a határozatlanság a legfeltűnőbb, a hiányzó akaraterő mindenképpen jellemző rá. A PSOR-alkat pontosan tudja, hogy a környezete milyen hatást gyakorol rá, de maga nem akarja és nem tudja környezetét befolyásolni. Többnyire azért nem tesz semmit, mert fél tettének lehetséges következményeitől. A Psorinum alkatú ember a homeopátiás kezelés során döbben rá arra, hogy sokszor a nem-cselekvés a legrosszabb megoldás.
     Vannak alkati szerek, mint például Phosphor, Medorrhinum, akik megfelelő tudás nélkül is cselekszenek, mert úgy gondolják, hogy tetteik által a belátásuk is növekedni fog. Nem így a PSOR, aki csak akkor hajlandó tenni valamit, ha előtte minden lépését és minden lehetséges következményt alaposan átgondolt, és pontosan tudja, hogy hol áll és mit gondol. Ezért a PSOR kétségen kívül gátlásosnak, sőt ostobának is tűnhet. A kezelő orvos ezért néha arra gondol, hogy vajon egy radikális változás vagy konfrontáció nem használna e többet egy PSOR-alkatnak, hogy állandó félelmét és bizonytalanságát legyőzze, mint bármely orvosság.
     Coulter asszony itt meséli el egy melankolikus, visszafogott középkorú páciensének esetét, aki elhúzódó, folyamatos bántalmakkal kereste fel, és akinek testi panaszait egy adag Psor 1M jelentős mértékben csökkentette, de lelki síkon látszólag nem hatott. A beteg pár hónap múlva azonban elmesélte, hogy a szer hatására végre követte barátai tanácsát, és elment egy csoport-terápiára, ami „az utolsó volt, amit valójában tenni” akart. És aki az ott szerzett tapasztalatai alapján ezt mondta: „Egy ilyen tapasztalat szükségszerűen tudat-szélesítő, és egyszer az életben saját magammal ellentmondásban cselekedni, felszabadítóként hathat.”

A Psorinum alkat akármennyire elégedetlen a körülményeivel, és akármennyire képes lenne más helyzetben jobban megállni a helyét, inkább arra vár, hogy a szerencse hozza meg a megoldást számára, ahelyett, hogy sorsának alakulását a saját kezébe venné. Mindazonáltal a Psorinum kishitűsége és gátlásossága legtöbbször nem szándékos, a páciens nincs ennek tudatában, hanem enyhe depressziót vagy elbátortalanodást érez csupán.
     A Psorinum alkatú ember saját szabad akaratát és választási lehetőségeit nagyon csekélynek tartja, véleménye szerint a szeszélyes sors uralkodik rajta, és ő nem tehet mást, mint alávetni magát ennek. Ezért felel meg még az alkotó Psorinum lényének is inkább a türelmes, konok „előre csoszogás”, csiszolgatás, simítgatás, míg végre azt a „kemény, gyémántszerű fényt” eléri, ami az igazi művészt és tudóst jellemzi.

Ha úgy érzi, hogy ellenkeznek vele, vagy arra kényszerítik, hogy megszokott környezetéből, életritmusából kilépjen, ideges lesz, és ingerülten reagál. Energiáját arra fecsérli, hogy teljesen valószínűtlen sorscsapásoktól tart. Ezért, bár a mindennapi problémákat jól oldja meg, ismeretlen területen erőtlenné és hatástalanná válik.
     „Aki valamit akar, de nem cselekszik, romlást idéz elő” – állapítja meg William Blake. Ha valaki folyamatosan így cselekszik, akkor ez hozzájárulhat nála a Psorinum-patológia kialakulásához. A Psorinum-nozódának azonban – mint minden homeopátiás nozódának – megvan az a képessége, hogy elérje a tudattalan lelki síkokat, ezért a Psorinum-alkatú embereket hozzásegítheti ahhoz, hogy saját sorsukat végre maguk formálják, választási lehetőségeiket felismerjék, vagyis szabad akaratukat használják.

Van a Psorinumnak egy tünete, ami látszólag igazolja azt az érzését, hogy ő a „körülmények áldozata”: mégpedig az a „feltűnő, különleges és rendkívüli” tünet (vagyis olyan tünet, amit a szerkeresésnél mindig figyelembe kell venni), hogy soha nem érzi magát jobban, mint röviddel egy akut betegség előtt. Ha egy sugárzó, boldog PSOR-beteg bejelenti, hogy azok a panaszai, melyek régóta kínozzák, napok óta eltűntek, és hogy különösen az utóbbi időben remekül érzi magát, akkor az orvos biztos lehet benne, hogy betege a következő nap komoly visszaesést szenved el – mintha azért bűnhődne, hogy gyógyultnak merészelte magát tartani. És igencsak érthető, hogyha ilyesmi többször megtörténik, a legkiegyensúlyozottabb és leghiggadtabb ember is gyanakvóvá válik. Ennek lehet az is a következménye, hogy a PSOR-alkat még akkor is, ha minden jól megy körülötte, nem tudja ezeket igazán élvezni, hiszen attól retteg, hogy megint minden rosszra fordul. Ezért a krónikus kétségbeesésnél, reménytelenségérzésnél a Psorinumra mindig gondolni kell.

Természetesen nem mindenkinél, akinek Psorinumra van szüksége, jelentkeznek a fenti tünetek egyértelműen, de enyhe jelei – tartózkodás, zárkózottság – még ilyenkor is felfedezhetők. Nyugodt függetlenségében ellenpólusa a másokra szoruló, mindig figyelmet elváró Tuberkulinumnak. Hasonlóan a Siliceához, Lycopodiumhoz és Natrium muriaticumhoz véleményét megtartja magának, inkább szemlélődő, mint cselekvő, akinek érzelmei „szentimentális rezdülésekben” mutatkoznak; „meghatódik” valami szép tárgytól, vagy például egy gyerektől, egy emléktől, egy zeneszámtól.
     Coulter asszony egyik betegének, egy negyvenéves, nyugodt, magabiztosnak látszó nőnek minden kezelésre ellenálló fejfájása volt, ami azonban állandóan változtatta karakterét. Ezen kívül éjszaka különösen a felső karján kibírhatatlan viszketéstől, valamint menstruációs panaszoktól szenvedett. Első szerként Natrium muriaticumot írt fel neki, ami fejfájásának hevességét csökkentette, másodikként Arsenicumot, ami a viszketését javította, harmadikként, Sepiát, ami a menstruációs panaszait gyógyította meg. De egyik szer sem volt képes a gyakori fejfájásra való hajlandóságát megszüntetni. A helyes szer után keresve, az orvos megkérdezte betegét: „Könnyen sír?” – „Igen, tényleg. De nem szomorúságból, haragból, vagy önsajnálatból, hanem akkor, ha kellemesen meghatódok, egy szentimentális jelenet a színházban vagy moziban, melyek valamilyen kellemes emléket ébresztenek bennem, elég, hogy azonnal könnyekre fakadjak.”

Mivel a nozódák a panaszoknak sokkal nagyobb területét fedik le, mint bármely más szer – kivéve a Sulphurt –, pszichológiai portréjuk sok polychrest portréját átfogja. Így a Psorinum portrérájában is szinte minden szer jellegzetességéből megtalálható valamennyi. Ezért, ha egy páciensben több nagy alkati szerre jellemző lelki tulajdonság megvan, soha nem rossz döntés, egy nozódát, például Psorinumot felírni neki, ami nemcsak gyógyítólag hat, de azt is eredményezi, hogy a valódi alkati szere ettől kezdve jobban hasson.

Vége

Feltéve: 2014. október 24.