LYCOPODIUM (LYC) Kulcsszó: Felfúvódás (flatulencia) A Lycopodium nevű homeopátiás szert a kapcsos korpafű halványsárga spóráiból készítik, ami „bikaszarv” néven is ismert. Régen por alakban tabletták készítéséhez használták, mert közömbös hatású. A potenciálás révén azonban erős hatású homeopátiás szer lesz belőle. A Lycopodium száraz erdőkben él.      A homeopátiás szer mindig tükrözi annak a növénynek, ásványnak, állatnak a tulajdonságait, amelyből készül. Ugyanígy a Lycopodium is. Az ilyen típusú ember kedveli a hatalmat, szeret nagynak látszani és dominálni, mint a „bikaszarv”, ami a férfiúi fölény szimbóluma – akkor is, amikor a lelke melyen kicsinek és gyengének érzi magát, jóllehet ennek gyakran nincs is tudatában. Sokszor érzéketlen. A Lycopodium az egyik legmélyebben ható, legnagyobb spektrummal rendelkező homeopatikus szer. Mégis van egy központi szála, mely megvilágítja a gyógyszerképet, a Lycopodium típusú személyiséget, mely minden szinten átsüt, és ez a gyávaság: De úgy, hogy e tulajdonságának az illető nincs tudatában, sőt magát többnyire bátornak, a többiek felett állónak tartja.      Különösen az emberektől fél, ami kisebbrendűségi érzésének következménye. Másik sajátossága a stressz, mert valójában ily módon éli meg a rossz előérzet miatti szorongást és az emberektől való félelmet. A Lycopodium ember nagyon intelligens, gyakran a köz érdekében tevékenykedő ember, csaknem mindig vezető beosztásban dolgozik. Erős igénye van arra, hogy mások csodálják és elismerjék, ez önigazolást jelent számára. Van azonban olyan Lycopodium alkatú ember is, aki tudatában van annak, hogy gyenge és alkalmatlan arra a posztra, amit betölt. Az ilyen ember azért fél, mert tudja, hogy nem képes eleget tennie vállalt kötelezettségeinek.      A Lycopodiumra nagyon jellemző a felelősségtől való félelem, ezért például nehezen házasodik. Az alkalmatlanságérzés miatt általában erősnek, bátornak, kompetensnek mutatja magát a világ előtt, de a megtévesztésre azonnal fény derül olyan helyzetekben, amelyekben teljesítményre és felelősségvállalásra van szükség, mint például a házasságban. Ezért a Lycopodium-ember állandóan aggódik amiatt, hogy kiderül gyengesége, és hogy mások mit gondolnak róla. A szorongás a Gelsemiumhoz hasonló tüneteket idéz elő a Lycopodiumnál, azaz elsősorban hasmenést. A különbség abban van, hogy a Gelsemium már napokkal előbb szorong a nyilvános szereplés miatt, míg a Lycopodium nincs is tudatában szorongásának, ezért rengeteg ismerősét meghívja „fellépésére”, ami azonban sokszor éppen azért sül el balul, mert az aktuális feladat elvégzése közben rohanja meg az idegesség. A Silicea-alkatnak sincs önbizalma, de neki azért, mert tudja, hogy nem tud megbirkózni bizonyos helyzetekkel. A Calcium is szorong, de nem gyáva. A Natrium muriaticum pedig érzelmi és lelki sebezhetősége miatt gyenge. A Lycopodium szorongása viszont abból ered, hogy vagy valóban alkalmatlan, vagy csak alkalmatlannak tartja magát az adott probléma megoldására, és nehezen viseli az ezzel járó felelősséget. Kiváltó ok: Megrázkódtatás, sértett büszkeség, csorbult ego, megaláztatás, csalódások, árulások, a harag elnyomása csendes bánkódással, alárendeltség, alkotói kudarc, a sértett, törékeny egóhoz kapcsolódó problémák. A Lycopodium jól ismert arról, hogy a munkahelyén vagy otthon diktatórikusan viselkedik. Ilyen az az ember, aki idegeneknek kedveskedik, de saját hozzátartozóit despotaként kezeli.      A hatalomvágy rossz csapatjátékossá teszi; mindig ő akar a legjobb lenni, mert lényegében becsvágyó.      Inkább elméleti, mintsem gyakorlatias ember, ha módja van az értelmiségi pályát, és nem az üzleti életet választja. Egyenrangú játékosnak tartja magát, mégis mindenkivel főnök módjára viselkedik. Inkább zsarnok, mintsem hadvezér benyomását kelti. Ugyanakkor ennek ellentéteként nagyon félénk is lehet, végtelenül óvatosan viselkedik, mint aki a legkisebb dologtól is tart. Esetleg szeret tanítani, mégis nagyon bátortalan és nincs önbizalma; egyáltalán nem magabiztos. Gyakran mindkét tulajdonság megnyilvánul, más-más helyzetekben.      Befelé forduló típus is lehet, aki óvatos és fél a többi gyerek között; inkább a biztonságos, intellektuális elfoglaltságokban mélyed el, ilyen például az olvasás vagy a számítógépes játékok. Attól függően, hogy melyik típushoz tartozik, vagy verekedős, vagy ő az, akit mindig megvernek. Olyan zsarnokoskodó gyermek szere, aki még beszélni sem tud, de már ugráltatja az egész családot. „Ő a főnök!” – mondják viccesen a szülők hathónapos kisbabájukról. Kisgyermek korában vezető szerepet vív ki magának, és megmondja a társainak, hogy mit csinálnak rosszul. Kijavítja a szüleit és uralkodik rajtuk.      Az a gondolkodásközpontú egyetemista, aki egy nagy zsák mosnivalóval tér haza, követeli a vacsorát és felfal mindent, amit a hűtőszekrényben talál, tipikus Lycopodium. Energiaszintje kb. 16-20 óra között a legalacsonyabb. 20 óra körül állapota megint javul; a Lycopodium ugyanis késő este mindig magára talál és szellemileg újra aktív lesz. Előfordul, hogy ébredéskor rosszul érzi magát. A Lycopodium elsődleges hatóterülete az emésztő traktus és a máj. Egyértelmű kulcstünete a felfúvódás és haspuffadás, mely a májműködés zavaraira utal. Akut esetekben alacsony potenciában (C 12) kiváló gyógyszer a haspuffadás ellen, különösen akkor, ha a gázok a belekben keletkeznek.      További tünetei a vesegyulladás, a gyomorfekély, a bélgyulladás, aranyeres csomók, impotencia, frigiditás. A Lycopodium mélyreható szer, lehet, hogy a páciens észre sem veszi magán a változásokat. A szer hatására általában nő az önbizalma; de erről meg kell kérdezni a házastársát is, mert a páciens valószínűleg nem érzékeli ezt. Elsősorban férfiszer, de indikált olyan férfias nőknél is, akik túlságosan elméleti gondolkodásúak. Kulcstünetek: A nála gyengébbeken uralkodik, az erősebbekkel szemben bátortalan.      Jobb oldali tünetek, amelyek jelzik a személyiség maszkulin aspektusának problémáit. Jobbról balra terjedő panaszok, főként akut betegségek esetén.      Felfúvódás, haspuffadás, szelek. Az első falat után vagy telinek érzi a gyomrát, vagy éppen még jobban megjön az étvágya. Kívánja az édességet. Idegesség okozta bélproblémák; ez azt jelenti, hogy a stressz székletürítési ingert vált ki. Feszültség. Stresszel összefüggő panaszok. Rossz előérzet okozta impotencia. Nagyon fél mindenfajta szenvedéstől. Feltéve: 2011. november 6. Catherine R. Coulter Lycopodium portréja [Az olvasói levelekből az derül ki, hogy manapság sok nő véli úgy, illetve sok női beteggel hitetik el, hogy ők Lycopodium alkatúak, holott a Lycopodium kifejezetten férfi szer, ahogy a Sepia és a Lachesis női. Ugyanakkor a Lycopodium az egyik legsokrétűbb, legmélyebben ható homeopátiás szer, ez az oka annak, hogy sok nő fizikai panaszait lefedi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkatuk Lycopodium lenne.      Sokkal inkább azt bizonyítja, hogy mennyire agyon vagyunk mérgezve: az élelmiszerek tele vannak tartósító és mindenfajta egyéb kémiai szerekkel, az állatokat antibiotikumokkal tömik, a termőföldet mérgező műtrágyákkal bombázzák – és mindezen káros anyagoktól a máj próbálja megvédeni a szervezetet. S miután a máj első számú organtrop szere a Lycopodium, nem csoda, ha mindenkinél hat, mert mindenkinek – egyre gyakrabban – szüksége van rá.      Ugyanakkor a fizikai panaszokra elég az alacsony potenciában, és meghatározott ideig tartó használat, ami nem azonos az alkati kezelésnél előírt magas – vagy LM – potenciájú alkalmazással. És az is tény, hogy a mai társadalmi viszonyok közepette nagyon sok nő kerül időlegesen – különösen élete középső szakaszában – Lycopodium-állapotba. Mégpedig elsősorban azok, akik életük során férfi szerepet vesznek magukra és biztonságukat mindenekelőtt a materiális, azaz anyagi jólétben keresik, illetve akarják megtalálni. Ha ilyen okból lesz egy nőnek szüksége Lycopodiumra, akkor a közepesen magas, azaz C 200, illetve az LM 12-18-as potencia használata ajánlott.      E két okból a Lycopodium valóban egyre nagyobb szerephez juthat a nők kezelésében is. ] Miként már fentebb szó volt róla, a homeopátiás szerek tükrözik annak az anyagnak a tulajdonságait, melyből készülnek. A Lycopodium a kapcsos korpafűből, azaz egy mohafajtából készül, és az asszociációk, melyeket a moha előidéz, a szenvtelenség, a higgadtság és a stabilitás. Szívós növekedése pedig az elpusztíthatatlanság érzetét kelti.      Ha a moha és a Lycopodium alkatú ember között hasonlóságokat keresünk, akkor láthatjuk, hogy az ilyen ember kellemesnek, függetlennek, jólesően nyugodtnak és tartozódónak hat. Ezen kívül életerősnek és olyannak, aki úgy képes alkalmazkodni az élet körülményeihez, hogy közben maga mindig minden helyzetben ugyanaz marad. A Lycopodium alkatot azonban nem mindig egyszerű felismerni vagy definiálni, sokszor komplex, és a külsejének nincs sok köze ahhoz, ami a bensejében zajlik. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, ha megpróbáljuk ezen alkat gyengéi és erősségei, a külső kép és a valóság közötti állandó feszültséget feltárni.      A következő portré a Lycopodium négy legfeltűnőbb tulajdonságára koncentrál: az elpusztíthatatlan önbecsülésére, a rendíthetetlen vitalitására, a szenvtelen belső tartózkodására és e roppant munkabíró képesség gyenge pontjára, nevezetesen arra a hajlamára, hogy saját magát becsapja. Végezetül azt vizsgáljuk, hogyan tudnak ezek a tulajdonságok együttműködni.      Mielőtt e tulajdonságok tárgyalására rátérne, Coulter asszony arra hívja fel a figyelmet, hogy a LYC-alkatú emberek manapság gyakran eltérnek a klasszikus irodalomból ismert típustól. A klasszikus Lycopodium-típus egyik variánsa A klasszikus LYC-típust a szakirodalom petyhüdt izomzatúnak, mély ráncokkal a homlokán, aggodalommal teli kifejezéssel írja le, melyek miatt idősebbnek néz ki, mint amennyi. Gyerekként egy bölcs idős emberhez hasonlíthat, és később is minden életkorban úgy fest, mint akinek az intelligenciája a testi erejének rovására fejlődött ki.      Manapság azonban a tipikus LYC-alkatúakra nagyon gyakran nem illik ez a kép: Sok olyan páciens – különösen férfi – reagál kiválóan a LYC alkati szerre, aki fizikailag erős, attraktív, jól felépített és feszülő izmú, idős korban is sima bőrű. A mai LYC-nők – akik jóval kevesebben vannak, mint a LYC-férfiak – gyakran szépek, egyenes tartásúak. Mindkét nemű LYC-ra illik a „jó kinézésű, elegáns” leírás. Ha az ilyen LYC a korral meg is hízik, ez is csak méltóságteljesebbé és stabilabbá teszi. Intelligenciáját gyakran elárulja feltűnő vastagságú szemöldöke. Coulter asszony szerint minden olyan páciensénél számba kell venni a Lycopodiumot, akinek magasan domborodó homloka van ránccal vagy anélkül, és erős vagy jókinézetű a szemöldöke, vagy aki állandóan ráncolja a homlokát – ezek jellegzetes LYC-tünetek. Lelki-érzelmi síkon a LYC-alkat általában stabil és kiegyensúlyozottan robosztus, az élet felé nyitott és mindeközben nincsenek káros szenvedélyei. Mértékletes mind a vágyaiban, mind az életstílusában, olyan, aki nem tűri el a neurotikus vagy hipochondriás kilengéseket. Olyan hatást kelt, mint aki mindig megőrzi hidegvérét, se idegileg, se érzelmileg nem enged ki. A felszín alatt gyakran érződik nála a nyugodt belső erő. A klasszikus és a ma gyakrabban megtalálható, a klasszikustól eltérő LYC-alkat közötti eltérés oka abban rejlhet, hogy a Lycopodium, mint az ismert és szinte minden férfinál megtalálható Sulph-Calc-Lyc triász egyik tagja, a másik kettőre jellemző vonásokkal is rendelkezik. A LYC-variánsok azáltal keletkeznek, hogy a triászon belül a hangsúly eltolódik. Az egyik LYC-típus inkább a SULPH felé tendál, és ezért önbizalmat, biztonságot, energiát sugároz, míg a másik a CALC felé, és ezért érzékenyebb, lassúbb, a felszín alatt a gyerekkorból visszamaradt feldolgozatlan bizonytalansággal.      Ebből logikusan következik, hogy az életkor nagy szerepet játszik a LYC-alkatúaknál. Az alapjában életerős LYC-férfi 40-50 éves koráig nem keres fel orvost, nem törődik az egészségével, és csak miután alkatát már lestrapálta, szállja meg a LYC-ra jellemző félelem és bizonytalanság. Ami a homeopátiát illeti, a LYC-alkatú férfi tényleg olyan, mint egy vonat szolgálati kocsija. Általában a buzgó, frissen megtért – Ars, vagy Nat-m, vagy Puls – feleség az, aki mint egy mozdony húzza maga után energikusan a gyerekeket, szülőket, barátokat, rokonokat, és őket csak egészen a végén, negyven vagonnal lemaradva, követi a szolgálati kocsi, azaz a férj. Köszönhetően az ARS-asszony roppant makacsságának, vagy a NAT-M-feleség kifejezett lelkesedésének vagy a PULS-feleség állhatatos könyörgésének, akik szkeptikus, kelletlen, de alapjában véve egészséges LYC-férjüket az orvoshoz cipelik, sikerült a homeopatáknak a LYC-férfiakat az összeomlásuk előtt megfigyelni és eme összeomlástól megvédeni. Nagyfokú önértékelése Az első, ami a LYC-alkatú embernél feltűnik, az, hogy láthatólag nagyon meg van magával elégedve, sokra tartja magát. Bízik a saját véleményében, és úgy véli, hogy mindig mindent ő tud a legjobban, amit ugyan nem mond ki mindig hangosan, de magában mindig így gondol.      Ezen kívül meg van róla győződve, hogy ő a mértékletesség és a józanság példaképe, akiről másoknak példát kellene venniük. Az a véleménye, hogy a világ sokkal-sokkal jobb lenne, ha mindenki olyan jóravaló és derék ember lenne, mint ő.      Sulphur is lehet hasonlóan magabiztos, de ő nem ilyen öntelt. Lycopodium erkölcsi súlyt helyez az igazára, bár az Arsenicum ugyanezt teszi, de agresszíven, ami viszont nem jellemző a LYC-re. Ugyanakkor ez a nagy önbizalom sokszor csak külszín, ami alatt a saját fogyatékosság CALC-ra jellemző érzete bújik meg, mely olykor jogos, máskor viszont alaptalan félelem. A klasszikustól eltérő LYC-típusnál azonban ez a magabiztosság őszinte és nem külsőség. Gyermeksége CALC-bizonytalanságai már elpárologtak, és egy magát becsülő, magabiztos és erős benyomást keltő ember lett belőle.      Tény, hogy a LYC erejének nagy része valóban rendíthetetlen önbizalmából ered, mely annyira meggyőző, hogy mások tiszteletét is kivívja számára. Lénye, viselkedése és önbizalma másokból tiszteletet vált ki, és a LYC-alkatnak elegendő pszichológiai érzéke van ahhoz, hogy a tisztelet mellé még meg is kedveltesse magát. Kellemes és udvarias modorú, tartózkodó kedvességével szinte észrevétlenül alávet másokat a saját akaratának.      Coulter asszony a LYC ilyen nagyfokú önbizalmának érzékeltetésére ehelyütt egy 10 éves kisfiú-betegének történetét mesélte el. A kisfiú, akinek művészi hajlamai voltak, nedvedző ekcémától szenvedett, mely különösen a kezein jelentkezett. Apja, aki becsvágyó kormányhivatalnok volt, egyszer ezt mondta neki viccesen: „Ha tovább is így fejlődsz, egy nap még híres művész leszel, mint az én tehetséges fiam.” Mire a 10 éves fiú komolyan és magabiztosan így válaszolt: „Teljesen tévesen látod, apa. Te leszel nemsokára az, akit a híres művész tehetséges apjának neveznek.”      Megingathatatlan önbizalmában és helyzetfelismerő képességével a felnövekvő LYC-gyerek korához képest nagyon érett, akinek teher alatt csak nő az önuralma és önbizalma. Coulter asszony erre is felhozott egy példát: Egy iskolás betegének angol tanára elvesztette a füzetét, melybe a jegyeket írta, és közölte az osztállyal, hogyha nem lesz meg a füzet (azt hitte, hogy a gyerekek lopták el), az év végén mindenkinek olyan jegyet ad, mi eszébe jut. Így kapott a fiú hármas osztályzatot, annak ellenére, hogy dolgozataira és feleleteire bizonyítottan nem kapott négyesnél rosszabb osztályzatot. A tanárnak hiába mutatta meg a leckefüzetét, az nem változtatott a hármas osztályzaton. A gyerek mindössze pár percig húzta fel magát, majd vállat vont, és a homeopatának ezt mondta: „Én tudom, hogy csak ötöseim és négyeseim voltak, és hogy jó voltam, mit érdekel engem, hogy a tanár mégis hármast adott. Valószínűleg így akart kitolni velem. Nem voltam valami jó gyerek az iskolában.” És valóban nem foglalkoztatta tovább az ügy, mert elegendő önbizalma és biztonságérzete volt ahhoz, hogy egy másik ember unfair viselkedése és teljesítményének meg nem becsülése ne bosszantsa. Ez tökéletes ellentéte például a Natrium muriaticum reakciójának, aki még hónapok, sőt évek múlva is szenvedélyes és felháborodott szavakkal ecseteli a sérelmeit és az elszenvedett igazságtalanságokat.      Mellékesen ezt a fiút Coulter asszony emésztési problémák miatt kezelte, amik elsősorban rettentően kellemetlen felfúvódásokban mutatkoztak, melyek az általa nagyon szeretett keményítőtartalmú tészták fogyasztása után jelentkeztek. Hahnemann mintegy 300 emésztési panaszt sorol fel a Lycopodiumnál, melyek – miként fent már szó volt róla – elsősorban a máj rossz működésének következményeként lépnek fel.      Jellemző a LYC-alkatra, hogy szereti forrón enni az ételt, és égetően forrón inni az italát. Néha nagyon kívánja az édességet, például Coulter asszonynak egy hároméves páciense csak akkor volt hajlandó megenni valamit, ha megszórták cukorral. Feltéve: 2013. szeptember 11. A LYC magabiztosságát gyakran erősíti az az megérzése, hogy ő „szerencsés csillagzat alatt született”, és az élet csak bátorítja ebben a meggyőződésében. Mivel nagyfokú önfegyelemmel rendelkezik, megerőltetés nélkül sikere van mindabban, amibe belefog, legyen az hivatali, egzisztenciális vagy személyes vonatkozású dolog. Bízik a szerencséjében, mindig a legjobbat reméli és veleszületett képességeivel terveit többnyire sikeresen meg tudja valósítani. De ha valami nem sikerül, azt sem tekinti nagy bajnak, nem ingatja meg magabiztosságát. Alkalmazkodóképessége és robosztus alkata képessé teszi, hogy mint a főnix a hamuból, mindig újra felkeljen és valami másba kezdjen bele (hasonlóan a Sulphurhoz), ami megint csak testi és lelki elpusztíthatatlanságának látszatát erősíti, és az amúgy is nagyfokú önbizalmát még jobban erősíti, ami az alapját képezi a LYC tipikus arroganciájának. Magabiztossága gyakran abban is megnyilvánul, hogy nem hajlandó veszekedni vagy valamiről tárgyalásba bocsátkozni. Bár lehet olyan harcias, mint a Sulphur, és élvezheti az intellektuális párviadalokat, de nem a dicstelen vitákat. Utóbbiakat egyfelől méltóságán alulinak tartja, másfelől annyira meg van győződve saját igazáról, hogy még csak nem is hajlandó beszélni bizonyos dolgokról. Ezért egy vita közepén, különösen akkor, amikor a másik döntő érvvel áll elő, feláll, és elmegy. Mint egy méltóságteljes diplomata, ignorálja a kihívást, és mindig felismeri a kellő pillanatot, amikor egy számára improduktív helyzetből tekintélyének csorbulása nélkül távozhat (ellentétben a Natrium muriaticummal, aki a vesztett csatákat is végigharcolja a keserű befejezésig).      Ha a LYC egyszer mégis belebocsátkozik egy vitába, nehezen fogható meg, mert kerüli a direkt konfrontációt, nem engedi magát az ellenfél térfelére csábítani, csak a saját térfelén manőverez, azzal, hogy igazi célját leplezze. A kifogásokról nem vesz tudomást, majd témát vált vagy méltóságteljes hallgatásba burkolózik. Coulter asszony Napóleon katasztrofális oroszországi hadjáratát hozza fel erre a viselkedésre például, amikor Kutuzov tábornok azzal verte meg és demoralizálta szét a francia sereget, hogy nyílt csata helyett egyre csak beljebb, a fagyos orosz télbe csalogatta őket, ahelyett, hogy nyílt csatába szállt volna velük, amíg azok teljesen ki nem merültek.      Ha néha mégis belátja, hogy nem neki volt igaza, ezt olyan hangnemben teszi, mely azt sugallja, hogy csak azért kapitulált lovagiasan, mert a másik annyira oktalanul viselkedik. Coulter asszony ehelyütt meséli el egy – kellemes, intelligens, jókinézésű és látszólag ideális férj – páciensének esetét, akit köszvénye miatt kezelt. Miután a férj több adag magas potenciájú Lycopodiumot kapott, a felesége felhívta, hogy megköszönje a kezelést; de nem a köszvény meggyógyítását, hanem azt, hogy életében először veszekedhetett a férjével. „Most értem meg, mekkora privilégiumot jelent a házastársak számára, ha veszekedni tudnak”, mondta az asszony, akinek energikus férje addig nyilvánvalóan nem volt hajlandó olyasmiről vitatkozni, ami őt előnytelen megvilágításba hozta volna, vagy ami megakadályozhatta volna abban, hogy azt tegye, amit ő akar. Ahogy a LYC minden vita elől kitér, ugyanúgy kerüli, hogy kapcsolatait végérvényesen felbontsa. Ezt, akárcsak a veszekedést, a méltóságán alulinak tartja, mert a róla alkotott kedvező képnek ártana, ha kiderülne, hogy nem tud mindenkivel jól kijönni, mindenkit megérteni, és – elsősorban – mindenkitől megbecsültnek tarttatni. A legnagyobb erőfeszítéseket teszi, hogy családjától, partnerétől és alárendeltjeitől ne szakadjon el. Még egy fájdalmas válás után is fontos az önbecsülése számára, hogy baráti kapcsolatban maradjon volt feleségével és anyósával, apósával.      Ez odáig megy, hogy minden várakozással ellentétben a sikeres LYC-vállalkozó nem hajlandó elküldeni tehetségtelen alkalmazottait, inkább megtartja őket, minthogy megszakítson egy kapcsolatot és rossz érzetet váltson ki másokból. Még az üzleti életben sem akar ellenfeleivel vagy konkurenseivel rossz viszonyba kerülni, ezért egy kemény tárgyalás után szívesen megy velük sörözni, hogy a vitákat tapintatos, békülékeny módon elsimítsa. Senki nem tudja a személyes érzéseket jobban elválasztani a hivatalosaktól, mint a LYC. Vonzó oldala, hogy a múltbeli összetűzéseket, nézeteltéréseket gyorsan hajlandó elfelejteni, és nem haragtartó. Az a véleménye, hogy megbocsátani bölcs, elfelejteni pedig nagyvonalú gesztus, és mivel gondosan ügyel arra, hogy a szociális harmónia mindig fennmaradjon, ő is megbocsát és felejt.      A harmóniára való törekvése olykor arra is ráveszi, hogy bocsánatot kérjen, mégha nem is szívből és őszintén, mint ahogy ezt egy Pulsatilla teszi. LYC valójában továbbra is kitart saját álláspontja mellett, és csak a rossz közérzetet akarja elkerülni bocsánatkérésével. Pulsatilla és LYC a bocsánatkérési hajlandóságukkal szemben állnak azokkal az alkati szerekkel, akik nem hajlandók bocsánatot kérni, mint a Sepia és a Natrium muriaticum, akiknek érzékeny büszkesége számára valódi kínt jelent egy „bocsánatot kérek” kimondása. LYC számára azért könnyebb ez, mert az elnézés-kéréssel nem hibáját ismeri el, hanem saját önbecsülését fejezi ki. Ő azért kér elnézést, mert el akarja kerülni a vitát, és meg akarja őrizni a nyugalmat, és nem azért, mert úgy érzi, nem neki van igaza [amivel vitapartnerét ugyan lefegyverzi, de egyúttal megalázottá, vesztessé és alárendeltté is teszi]. Ezzel bocsánatkérését a béke kedvéért hozott nemes áldozattá szublimálja, és így elkerüli a komoly és többnyire megalapozott kritikát magával szemben. LYC szereti a dicséretet és a bókot, mert ezek is önbecsülését erősítik. Nem pirul el, nem jön zavarba, hanem az elismerést méltóságteljesen fogadja, mint olyat, ami természetesen kijár neki. Ő maga is szívesen mond bókokat, és nagyon hízelgő tud lenni, ha akar, de azt is szereti, ha neki hízelegnek, akármilyen tolakodóan is teszi ezt valaki. Még azt is szereti, ha érdemtelenül dicsérik – amit ő tud a legjobban, hogy érdemtelen, hiszen öntelt ugyan, de nem buta –, mert az a véleménye, hogy ez senkinek nem árt, és mindenki csak boldogabb lesz tőle, és úgy ítéli meg, hogy a meg nem érdemelt dicséret elfogadásával csak a dicsérőt jutalmazza. Mások az igazságot előbbre helyezik, mint a jogtalan elismerést, ezért visszautasítják ezt, LYC azonban jobban szereti az elismerést, mint az igazságot. A LYC tudja, hogyan lehet magáról jó képet kialakítani másokban, és ezért sokszor nem mondja el, ha valamit nem olyan jól tudott megcsinálni, mint ahogy első látásra kinéz. Direkt ugyan nem hazudik, csak éppen nem az egész igazságot mondja el,      Coulter asszony itt nem egy férfi, hanem egy nő páciensének esetét meséli el, akinek testi panaszai Natrium muriaticumra vagy Lyc-ra utaltak. Úgy döntött ez utóbbi javára, hogy – ismerve a nő családját – olyan képességét dicsérte meg indirekt módon, melyet a nő nem érdemelt meg. A nő cinkosan mosolyogva fogadta a bókot, de nem utasította vissza – miként ezt egy Nat-m határozottan megtette volna –, hanem „szerényen” elfogadta. Ezért kapott Lycopodiumot bajaira (menstruációs zavaraira), melyek ezután nagymértékben eltűntek, ami megerősítette a jó szerválasztást. A LYC ugyan nagyjában bízik az emberiségben, és ez megint nyílt és kellemes külsőt kölcsönöz neki, de bizalma mögött óvatosság és bizalmatlanság húzódik meg, inkább magában, mint másokban bízik. Meg van róla győződve, hogy mások megközelítően sem tudják a dolgokat olyan jól elintézni, mint ő. A szakirodalomban a LYC-alkatról mindenütt az olvasható, hogy „fél a nyilvánosság előtt fellépni”, „lámpaláza van” és hasonló megjegyzések. Pedig e tulajdonsága kevésbé ered kisebbrendűségi érzésből, hiányzó önbizalomból, mint attól való félelméből, hogy önértékelése nehogy csorbát szenvedjen valami előre nem látható eseménytől.      Ez nagyon-nagyon fontos adat, hiszen manapság, korunk növekvő kegyetlenkedései miatt elbizonytalanodott asszonyainak gyakran írnak fel LYC-t alkati szerként, mondván, a kurzusokon azt tanították, hogy a hiányzó önbizalom legfontosabb szere a LYC. Ez nem igaz, különösen nem a nőknél. A LYC nem szenved önbizalomhiányban, ő tudatosan azt a helyzetet akarja elkerülni, amelyben mások esetleg nem fogják olyan nagyszerűnek tartani, mint ő saját magát. Eközben nem a maga, hanem a többiek ítélőképességében nem bízik, de még a kevesebb elismerés látszatát sem hajlandó eltűrni. Gondoljunk csak a politikusokra és más közszereplőkre, akik csak oda hajlandók elmenni, ahol tudják, hogy megtapsolják őket. A valódi önbizalomhiány sokkal inkább a Sliceára vagy Calcium carbonicumra jellemző.      A LYC pontosan tudja, hogy jól felkészült, hogy alkalmas a feladatra, de attól fél, hogy valami közbejön és emiatt nem a legjobb oldalát mutatja, esetleg elveszti az imázsát. A jó, előnyös látszat a legfontosabb mindig a számára. Az óvatosság és a szkepszis másokkal szemben nem pesszimistává, hanem ellenkezőleg, pragmatikussá – az adott körülmények között a legcélszerűbbet választóvá – teszi. Az emberekkel kapcsolatban nincsenek nagy elvárásai, teljesen racionálisan ítéli meg őket. Ez nagyon megkülönbözteti őt az Arsenicum-tól és Natrium muriaticum-tól, akik állandóan nagy elvárásokkal vannak mások iránt, és mindenkitől jobbat és többet várnak, mint amire azok képesek. Ezzel szemben LYC olyannak fogadja el az embereket, amilyenek, ezért nem is bírálja őket, ami szociálisan nagyon alkalmazkodóvá és kellemessé teszi. LYC nagyon jól el tudja viselni a környezetében a középszerűséget, sőt még a tehetségtelenséget és az alkalmatlanságot is, és meg se próbál senkit megváltoztatni, „megjobbítani”, még a családjában sem. Ezért érzik magukat mások a LYC jelenlétében jól, mert tudják, hogy az nem vár tőlük többet, mint amire, vagy amennyit maguktól adni képesek. LYC mérsékelt elvárásai nyugodt, egyszerű, nem túl igényes kapcsolatokat tesznek lehetővé a számára.      Mindennek negatív oldala úgy jelentkezik, hogy LYC hajlamos arra, hogy mások képességét és intelligenciáját alábecsülje. Ez az oka annak, hogy ez a kellemes típus olykor „arrogánsan” és „hetykén” viselkedik, vagy legalábbis annak hat. Nem csak azt sugallja, hogy ő tud mindent a legjobban, de azt is, hogy másoknak meg kell hajolniuk az ő véleménye előtt, és sokszor azt a benyomást kelti, hogy a másképp gondolkodók vagy gazfickók, vagy ostobák.      Ismételten alábecsüli embertársait, miközben saját befolyását vagy saját képességeit többre tartja, mint amekkorák azok valójában. Ez egyik intellektuális gyengéje. Magas önértékelése még abból is kitűnik, hogy mennyire elnéző saját magával szemben. Saját korlátait ugyanúgy elfogadja, mint a másokéit, sőt azt is elvárja, hogy mások ugyanolyan elnézően kezeljék azokat, mint ő. Bár tudja, hogy nem tökéletes, meg van róla győződve, hogy azért nagyszerű ember. „Ugyan már, ki tökéletes”, ezzel a mondattal intézi el saját gyengéit, amik miatt nem aggódik, és amikre nem is pazarol fölösleges gondolatokat.      Ha hívő, akkor a megbocsátó és nem az ítélő Jézust szereti, ha nem hisz Istenben, akkor is úgy érzi, hogy egy felső „hatalom” jóakaratúan figyeli őt, és anélkül kedveli, hogy elítélné. Ez bizakodóvá és eltökéltté teszi, hogy az életéből a legtöbbet hozza ki, a legtöbbet élvezze.      Mindeközben azonban nem használ ki másokat, és mivel jó érzéke van a gyakorlati dokgok iránt, életében valami hasznosat akar alkotni. Büszke a munkájára, melyet – meg van róla győződve – jól és az emberiség javára végez. Valójában ez az érzés adja számára a legnagyobb biztonságot és a legnagyobb megelégedettséget – sőt identitását is. Ugyanakkor ennek a munkának a saját elképzelései és az általa meghatározott körülmények szerint kell folynia, lehetőleg az ő magasrangú és tiszteletreméltó vezetése alatt. Bár még alig tartok a portré negyedénél, itt megszakítom egy bekezdés erejéig Coulter asszony portréját, mert a figyelmet szeretném arra felhívni, hogy nincs olyan férfi, akiben ne lenne egy jó adag LYC. Ennek egyik oka a már korábban említett Sulph-Calc-Lyc triász, vagyis Hahnemannak az a felismerése, hogy a legtöbb férfi e három nagy szer között mozog ide-oda. A másik ok életkörülményeink roppant mértékű megváltozása. A férfiak korábban el tudták tartani családjukat, sőt csak akkor házasodtak, akkor alapítottak családot, ha biztosítani tudták felségüknek és gyermekeiknek a biztos megélhetést. Ráadásul nem csak eltartották őket, de még biztonságukról is gondoskodni tudtak. Azonkívül évezredekig (még az 1950-es években is) még a szegény családokban is volt cseléd vagy szolgáló, vagy bármilyen más kisegítő személy. Ma a nőnek nem könnyebb, hanem százszorosan nehezebb az élete, mint eddig bármikor. Régen a férj azért volt LYC, mert ő volt a „családfő”, aki eltart mindenkit, és ezért megkívánhatja, hogy otthon mindenki a parancsát várja, ma pedig azért LYC, mert nem bírja elviselni, hogy mindent elvettek tőle, se anyagilag, se a biztonság tekintetében nem tud megfelelni a természetadta „férfi” szerepnek. És efölött érzett frusztrációját éli ki a felsőbbrendűségének éreztetésével. Bár a világ teljesen a feje tetejére állt, a nőknek nagyjából ma is az a szerepük, mint korábban, amikor még normális világban éltünk, hiszen a gyerekeket továbbra is ők szülik és nevelik, az időseket továbbra is ők ápolják stb. A férfiak azonban szinte minden természetes szerepkörüket elvesztettek.      Gyanítom, hogy sok nő tévesen Nat-m-nek ítéli meg élete párját, mert hallgatását, a veszekedés kerülését megértésnek tartja, holott az inkább a LYC-alkat önértékeléséből, és a fentebb tárgyalt tulajdonságaiból táplálkozik.      Nem véletlen, hogy Coulter asszony LYC-portréjánál már csak az Arsenicum és a Natrium muriaticum portréja hosszabb és tömörebb. A férfiakban mind van LYC, és a nőknek ezzel szembe kell nézniük, ha nem akarják mindig alacsonyabbrendűnek vagy emocionálisan kiszolgáltatottnak érezni magukat, egyszerűen csak azért, mert LYC-alkatú férjük jelenlétében nem tudnak lélegezni. Életrevalóság A LYC életrevalósága határozott, de alkalmazkodó lényéből fakad, mely lehetővé teszi számára, hogy a változó időknek és körülményeknek megfelelően viselkedjen, és közben mégis saját céljait kövesse. Ösztönös reálpolitikus, aki szívesen gyakorol hatalmat mások felett, és bár mindenkinek tetszeni akar, egyúttal azt is akarja, hogy mindenki tisztelje, becsülje, és alárendelje magát neki. Ez a vágya olykor rejtve marad visszafogott, udvarias viselkedése mögött, de mindig jelen van. Ráadásul LYC tudja, hogy célját sokszor akkor éri el a legkönnyebben, ha olykor engedményeket tesz.      Ha véleményét meg kell változtatnia, akkor azzal igazolja magát, hogy „amit tegnap mondtam, az tegnap volt, ma meg ma van.” Azért tud ma az egyik, holnap a másik oldalnak igazat adni, mert valójában csak saját magához hű. Ezért, akkor is maga marad, ha a körülmények megváltoznak körülötte.      A legjobb példa a LYC ezen tulajdonságára a francia Talleyrand, aki négy különböző, egymással harcban álló kormányt és rendszert szolgált egymás után mindenkori ura legnagyobb megelégedésére, és anélkül, hogy bármikor elvesztette volna szavahihetőségét. XVI. Lajos uralkodása alatt katolikus püspök volt, aztán a francia forradalom mellé állt és a girondisták követe lett, majd Napóleon főkamarása, és ennek bukása után a Bourbonok külügyminisztere. [A történethez hozzá tartozik, hogy élete végén megbékélt az Egyházzal, és a szentségekkel megerősítve halt meg.] Ő maga úgy magyarázta elveinek a mindenkori körülményekhez való igazítását, azaz elvtelenségét, hogy még egyetlen kormányt sem hagyott cserbe addig, amíg az maga nem adta fel magát; csak ő éppen egy kicsivel korábban tette ezt meg, mint mások. LYC alkalmazkodóképessége stílusára is kiterjed. Pontosan tisztában van azzal, milyen benyomást tesz az emberekre, és beszédstílusát, viselkedését mindig a helyzetnek megfelelően alakítja. Mivel tudja, milyen fontos a külső megjelenés, fontosnak tartja a barátságosságot, a finom modort, a könnyű kapcsolatteremtést, amivel könnyen befolyásolhat mindenkit és nem kelt ellenkezést. Feltéve: 2013. szeptember 30. A LYC bármit és bárhol dolgozik, a legtöbbször karriert csinál. Ezért a vezetők között – iskolákban, egyetemeken, a közigazgatásban, a politikában – nagyon sok LYC alkatú embert találni. A LYC bizalmat ébreszt másokban, és láthatóan rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, melyek az ilyen posztoknál szükségesek: jellemszilárdság, szociális jártasság, megbízhatóság és alkalmazkodóképesség. A LYC mindenki számára vonzónak tűnik. Az emberek általában kedvezően fogadják, ha LYC-alkatú ember vezeti őket.      Ez a típus nem csak arra képes, hogy magáról ezt a kedvező képet felépítse, de arra is – ami nehezebb –, hogy megtartsa, ha szükséges, még a nehéz időkben is. A LYC abban az értelemben is életrevaló, hogy maga is szívesen változtat, és mások újítására is jól reagál. Miként a moha, amiből készül, bizonyos elpusztíthatatlanságot birtokol, ami lehetővé teszi számára, hogy kellemetlen körülmények között is jól működjön. Azok a rossz tapasztalatok, benyomások, amelyek másokat vészesen leterhelnek, sőt megsemmisítenek, számára inkább csak megerősítésként hatnak. Ez jól megtapasztalható a háborúban vagy más családot ért csapásoknál: míg a más alkatú gyerekek életreszóló traumákat szereznek, addig a LYC alkatúak inkább csak erősebb lesznek ezektől a gyermekkori élményektől. Ugyanakkor a LYC saját életerejét gyakran mások kárára éri el és tartja fent. Az erős elveszi a gyenge életterét, elszívja erejét, és ezáltal szenvedni hagyja őt maga mellett. A LYC nagyon gyakran és észrevétlenül elnyomja a közelében élőket, különösen a házastársát vagy gyermekeit. Valószínűleg öntudatlanul nála gyengébbeket keres partnerül, mert kerüli az erősebbeket, akiken nem tud uralkodni. Általában egy szelíd, a háttérbe húzódó vagy beteg feleséget keres magának, aki megelégszik azzal, hogy férje dönt mindenben, és aki hajlandó az odaadó feleség szerepet játszani. A LYC akkor érzi magát a legjobban, ha körülrajongják, hízelegnek, kedveskednek neki. A feleség egészen a férj szükségleteinek rendeli magát, ezzel a szereppel elégedett is, így mindketten boldogok. Erre példa egy feleség válasza, aki arra a kérdésre, hogy mitől olyan tartós és boldog a házasságuk, ezt felelte: „Mert 35 év óta mindketten ugyanazt a férfit szeretjük.” A LYC-férfi házasságában a probléma csak akkor kezdődik el, ha a feleség belefárad abba, hogy mindig a másodhegedűs szerepét játssza. A LYC-vezető mindig gondoskodik beosztottjairól, és szívesen veszi magát körül velük. A tehetséges emberekkel szemben rendkívül kritikus, sőt igazságtalan tud lenni, míg a kevésbé alkalmasakkal nagyvonalúan bánik, ami a „megmentő” szerepét vívja ki magának. Imádja azt az érzést, hogy a tévedőkkel vagy gyengébb halandókkal szemben nagyvonalúnak, megértőnek látszik, és azt is tudja, hogy az ő részükről nem jöhet veszély. Ők nem fogják megbírálni, ha valamit rosszul csinál, vagy ha bizonytalannak mutatkozik. Ebből kitűnik, hogy a LYC tudatosan vagy csak öntudatlanul, de minden tettével saját nimbuszát védi és erősíti. A gyengébbekkel nem kell versenyeznie, és a velük való összehasonlításból mindig ő világlik ki a legfényesebben. LYC vonakodik attól, hogy a hozzá erősekkel megmérettesse magát, és szükségét érzi annak, hogy másokkal szemben a fölényesebb pozíciót megtartsa. Bár a LYC okos és politikailag ügyes, mégis jóhiszemű. A látszat sokkal megcsalja, és sokszor meglepően csekély emberismeretről tesz tanúbizonyságot. Különösen azokkal szemben, akik azt állítják, hogy sok híres embert ismernek, és akik saját magukat dicsérik előtte. Másfelől egy szerény ember értékeit nem ismeri fel. Mindazonáltal még ez a gyengesége is a saját hasznát szolgálja, mert az a személy, aki „csillog”, holott nem ér semmit, az életben többet használ, mint valaki, aki csak belül „tiszta arany”. A LYC oly módon is el tud nyomni másokat, hogy öntudatlanul növeli, sőt előhívja bennük a „vesztesség”, az alárendeltség érzetét. Magabiztos fellépése, sugárzó ereje egyedül képes másokban az ellenkező tulajdonságokat kiváltani. Érthető, hogy sokan eleve feladják az ilyen domináns, magától eltelt, mindig fölényes, fegyelmezett emberrel való vitát. [Óh, de sokszor lehet ilyen összetűzéseket látni a médiában! Hiába van az egyik félnek igaza, a másik főlényes, magabiztos, lenéző viselkedéséről lepattan az ő sokszor feldúlt, az igazságtalanságtól felzaklatott érvelése. És a nézők soha nem az izgatott fél által képviselt igazságnak hisznek, mert elbűvöli őket a magabiztos fél nyugalma.]      Ezért fordul elő, hogy egy látszatra tökéletes – a családjáért dolgozó, értük felelősséget vállaló, tökéletes modorú – férj mellett a családtagokban egy megmagyarázhatatlan alárendeltségi nyomás fejlődik ki. Egy a házasságáig öntudatos, ügyes nőből állandóan betegeskedő feleség válik, aki ha a férj a közelében van, még a gyermekeit sem tudja rendesen ellátni. A LYC-férfi ugyanis állandóan azt az érzést táplálja be a környezetébe, hogy ő mindent jobban tud csinálni, mint mások. A LYC-apa gyermekeinek még rosszabb sora van, ők mindig úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni kiváló apjuk elvárásainak. Míg a sokszor neurotikus Sepia, Lachesis, Natrium muriaticum szülő gyermekei boldogok, produktív, érdeklődő emberekké válnak, addig a nyugodt, magabiztos LYC- szülőé boldogtalan, magukat folyton elnyomottnak érző emberek lesznek.      Ez az ellentmondásosság a külső szemlélő számára sokszor rejtve marad – ami még jobban megnehezíti az elnyomott családtagok helyzetét, hiszen senki nem érti meg őket, és mindenki azt hiszi, hogy hálátlanok –, sőt gyakran hosszú ideig az érdekelt felek sem ismerik fel. A lelki elnyomás olyan észrevétlen tud maradni, mint a puha mohaszőnyeg, és a családtagok nem is sejtik, mi nyomja agyon őket. Az is gyakori, hogy az idegenekkel szemben oly segítőkész és kellemes LYC-ember saját hozzátartozóival szemben zsarnokként viselkedik. Az ilyen LYC-típusban megvan a hajlam, hogy a kívülállókat jobban támogassa, mint a saját rokonait. Ez is azzal függ össze, hogy így a világtól nagyobb elismerést tud kivívni a maga számára.      Zsarnokként nagyon könnyen felbosszantható, sok mindennel felingerelhető ember, aki sokszor rosszkedvű, dühös vagy ingerült. Rosszkedve rendszerint azok ellen irányul, akik függnek tőle, kiszolgáltatottak neki, és ezért nem tudják magukat megvédeni tőle. Ha a feleségén nem tud zsarnokoskodni, akkor a gyermekein zsarnokoskodik. A LYC-embernek feltétlenül szüksége van környezete teljes engedelmességére és csodálatára, hogy önértékelését erősítsék, és az ezalatt megbújó bizonytalanságát gyengítsék, sőt, eloszlassák.      Ha feltétlen tekintélyét mégsem fogadja el mindenki, akkor kevésbé finom módon, mondhatni aljas eszközökkel igyekszik azt megteremteni [például a félelemkeltéssel, kimondott vagy csak éreztetett fenyegetéssel, gyakori megbüntetéssel].      Coulter asszony ehelyütt meséli el egy férfi-betege esetét – aki súlyos vesegörcs és véres vizelet panasszal fordult hozzá –, aki minden szempontból nagyon készséges, kellemes embernek látszott. Csak később tudta meg, hogy otthon csak addig volt kedves, amíg mindenki azt tette, amit ő akart, a legkisebb ellenkezésre azonban magánkívül lett a haragtól. Testi panaszai alapján Lycopodiumot adott neki magas potenciában. A beteg felesége ezt követően arról számolt be neki, hogy a szer hatására férje annyival „szelídebb” lett, hogy ő és gyermekei ismét lélegzeni tudnak otthon. Itt kell szót ejteni arról, hogy a LYC arra is képes, hogy a többi embernek, többnyire hozzátartozóinak az övétől eltérő művészi-, étkezési- vagy más területen mutatkozó ízlésirányának erkölcsi jelentőséget tulajdonítson. Ha például ő maga nem szereti a regényeket, akkor azokban, akik szeretik, bűntudatot ébreszt: „Miért olvasol már megint egy ilyen értéktelen, buta könyvet? Ehelyett csinálhatnál valami hasznosat is, például takaríthatnál, vagy komoly zenét hallgathatnál!” [Óh, mily sokszor hallottam ezt a mondatot saját mostohaapámtól, aki – most már tudom – tipikus LYC-alkat volt!] Ha szereti a babot és a lencsét – amit a LYC-alkatúak általában nagyon szeretnek –, akkor azokra, akik nem kérnek ezekből, úgy tekint, mintha valami komoly jellembeli gyengeségük lenne.      Természetesen van olyan LYC-ember is, aki mind az idegenekkel, mind a családtagjaival kedvesen bánik. De még ilyenkor is felismerhető a fölény halk megnyilvánulása: ennél az alkatnál ez egyszerűen veleszületett tulajdonság. Olykor a LYC-alkat fennhéjázó magatartása egy erősen konzervatív beállítottságot takar. Kent ezt írja róla: „nem bírja elviselni a változtatásokat, nem szereti az újításokat, vonakodik új szerepben megjelenni”. Nem akar állást, lakhelyet változtatni, még akkor sem, ha ez előnyös lenne a számára (ez a korábban említett jó alkalmazkodóképesség ellentéte, ahogy ez a homeopátiában a nagy szereknél, melyek saját ellentétüket is magukban hordozzák, sokszor megmutatkozik). Ez a tulajdonsága nem restségből táplálkozik, mint a CALC-nál, hanem elővigyázatosságból. Az újdonságokkal szemben, amelyeket vagy amelyek következményeit még nem ismeri, óvatosan viselkedik. Ezt sokan „gyávaságnak” tartják, vagy kisstílűségnek, holott a LYC ilyenkor is inkább óvatos, konzervatív, megfontolt. Hering a LYC-alkat ismert tünetét: „kis dolgok idegesítik” úgy jellemzi, hogy a LYC-t az zavarja, ha a rutintól kis mértékben eltérnek, miközben a nagy átalakulásokat meglepő egykedvűséggel fogadja. Egy igazi válságos helyzetben nagyszerűen viselkedik, nyugodt, segítőkész, megbízható, de a kis változtatások, egy szék vagy váza pár centiméterrel való odébb helyezése teljesen kihozza a sodrából. A LYC-ember ugyanúgy fel tudja magát izgatni, mint egy SULPH, ha egy lyukkal teli törlőruhát valaki ki akar dobni. De míg a SULPH ezt azért teszi, mert utálja a pazarlást, addig a LYC ezt konzervativizmusa és a megszokotthoz való ragaszkodása miatt csinálja.      Mindez úgy tűnik, hogy ellentmond a LYC korábban említett életrevalóságának és alkalmazkodó képességének. Ez komplexitásának része. LYC valóban nagyon jól alkalmazkodik az intellektuális vagy absztrakt tervekhez, pszichéje könnyen beáll a világ változó ideáira és körülményeire. Mindazokban a dolgokban azonban, melyek személyes szokásait, életterét illetik, makacsul ragaszkodik az egyszer megszokotthoz. Egy másik dolog, ami megnehezíti a LYC-alkattal való együttélést, az a sokszor feleslegesen óvatos, szükségtelenül félős bánásmódja a pénzzel. Szükségtelenül spórol akkor is, ha jól keres. Jellemző rá, hogy egy hosszú, fárasztó utazás után képes a pályaudvarról autóbusszal vagy villamossal hazamenni, és holtfáradtan hazaérni, minthogy pár forintot kiadjon egy taxira. Vagy hiába gazdag, vonakodik gyermeklányt fizetni túlterhelt felesége segítségére. SULPH és ARS ugyanezt teszi, de LYC náluk sokkal erőszakosabban. És közben szemrehányó pillantásokkal azt jelzi, hogy döntésének semmi köze a pénzhez, hanem egy anyának erkölcsi kötelessége, hogy egész idejét a gyermekei mellett töltse.      A LYC alkat, gyakrabban a férfi, mint a nő, a kicsiben takarékos, míg a nagyban képes a pazarlásra. A SULPH és ARS alkatoktól eltérően azonban az nem érdekli, hogy anyagi tulajdont halmozzon fel magának. Ebben a fejezetben jórészt LYC-férfiakról volt szó, de az elmondottak a LYC-alkatú nőkre is érvényesek. Ők is lehetnek házon kívül mindenkihez kedvesek, otthon pedig diktátorok. Ők is lehetnek olyanok, akik a legkisebb ellentmondást sem tűrik el, és kis dolgoktól magukon kívül kerülnek. Ezért fontos, hogy az orvos ne csak magát a pácienst, de a családtagjait is kikérdezze, de legalábbis megnézze. Ha ezek az elnyomás bármely jelét mutatják, vagy nem egyenrangúak a betegével, vagy a házastárs krónikusan beteg, akkor a Lycopodiumot mindig tekintetbe kell vennie. Ha az egyik szülő valóban LYC-alkat, akkor kezelésével nem csak neki, hanem családtagjainak is nagy jót tehet. Feltéve: 2013. október 17. Belső távolságtartás A LYC-alkatnak szinte mindig és szinte minden áron szüksége van a távolságtartásra. Szeret az egymással mérkőző emberiség felett lebegni, és szenvtelenül és érzéketlenül figyelni másokat. Ha hívják, szívesen ad tanácsot és segít, de nem hajlandó érzelmileg valamibe belefolyni. Tudja, hogy életereje a szellemi, lelki szabadságának és függetlenségének a függvénye.      Ez a távolságtartás odáig megy, hogy vonakodik az élet apró problémáiról tudomást venni, és mindent eltart magától, ami a saját „nem részt venni benne” vágyát megzavarhatja.      Ennek egyik módja, hogy mindenből viccet csinál. A szellemdús megjegyzések közismert pótlékai az érzelmeknek, és a humor klasszikus megoldása annak, hogy valaki az intellektuális és érzelmi távolságát másoktól megőrizze. A LYC-alkatú embert gyakran így jellemzik barátai vagy hozzátartozói: „Állandóan viccet csinál olyan érzésekből vagy problémákból, amik számomra fontosak, és ezzel intézi el őket, hogy ne kelljen komolyan foglalkoznia velük.” – „Tréfái segítségével mindig megőrzi a távolságot.” – „Kellemes ember, de vicceivel mindig megtartja a távolságot köztem és közte, és mindannak a jelentőségét elvitatja, amit én teszek vagy mondok,” Az emberekkel könnyed, tréfás alapokon tart kapcsolatot, általában csak a frappáns, rövid, szellemdús megjegyzésekkel tarkított felületes társalgást kedveli. Kent úgy írja le, mint olyan embert, aki csak azokkal van szívesen együtt, akik állandóan körülötte vannak [azaz, hogy fél az új társaságtól – ez is oka annak, hogy tévesen annyi mai nőnek LYC-t írnak fel alkati szernek], holott ez nem félelemből fakad, hanem érzéketlenségéből. A LYC nagyonis kedveli a nagy társaságot, ahol vicces megjegyzéseket lehet „fontos” emberekkel cserélni, vagy olyanokkal lehet találkozni, akik a karrierje egyengetésében hasznára lehetnek. Azok a meghitt, bizalmas, baráti társaságok, melyeket a Natrium muriaticum annyira kedvel, ahol mindenki „jelentős”, őszinte beszélgetéseket folytat a másikkal, a LYC számára nem vonzóak, mert ezek számára semmi haszonnal nem járnak.      [Az itt elmondottakból kitűnik, hogy lehetséges, hogy a mai karriernők, üzletasszonyok között egyre nagyobb számban fordulnak elő LYC alkatúak, de azok között az asszonyok között, akik a mai természetellenes világban még eleget őriztek meg Isten teremtette női természetükből, elenyészően kevés a valóban LYC alkatú. Ezen felül ez a szakasz újfent rámutat, mennyire fontos az alkati szereket egy-egy viselkedési forma vagy jellegzetesség kapcsán egymással összehasonlítani, amit Coulter asszony rendszeresen meg is tesz. Mert így – annak ellenére, hogy csaknem minden szernél sok hasonlóságot találunk saját természetünkre – könnyebben felleljük, hogy valójában melyik a saját alkati szerünk.] Humora epés, gúnyos vagy száraz, jól tükrözi jártasságát, ügyességét és szenvedély nélküli intellektusát. Gyakran másokat irritálva olyan hangon beszél magáról, mint aki teljesen átlátott magán, mint aki már saját magától is elszakadt volna. Ilyenkor lekicsinylő megjegyzéseket tesz saját magáról is, de azt nem tűri, hogy ezt mások tegyék. Mivel – ahogy már szó volt róla – nagy érzéke van a hatalomhoz, pontosan tudja, hogy viccet mondani egyet jelent a hatalom gyakorlásával. Mások viccén azonban nem szívesen nevet, sokszor inkább talpraesett választ ad rá, vagy gyorsan elmesél ő egy viccet, és csak ezután nevet, amit másoktól is elvár.      LYC elég óvatos ahhoz, hogy ne tegye ki magát mások tréfálkozásának. Ez a valódi oka konzervativizmusának, visszafogott viselkedésének. Ez magyarázza meg azt is, miért igyekszik sokszor kitérni a válaszadás elől, nem titkolózásból, hanem attól való félelméből, hogy olyat találna mondani vagy tenni, ami talán nevetségesnek tűnhet mások számára. Másfelől azonban meglepő módon a LYC nem veszi zokon a bírálatot. Belső részvétlensége miatt nemigen lehet megsérteni. Olykor még a komoly sértések is leperegnek róla, ami fontos részét képezi látszólagos sértetlenségének. Amíg a kritika nem közvetlen környezetéből érkezik, és nem kíván tőle változtatást a viselkedésében, és a külső felszín nem sérül komolyan, vállvonogatással intézi el. Még az is meglehet, hogy kellemesnek tartja, hogy egyáltalán foglalkoznak vele.      Mind ezek a tulajdonságai oda vezetnek, hogy barátságosnak és másokkal könnyen összeférő embernek tartják. Ha csak valaki nem kerül komolyan az útjába, és mindig keresztül tudja vinni az akaratát, valóban az is marad. De a valóban együttműködő, szívből kedves, előzékeny LYC-ember nagy ritkaság. A LYC-alkatúak szeszélyesek tudnak lenni, egyszer jókedvűek, udvariasak, máskor melankolikusak, levertek. Különösen a LYC-férfiaknak van gyakran rossz kedvűk, akkor is, ha jobban kontrollálják magukat, mint a SULPH és kevesebb dühkitörésük van. Itt megint a már annyiszor említett triász (Sulph, Calc, Lyc) játszik fontos szerepet: a LYC-alkatban mind a két másik szerből van valami: de jobban tud magán uralkodni, mint a SULPH, és ha megkérdezik, akkor sem mondja el, hogy mi a baja. Vagy azzal mérsékeli haragját, hogy viccet csinál. Mégis, ha a nyugalmából nehezen kihozható LYC egyszer „begurul”, akkor tűzijáték-rakétaként tud robbanni, és meglepően oktalanul tud viselkedni. Ilyenkor szinte paranoiddá válik és még a SULPH-nál is trágárabb módon beszél. De gyűlölködése csak a szavakra korlátozódik, tettlegességig nem fajul. LYC ezen megnyilvánulásai azonban olyan ritkák, hogy ismerősei nem gyakran találkoznak ezzel az arcával. A kellemes viselkedés és a jó modor arra is alkalmas, hogy eltakarja az érdektelenséget és az érzelemmentességet. LYC nagyon ügyesen használja ezt fel érzelmi távoltartására. Úgy tűnik, hogy figyelmesen és intelligensen hallgatja meg mások problémáit, holott azok nem érdeklik, és nem is veszi őket komolyan. Visszafogottsága ugyan megnyugtatóan hat a másikra, aki azért mégis érzi, hogy LYC többet is tudna adni, ha akarna.      Hogy a LYC-t nem hatja meg mások baja, és együttérzése csak addig tart, amíg azok jelen vannak, abból is kiderül, hogy pár pillanattal vagy nappal később tökéletesen elfelejti, hogy mit panaszoltak el neki.      Ez a közte és mások között meglévő távolság lehet az oka, hogy amikor idős és feledékeny lesz, elsőnek mások nevét felejti el. Aztán a beszélgetések tartalmát, majd elkezdi ismételni magát, de ellentétben a SULPH-ral nem szószerint mondja ugyanazt, mert beszédstílusa még ekkor is változatos marad.      Mindezek ismeretében nem meglepő, ha a LYC-alkatúak partnerei így fakadnak ki: „Azt állatíja, hogy aggódik értem, de valójában nem teszi.” – „Szép szavai mögött nincs semmi.” – „Soha nincs itt, amikor szükségem lenne rá.” Senkit nem enged tartózkodó lényének legbensőjébe befurakodni, és így végül megközelíthetetlen marad.      Valójában bolondot csinál azokból, akik megpróbálnak közeledni hozzá. Bár kedves, vonzó magatartásával szinte meghív arra másokat, hogy közel férkőzzenek hozzá, ha azok megpróbálják, áthidalhatatlan távolságtartásával frusztrálja őket. A LYC valóban nem bírja elviselni a túl erős közelséget, még azoktól sem, akiket szeret, és ha belső distanciáját valami veszélyezteti, nagyon kellemetlenné tud válni. A LYC-férfiak jó férjnek tartják magukat, és meglepődnek, ha a feleségük elégedetlenek velük. „Mi ütött belé? Hű, megbízható és családjáról gondoskodó férj vagyok. Mit akar még ezen felül?” – „Talán nem az vagyok, akit elképzelt magának, de akkor is én vagyok a biztos menedék a viharban.” Ez utóbbi megjegyzés igaz: a LYC valóban a stabilizáló faktor a házasságban, az ő megnyugtató, hűvös viselkedése az, ami sok házasságot megment a válástól.      Másfelől azonban gyakran valóban hiányzik belőle a mély érzésekre való képesség. Ilyenkor a megközelíthetetlensége azt eredményezi, hogy ő lesz az, aki anélkül, hogy visszapillantana, egyszer csak elhagyja a családját, és eközben még lelkiismeretfurdalást sem érez. „Ami volt, elmúlt”, vagy „Elkezdem még egyszer elölről, és új életet kezdek” – ezek azok a szólamok, melyeket ilyenkor használ.      És valószínűleg azért mond ilyeneket, mert kezdettől fogva nem érintette túlságosan komolyan az előző kapcsolat. A válás során, felesége meglepetésére és fájdalmára, azt tudja mondani, hogy a házasság soha nem volt jó, és hogy ő soha nem szerette igazán a feleségét. Ez alatt rendszerint azt érti, hogy a kezdeti szenvedély elmúlta után soha nem volt képes valódi szeretetet érezni iránta.      A leggyakoribb vád a LYC-házastárs – többnyire férfi – ellen azonban így hangzik: „Valóban nagyon jó férj, egészen addig, amíg mindenben azt teszem, amit ő akar. A kívülállók nem értik, hogy miért vagyok elégedetlen. De úgy tűnik, hogy ő mindenkit egyformán szeret, engem is beleértve, én viszont azt szeretném, ha valami különös lennék a számára.”      A LYC valóban nem szívesen tesz különbséget az emberek között, és magát az összehasonlítást öntudatlanul valami „utálatos” dolognak tartja. Szerinte mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, és ezért mindenkit egyformának kell tartani. Az emberekre nem külön, hanem mint összességre tekint, szenvedély nélkül, anélkül, hogy bárkit a többinél jobban szeretne, vagy nem szeretne. Vonakodása, hogy különbséget tegyen az emberek között, tűnhet tapintatosnak, de leereszkedőnek is – mindenesetre ez a tulajdonsága, különösen, ha vezető pozícióban van, gátja lehet a közösségben a tagok jó és helyes együttműködésének. A LYC-férfi a nőkkel szemben igen kritikátlan tud lenni. Ha valakit csinosnak talál, egyúttal azt is feltételezi, hogy biztosan intelligens is. A „gyengébb nemmel” szemben gondoskodónak mutatkozik, de meg van győződve a férfiak felsőbbrendűségéről. Véleménye szerint a nők kisebb képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak. Családjában ez úgy mutatkozik meg, hogy fiainak többet elnéz és többet nyújt, mint a lányainak. A LYC talán azért gondolja, hogy minden ember egyforma, mert ő tökéletesen meg van elégedve magával, és munkája minden figyelmét leköti. Ezért kevés ideje, és kevés kedve van arra, hogy másokkal törődjön. Ez különösen családja tagjaira érvényes. Szereti ugyan őket, mert az ő rokonai, de nem azért, mert jó a jellemük vagy tehetségesek. Ezért családtagjai úgy érzik, hogy akkor is szeretné őket, ha egészen másfajta emberek lennének. Ugyanakkor a rokonainak az ő személye iránt megnyilvánuló szeretetét és elismerését természetesnek tartja.      Anélkül, hogy akarná, a LYC-alkatú embert másokkal szembeni távolságtartása oda juttatja, hogy nem veszi észre mások individuális vagy speciális szükségleteit, még a közeli rokonaiét sem. Ez a melegség és a jóérzés hiányára utal. Ha kisfia fél a sötétben, akkor ahelyett, hogy megértené és felgyújtaná a villanyt, ilyeneket mond: „Amikor én kicsi voltam, nekem nem volt szükségem fényre az elalváshoz, akkor neki miért lenne.” Ugyanakkor a LYC egy kapcsolat kezdetekor szenvedélyes szerelemre tud lobbanni, ami amilyen viharos az elején, olyan gyorsan ki is hűl. Távolságtartása és érzelmi ridegsége képtelenné teszi a hosszabb távú mély kapcsolatokra. Előfordul, hogy a házasságon kívül keresi a szerelmet, főleg azért, mert így tudja fellobbanó fizikai vágyait kielégíteni, anélkül, hogy érzelmi követeléseknek meg kelljen felelnie.      Ehhez jön még az is, hogy a LYC szeret másokban jó benyomást kelteni, másokat elbűvölni, és azt is igényli, hogy hízelegjenek neki, és sokszor több csodálatra vágyik, mint amennyit a felesége tud adni neki. Bár ennek a csodálatnak nem feltétlenül kell egy szexuális kapcsolatból érkeznie. Kollegák, diákok, közösségének tagjai, páciensek vagy akár a nagy nyilvánosság elismerése is hozzájárulhat ahhoz, hogy a csodálat utáni erős vágyát kielégítsék. LYC-nek különböző szexuális panaszai lehetnek, kezdve az impotenciától az öregedés előtti krízisig. A LYC a szexuális élet tekintetében olyan szerepet játszik a férfiaknál, mint a Sepia a nőknél: mindkét szer széles spektrumát fedi le a szexuális élet működési és lelki panaszainak. Coulter asszony mindezek ellenére azt írja, hogy a LYC-nek vannak érzései, csak ezek inkább intellektuális téren jelentkeznek, mint a személyesekben. Tehát vannak érzései, sőt, komoly érzelmi megnyilvánulásai – például tud sírni, meg tud hatódni egy zeneműtől, egy könyvtől, egy beszédtől –, de olyasmikkel kapcsolatban, melyek személyében nem érintik. A LYC személyes kapcsolataiban megelégszik a felszíni benyomásaival. Szinte teljesen vak a mélyebb, alapvető struktúrákra, amik egy komoly kapcsolat lényegét alkotják, és megelégszik a felszínnel. Bár ösztönösen megérzi, hogyan kell bánni az emberekkel, ennek nem az az oka, hogy mélyebb bepillantást nyer a lényükbe. Az a véleménye, hogy mások is uralkodjanak magukon úgy, ahogy ő saját magán. De a LYC arra sem törekszik, hogy saját magát megértse, kianalizálja. Ha a homeopata megkéri, hogy nézzen magába, és kutasson utána, hogy mi megy végbe benne, szívesen megteszi – egészen két percig. Utána ez a kísérlet unalmas lesz a számára, vagy nem szívesen kavarja fel a nyugodt felszínt, és ügyesen témát változtat. A belső távolságtartás iránti igénye pályaválasztását is meghatározza. Nagyon jól funkcionál nagy intézmények szerkezetében, és nem csak azért, mert a tekintély és a hatalom vonzza, hanem maga az intézmények iránti tisztelete miatt. Ez fontos kulcs a LYC egyéniségéhez. LYC számára a civilizáció legnagyobb értéke az intézmények léte. Ebben tökéletes ellentéte a Lachesisnek, aki anarchista lényével megérzi az intézmények korrumpálhatóságát, és ezeknek arra irányuló hajlamát, hogy pont azokat az értékeket tegyék tönkre, amelyek megvédésére létrehozták őket.      A LYC-t csak a rendkívüli elnyomás indíthatja arra, hogy az anarchisták, a forradalmárok, a protestálók táborába álljon. LYC mélységesen érzi a jog és a rend szükségességét. Ahelyett, hogy megdöntene egy rendszert, inkább belülről, saját kereteiken belül próbálja meg őket megreformálni.      A LYC azért is működik olyan jól az intézményi rendszerben, mert ott az érzelmeket és impulzusokat rendezett, kontrollált síkra terelik. Rajtuk keresztül segíthet másokon, és mégis érintetlen maradhat tőlük. Az intézmények tekintélyes, méltó és értelmes pótlékot adnak neki az érzelmek számára, amiktől irtózik. Miként már volt róla szó, a LYC jó diplomata és politikus, e területeken gyakorlati hajlamai és szkeptikus modora jól érvényesül. Ugyanígy kiválóan alkalmas számára a jogtudományok területe, ahol elegendő játéktér kínálkozik rugalmas szelleme számára, hogy intellektuális kockázatokba menjen bele, ugyanakkor megőrizzen bizonyos távolságot. Az ügyvédeknek és a bíráknak mindazt tudniuk kell, amit a LYC ösztönösen tud: mérlegelni, egyensúlyozni, kompromisszumokat kötni, egymással szembenálló csoportok érdekeit figyelembe venni vagy a tényeket meghajlítani és újra értelmezni, hogy kivitelezhető megoldásokat találjanak. Az Egyházban vagy más spirituális közösségekben a LYC mindig vezető pozíciót akar elfoglalni, amit el is ér. Ezeknek a közösségeknek, hogy hatásosak legyenek, szükségük is van azokra a – fent bemutatott – képességekre, melyeket a LYC magával hoz. Persze a LYC nem tartozik azok közé a magányos prédikátorok közé, akik bármilyen időben kimennek az utcasarokra téríteni, ezt a „méltatlan” munkát más alkatokra hagyja, és az olyan szentek közé sem, akik folyton harcolnak lelki üdvükért. LYC biztos benne, hogy Isten az ő oldalán áll, és nem csinál a hitéből lelkiismereti problémát, vagyis nem aggódik a lelki üdve miatt.      A mindennapokban józanul gondolkodik a vallásról, vagy hívő, vagy hitetlen, ahogy neki inkább megfelel. Ha a vallása komoly követelményeket támaszt vele szemben, akkor egyszerűen otthagyja. Ha pedig őt magát nem érdekli a vallás, akkor azt sem tudja megérteni, hogy másoknak ez miért olyan fontos. Mindezek után érthető, hogy a LYC nagyon alkalmas az orvosi – főleg a hivatalos egészségügyben – pályára. Mindaz a kívánalom, amire egy jó orvosnak szüksége van – nyugalom, önbizalom, a méltóságos viselkedés, a hideg önuralom, az udvarias, figyelmes magatartás a páciensekkel szemben, a bizalomébresztés másokban – neki természeténél fogva megvan. Felülmúlhatatlan, ahogy a betegekkel bánni tud, ezért olyanokkal is jól kijön, akiket más orvosok „nehezeknek” tartanak. Ösztönösen tudja, hogy saját energiáival hogyan szabad gazdálkodnia, és távolságtartása, érzéketlensége megvédi attól, hogy érzelmileg sérüljön. Ezért kevésbé terheli meg magát, és kevésbé kedvetlenedik el attól a sokszor fárasztó és kimerítő munkától, ami a betegekkel való foglalkozással együtt jár. [Nagyon remélem, hogy a LYC-portré ezen fejezete végre bebizonyította azoknak a nőknek, hogy nem ez az ő alkati szerük, akiknek vagy az orvosuk beszélte be, hogy ők LYC alkatúak, vagy testi panaszaik alapján maguk gondolják ezt. Ahogy már a portré elején írtam, a LYC az egyik legfontosabb, és minden bizonnyal a leghatásosabb máj-szer, és mivel a rengeteg kémiai méreg miatt, amit az élelmiszerekkel, a levegővel magunkhoz veszünk, a májra óriási nyomás nehezedik, majd mindenkinél egyre gyakrabban fordulnak elő a máj betegségeiből eredő tünetek. Ilyenkor azonban – mielőtt a LYC-hez fordulna valaki – érdemes a speciális „máj-szereket” kipróbálni, természetesen a tünetek alapján. Ilyenek (fontossági sorrendben): Carduus marianus, Chelidonium, Ceanothus, Chelone glabra, China, Cholesterinum, Helianthus annuus, Hydrastis, Leptandra, Myrica cerifera, Aesculus, Aloe, Belladonna, Bellis perennis, Berberis, Bryonia, Kalium carbonicum, Magnesium muriaticum, Podophyllum.] Feltéve: 2013. november 22. Önbecsapás A LYC negyedik feltűnő jellemvonása az önbecsapásra való hajlama, ami természetes következménye önmegbecsülésének, életerejének és belső távolságtartásának. Hogy e hármat fenn tudja tartani, LYC hajlik arra, hogy ámítsa magát. LYC a legügyesebb alkat abban, hogy a nemkívánatos igazságról, valóságról ne vegyen tudomást. „Senki nem annyira vak, mint az, aki nem akar látni”, ez a szólás érvényes rá. Arsenicum album és NUX-V egy probléma láttán ezt mondja: „Itt van egy probléma, hogyan tudom megoldani.” LYC viszont így reagál: „Itt van egy probléma, hogyan tudom kikerülni?” Tehát nem úgy van, hogy LYC nem veszi észre a problémát, hanem inkább úgy, hogy vonakodik olyasmit meglátni, ami számára kellemetlen vagy elfogadhatatlan.      Az a hajlama, hogy nem vesz tudomást olyan tényekről, melyek keresztezik terveit, odáig viszi, hogy LYC elkezdi elfelejteni, hogy mi a realitás és mi nem. Nem rossz, hanem „kényelmes” emlékezőtehetsége segít neki ebben: mindarra, ami támogatja aktuális taktikáját, kiválóan emlékszik, míg azokat, amik ennek nem felelnek meg, tökéletesen elfelejti. Ez a jellemvonása, hogy csak annyi valóságot enged közel magához, amennyit el tud viselni, anélkül, hogy oldottsága és vágyai sérülnének, segít neki abban, hogy továbbra is életerős és vidám maradhasson. E viselkedésmód gyengéje azonban nyilvánvaló. Ahogy a LYC a másokkal való viszonyát sem képes elmélyíteni, hanem csak felületesen reparálgatni, ugyanúgy nincs még egy alkat, ami ennyire ne lenne képes kellemetlen igazságokat saját jelleméről, életmódjáról vagy viselkedéséről elismerni. Ezért még ha bele is megy valamilyen család-terápiába, azt abban a pillanatban abbahagyja, amint elkezd megérteni valamit, ami nem illik az önmagáról alkotott képébe – például eddig tagadott erkölcsi, érzelmi vagy intellektuális fogyatékosságok. „Nem óhajtok tovább a problémáinkról beszélni”, mondja ilyenkor. A LYC nem ismeri el, ha tévedett, még akkor sem, ha teljesen nyilvánvalóan nem volt igaza. Vágya, hogy a világ előtt jó színben tűnjön fel, fontosabb számára, mint az igazság. Ilyenkor előfordul, hogy a csorbát azzal akarja kiküszöbölni, hogy többet végez, mint amennyit elbír, vagy mint, amire képes. Különösen a LYC-férfiak hajlamosak arra, hogy megpróbáljanak másokat saját teljesítményükkel elámítani. A LYC-nőknek több a méltóságuk, semmint hogy túlzásokba essenek saját teljesítőképességüket illetően. Önbecsapása más módon is kifejezésre jut. Például vakon képes megvédeni valakit, akit kedvel, még akkor is, ha annak alkalmatlansága vagy hibái teljesen nyilvánvalóak. Lojalitása azokkal szemben, akiket egyszer védelmébe vett, dicséretesebb, mint ítélőképessége. Ebből következik, hogy a LYC apa vagy anya kedvenc gyerekével szemben teljesen vakká válik, és gyereke problémáiért hamarabb tesz felelőssé mindenkit és mindent, mint hogy belássa saját csemetéje fogyatékosságait. Coulter asszony ehelyütt jegyzi meg zárójelben, hogyha egy kezelés elsősorban a páciens szellemi vagy lelki tünetének gyógyítására irányul – amit a megfelelő szer magas potenciájával kell végezni –, akkor ezen szer szedése alatt a beteg testi panaszaira adni lehet alacsony potenciában valamilyen rokon szert, vagy más, a testi tüneteknek megfelelő „kisebb” szert.      Coulter asszony szavait egy példával megvilágítva: Ha valakinek nagy gyásza van, és emiatt kezd tönkremenni az egészsége, akkor elsőnek szüksége van magas potenciájú Ignatiára (mint a gyász első számú szerére), de emellett a gyásztól független fizikai tüneteire „kis” szereket alacsony potenciában bevehet. Ezek a lelki bánat miatt korábban nem tudtak hatni, a szervezet reakcióképességét mintegy blokkolta a gyász. Ahogy az Ignatia ezt a blokkolást megszünteti, úgy tudnak a fizikai panaszok kezelésére kapott szerek dolgozni.      Ugyanakkor nem szabad összekeverni ezt a helyzetet azokkal az esetekkel, amikor az alkati kezelést nem csak, vagy nem elsősorban lelki panaszokra végzik. Ilyenkor az a jó alkati szer, mely a beteg testi-lelki panaszaira egyformán hat, s ilyenkor nem szabad a „nagy” szerrel egyidőben „kis” szerekkel ugyanazokat a tüneteket kezelni. Míg a PHOS és a SULPH mindenki számára nyilvánvalóan ámítja magát, addig a LYC ezt mások előtt a visszafogottság és a kiegyensúlyozottság leple alatt teszi. Ezért a LYC a kívülállók számára nagyobb emlékezetkiesései ellenére teljesen éleslátásúnak és rendkívül egészséges és korrekt ítélőképességűnek tűnik. Gondolatait és tetteit mások előtt mindig a legjobb színben tünteti fel – tekintet nélkül igazi motivációira – és azt a benyomást kelti, hogy mindig tudja, mit beszél.      Vagyis a LYC nem csak saját magát ámítja, hanem a barátait is. Azok annyira hisznek és csodálják őt, hogy szavainak több hitelt adnak, mint a tetteinek és a tényeknek. LYC annyira ügyes ebben, hogy barátai nem veszik észre, hogy a császáron valójában nincs ruha, meztelen.      Az önámításnak ez a fajtája komplexebb, mint az egyszerű hazugság vagy képmutatás. Mert neki ez mély szükséglete, és ez adja nagy részben az erejét. A LYC valóban komolyan úgy gondolja, hogy mindaz, ami számára előnyös, egyúttal jó és igaz is, míg a terhes vagy kellemetlen csak rossz és hamis lehet.      Gyakran azért marad önbecsapásánál, mert nincs semmi oka, hogy ezen változtasson. Nagyon meg van elégedve magával, a világ mércéjével nézve sikeres, és az szeretne maradni, ami: olyan valaki, aki bizonyos dolgokban ámítja magát, hiszen ez kevesebb szenvedést és ezáltal jóval nagyobb eredményességet jelent, mint a Lachesis vagy a Natrium muriaticum önpusztító önmagát megkérdőjelezése. A LYC elnyűhetetlensége valóban tükrözi önmagába-zártságát, mely tökéletesen alkalmassá teszi a saját maga elé tűzött életfeladatának a megoldására. Mindazonáltal különösen életének középső szakaszában, amikor az önmagával-egységben lenni életvitele az első repedéseket szenvedi el, komoly vágyat érezhet az élet dolgainak és saját személyének mélyebb megismerésére. Ekkor elveszti a saját erejébe vetett bizalmát, és megérzi a nyilvánosság előtti imázsa és az e mögött megbújó igazi énje közötti különbséget, és elkezd mindenben kételkedni. „Az az érzésem, mintha a talajt, amin egész életemben olyan szilárdan álltam, hirtelen kihúzták volna alólam.” – „Életem egész építménye összeomlott alattam.” Ilyen és ehhez hasonló vallomások törnek ki ilyenkor belőle.      A nehézség azonban most is abban áll, hogy rábírják, ismerje fel és vallja be maga előtt saját gyenge pontjait. De ha LYC egyszer felismeri valamely fogyatékosságát, lelkiismeretesen és intelligensen igyekszik megszüntetni azt. LYC szkeptikus és relativista, azaz mindenben kételkedik és mindent a maga szubjektív szemüvegén keresztül ítél meg [vagyis pont olyan, mint a mai modern ember]. Az igazság egy variálható érték a számára, szerinte a mai igazság már magában hordozza a holnap tévedését. Érzése szerint az igazság mindig csak egy adott pillanatban, egy adott helyzetben és egy adott személy számára létezik. Ezért probléma nélkül tud egyik oldalról a másikra váltani, ma pont az ellenkezőjét mondani annak, amit tegnap állított.      LYC többnyire visszafogott és hidegvérű, és ezt várja el másoktól is. A CALC zavarossága kínosan érinti, a Lachesis ugrabugráló viselkedése irritálja, a PHOS lelkendezését terhesnek érzi, és a Natrium muriaticum számos tulajdonságát elviselhetetlennek. Amikor Talleyrand [akiről az Életrevalóság fejezetben volt szó] a Bécsi Kongresszuson ezt kérte tárgyalópartnereitől: „Mindenekelőtt ne sok lelkesedést”, a LYC más alkatokkal szembeni tipikus idegenkedését fejezte ki ezzel.      LYC-nek az a véleménye, hogy az igazságnak hajlékonynak kell lenni a túléléshez. Úgy véli, hogy ahhoz, hogy befolyását a változó körülmények között megtarthassa, egy férfinek az igazságról alkotott véleményét mindig hozzá kell igazítania a korszellemhez. Az a véleménye, hogy ahhoz, hogy valaki elérhesse a célját, olykor igaztalanságot kell mondania. És előnyben részesíti azt a taktikát, hogy az embereknek azt kell mondani, amit ők hallani akarnak, nem pedig az igazságot. Meggyőződése, hogy a cél szentesíti az eszközt. Bizonyos mértékig mindenkinek, aki hatalmon van, számba kell venni ezt az elvet, de LYC-nek eleve ez a meggyőződése, és ezt tükrözi mindaz, amit tesz vagy gondol, indítékaiban, személyes és hivatali kapcsolataiban. [Vannak homeopaták, akik minden korhoz más-más alkatot, s ezzel más-más alkati szert társítanak. Valószínűleg igazuk van, hiszen az ember társadalomban él, és az ottani állapotok formálják. De tekinthetjük úgy is, hogy a társadalom lesz olyan, amilyen alkotó részeinek többsége. Akár így, akár úgy, akár a tojás volt előbb, akár a tyúk, a mai kor tipikus Lycopodium-kor, amelyben egyre nő a Lycopodium-alkatú emberek száma, és ami a legelrettentőbb, a nők körében is.] Mindazonáltal van olyan LYC is, akinél az, ami tudatos ámításnak néz ki, nem más, mint extrém óvatosság vagy diszkréció. Nem hazudik, csak spórol a szavakkal, és csak annyi információt mond el, amennyi feltétlenül szükséges. Lycopodium mint páciens A LYC általában nem bízik az orvosokban és a gyógyszereikben. Azon kívül nagyon irritálja, ha ő vagy valamelyik rokona gyenge, ezért nagyon türelmetlenné válik, ha megromlik az egészsége. Az a meggyőződése, hogy egy olyan embernek, mint ő, nincs szüksége orvosi segítségre, és hogy egy erős egyéniség a betegséget akaraterővel legyőzheti. A LYC eddig leírt tulajdonságaiból logikusan következik, hogy nem szívesen beszél a tüneteiről, azokat fogóval kell kihúzni belőle, ha egyáltalán sikerül. Az a véleménye, hogy az élet általános szabályszerűségei rá nem érvényesek. Ignorál minden alapvető óvintézkedést az étkezéssel, az életmóddal kapcsolatban.      Bármennyire is erős a szervezete, csaknem minden LYC-embernél eljön az idő, amikor megroggyan az egészsége, és testileg, lelkileg hirtelen összeomlik. Vagy az is lehet, hogy látszólag még idősebb korban is teljesen egészséges, aztán egyszer csak minden előjel nélkül szívinfarktusban vagy agyvérzésben meghal. Ennek oka lehet egy miazma, mely a növekvő korral egyre inkább a felszínre tör, de lehet az is, hogy elfogyott az ereje, mert óvatlanul és figyelmetlenül bánt vele egy életen át.      Hasonlóan a SULPH-hoz, a LYC is robusztus alkat, különösen a férfiak, akik alig tudják, mi az a betegség vagy a fájdalom. Ha hosszas rábeszélésre végre mégis belekezd tünetei elbeszélésébe, mindegyiket megpróbálja megmagyarázni, vagy valami akut eseménnyel igazolni: megütötte magát, azért fáj a válla, könnyen megfázik, de csak azért, mert apjától ezt örökölte stb. Ezzel arról akarja magát meggyőzni, hogy a tüneteinek valahogyan nincs közük hozzá, és végülis nem az ő teste felelős valamely alkati gyengeségért.      Felmerül a kérdés, hogy miért nem akar a LYC tudomást venni bajairól, miért van szüksége rá, hogy állandóan hangsúlyozza makulátlan egészségét? Ennek egyik oka kétségen kívül a betegségtől való félelme, de még inkább megsértett méltósága és önbecsülése. A fizikai gyengeséget erkölcsi fogyatékossággal teszi egyenlővé. Az a véleménye, hogy az az ember, aki helyesen él, nem lesz beteg. Ha azt hallja, hogy valaki beteg, tudatosan vagy tudat alatt azt gondolja, hogy az illető maga tehet a betegségéről. „Én egészséges vagyok, mert jóravaló életet élek”, szintén egyik formája a LYC önteltségének. Mindenki, akinek valaha dolga volt LYC-beteggel, tudja, hogy a LYC mennyire nem hajlandó együttműködni az orvossal. Rendszeresen elfelejti bevenni az orvosságát, nem mondja meg, ha új tünetek léptek fel nála, nem meséli el, hogy érzi magát stb. „Maga tudja, hogy én ilyesmire nem figyelek, engem nem érdekelnek a tüneteim”, válaszolja gyakran az orvos kérdéseire. Még akkor is, ha végre beleegyezik a homeopátiás kezelésbe, a legkisebb engedményt sem teszi a siker érdekében. Nem hagyja abba a sok kávéívást, nem tartja be a tárolási szabályokat stb. „Micsoda ostobaság! Adjon olyan gyógyszert, melyek az esti kávéfogyasztás ellenére lehetővé teszik, hogy éjjel jól aludjak. Felhagyni a kávéval, magam is tudok, ehhez nincs szükség orvosra”, ilyen és ehhez hasonlóak az elvárásai. Ha azonban eljön az az idő, hogy nem tud szemet hunyni megromlott fizikai és szellemi állapota felett, amikor fel kell adnia strucc-politikáját, akkor félelme és a felszín alatti bizonytalanságai napvilágra kerülnek. Ez az az oldala, amiről a szakirodalom folyton ír. Ha a felszín megroggyan, LYC könnyen pánikba esik, és komolyan belelovallja magát a betegségébe. Innentől kezdve minden kis betegségből életveszélyes szituációt csinál. Egy kis sebből a szájában rákot, enyhe légzési panaszaiból komoly szervi szívbetegséget, nyakmerevségből krónikus agyhártyagyulladást.      Annak a hajlamának, hogy betegségét súlyosabbá tegye, mint amilyen az, az is egyik oka, hogy méltóságán alulinak tartja, hogy mint a többi halandónak neki is enyhe panaszai legyenek. Nála a betegség súlyosságának meg kell felelnie önbecsülésének.      Türelmetlenségében, hogy azonnal visszahelyezzék normális egészségi állapotába, azt is követelheti, hogy operálják meg, és távolítsák el azt a szervét, mely a problémát okozza, vagy alkalmazzanak valamilyen más drasztikus eljárást, amivel a panasz azonnal megszüntethető. „Ki vele, akkor egyszer s mindenkorra nyugalom van”, mondja. Sokkal inkább ezt a megoldást választja, mint a hosszadalmas lábadozást, az óvintézkedések betartását, teste folyamatos megerősödését – egyszóval azt, amit az emberi szervezet, a helyes gyógymód, a homeopátia követel. A homeopátia ugyanis megköveteli a betegtől, hogy megfigyelje magát, és megtegye gyógyulásáért a rá eső részt. Míg az Arsenicum album direkt élvezi, hogy az orvossal szorosan együttműködve, akár naponta feljegyezze legapróbb tüneteit is, és még azt is megpróbálja, hogy kezelését saját kezébe vegye, addig a LYC pont ellenkezőleg cselekszik. Egyáltalán nem tetszik neki, hogy páciensként annyi mindennel kell foglalkoznia, amit egy homeopátiás kezelés igényel. És nem akar együttműködni az orvossal, az a véleménye, hogy annak mindent egyedül kell megtennie. Ez olyannyira jellemző a LYC-alkatra, hogy még maguk a LYC-homeopaták is így viselkednek, ha ők lesznek betegek. De nem csak a makacssága, hanem konzervativizmusa miatt is idegesítik a LYC-t a homeopátia számára szokatlan módszerei. Még a nyilvánvaló eredmények sem győzik meg. Sok időre van szükség, amíg a LYC valami újat elfogad. De ha elfogadott valamit, akkor ugyanolyan makacsul, ahogy korábban elutasította, ki is tart mellette. [A szerkesztő megjegyzése: Ez a LYC-portré – együtt a korábban feltett NUX-V-portréval – rávilágít arra, hogy azok az emberek, akik az igazságot ennyire kevéssé becsülik, mint ez a két alkat, ebben magukra nézve semmi kivetnivalót, semmi szégyellnivalót nem találnak. Pont az a közönyösség, sőt öröm, mellyel saját tulajdonságaikat olvassák, bizonyítja mindazt, amit Coulter asszony róluk elmond: Ők valóban meg vannak győződve arról, hogy az, ami nekik jó, valóban a helyes is. És még akkor sem támad semmilyen kétségük, amikor egy ilyen portré olvastán szembesülnek saját – enyhén szólva is – nem úriemberhez méltó, túlságosan is diplomatikus lényükkel. Ami például a Natrium muriaticum számára gazemberség, azaz az igazság kicsavarása, az szerintük, méltóságteljes és okos tett.] Tudnivaló: azon alkatok nevei, melyeknek portréja már fent van a honlapon, rövidítve és nagy betűvel állnak, míg a még hiányzó portrékéi teljes névvel (ezek: Arsenicum album, Lachesis, Natrium muriaticum). Vége Feltéve: 2013. november 25.