A Simile (= a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület kiadványa) 11/1. számából megdöbbenéssel értesültem, hogy egy katolikus sajtóorgánum „szélsőséges kirohanást intézett” a homeopátia ellen. Eddig abban a hiszemben éltem, hogy mai elanyagiasodott világunkban e kettő – homeopátia és vallás – komoly megértést tanúsít egymás iránt. Sőt, mint gyakorló katolikus és a homeopátiával évek óta igen intenzíven foglalkozó fogorvos abban is biztos voltam, hogy ahogy a homeopátia elvezet Istenhez, és ennek hatására sokszor a kereszténységhez is, úgy a keresztények is előbb-utóbb törvényszerűen eljutnak a homeopátia igazának felismeréséhez.
     Mielőtt bővebben kifejteném, hogy mire alapoztam ezt a „kölcsönös szimpátiát”, úgy gondolom a hitelesség kedvéért röviden el kell magamról mondanom azokat az adatokat, amelyek az e témában való jártasságomat igazolhatják. Egy igen langyos keresztény hitélet után 1992-ben tértem át, illetve vissza gyerekkorom vallására, és lettem újra a katolikus Egyház elkötelezett tagja. Életkörülményeim ekkor lehetővé tették, hogy az ezt követő éveket viszonylagos visszavonultságban szinte teljesen vallásomnak szenteljem, azaz szinte csak erről olvassak, ezt tanulmányozzam, ennek éljek, ezt gyakoroljam. Eme intenzív hitélet gyümölcse volt az 1995-ben megjelent Óda a szellemhez, avagy az emberiség védelmében című könyvem, amelyben megtérésemet írtam le, s amelyet egy katolikus pap ajánlása után az ország csaknem minden katolikus könyvesboltjában árusítottak.
     1999-ben, pontosan 7 évnyi (!) visszavonultság után olyan szellemi élményben volt részem, amelynek hatására – úgymond – „visszatértem az életbe”. E világ felé nyitásom első jelentős gyümölcse a homeopátiával való megismerkedésem lett. Mivel egész életemben senkit nem ismertem magam körül, akit valamely krónikus betegségéből az akadémiai orvoslással ki tudtak volna gyógyítani, rögtön fogékony lettem e tanok iránt. Miután magamon és néhány ismerősömön megtapasztaltam a homeopátia csodálatos gyógyhatását, nagy energiával vetettem bele magam e gyógymód tanulmányozásába. Ettől az időtől kezdve a katolicizmus mellett a homeopátia lett érdeklődésem és foglalkozásom legfőbb tárgya.
     Nagy valószínűséggel a homeopátiás kezelés jótékony hatására tudtam – állapotbeli kötelességeim egyre fokozódó nyomása ellenére – megírni és kiadni következő könyvemet, az ez év februárjában megjelent A pokol országútján című vallással foglalkozó művet, amelyet a katolikus Ecclesia Szövetkezet pozitív véleményezése és ajánlása révén katolikus könyvesboltokban is terjesztenek. („Az ön írása a katolikus hit orthodox kifejtését nyújtja” – áll az Ecclesia kritikájában.)
     Ebben a könyvben eredetileg szerepelt volna a Simile 10/2. számában megjelent cikkem („A krónikus betegségek eredete”) laikusok számára is érthetővé tett változata, de a könyv szerkesztőjének tanácsára beláttam, hogy szerencsésebb ezt a témát egy a homeopátiáról és a vallás kapcsolatáról szóló másik, leendő műben feldolgozni – így most e könyv megírásának tervével foglalkozom.

A homeopátia 200 éves történetét tanulmányozva, a figyelmes olvasónak rögtön feltűnik, hogy Isten és a vallás mekkora szerepet játszott az ismert homeopaták életében. Mondhatnánk, e gyógymód és a kereszténység között a kezdetektől fogva felismerhető volt a szoros kötődés. Bár Friedrich Ritzer Heilung durch Ähnlichkeit in homöopathischer und theologischer Sicht (Gyógyítás hasonlósággal homeopátiás és teológiai szemszögből) című könyvének végkövetkeztetését (amelyhez az író az Ó- és Újszövetség szövegeinek alapos áttanulmányozása után jut el), miszerint a homeopátia a keresztények számára azért fogadható el könnyen, mert „a homeopátia alapjában véve a keresztény üdvtörténet analógiája”, túlzónak, sőt vakmerő állításnak tartom, az kétségtelen, hogy a homeopátia hűen követi a természet Isten által megállapított törvényszerűségeit, és ennek következtében a keresztény szemléletet, és sehol nem mond neki ellent.

Ezért is találok nehezen szavakat e dolgozat írásakor annak a döbbenetnek a kifejezésére, ami akkor fog el, amikor azt hallom, hogy a magukat hívő kereszténynek tartók támadják hevesen a homeopátiát. Szinte felfoghatatlan, hogy egy olyan vallás,
     – amely Isten kinyilatkoztatásán alapszik;
     – amely hisz nemcsak Isten, de az angyalok, a jó és rossz angyalok, azaz a démonok és ezek vezetője, Sátán létezésében is;
     – amelynek dogmái között olyan hittitkok szerepelnek, amelyeket tudományosan soha nem lehet (és nem is kell) megmagyarázni;
     – amelynek Jézus Krisztus, a testté vált Ige az alapítója, akinek egész élete, fogantatásától mennybemeneteléig ellentmond a tudománynak. És aki miután meggyőző szavai nem találtak meghallgatásra, csodákkal, azaz a tudomány emberi léptékű, minden időben szűkre szabott eszközei számára felfoghatatlan titkokkal, bizonyította Isten-voltát: „Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, s az Atya bennem. Ha másképpen nem, legalább a tetteimért higgyétek” (Jn 14,11). És tanítványait e szavakkal bocsátotta útjukra: „Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni. Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak” (Mk 16,17-18);
     – amelynek szent könyve Isten ténykedését így írja el: „Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom. Hol marad a bölcs? Hol az e világi tudás szószólója? Nem megmutatta Isten, hogy a világ bölcsessége balgaság? Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket” (1 Kor 1,19-20/27);
     – amelynek legfőbb intézménye, a katolikus Egyház számos korunkban történt eseményt is csodaként (pl.: Lourdes, Fatima, Pió atya) ismer el, valódinak jelent ki;
     – amelynek legnagyobb alakjai között számos stigmatizált, csodatevő szent található,
     az élet egyéb területén ennyire a materializmus csapdájába esik, és annak tételeit tartja egyedül elfogadhatónak.

Ha van valami a világon, amely annyira szemben áll az anyagi világ „földhözragadottságá-val”, az ú. n. tudomány – amely (miként erre dr. Molnár Mariann cikkében világosan rámutatott) évtizedekként változtatja tételeit, amelyeket azonban a közbenső időkben mindenki által kötelezően elfogadottnak ír elő – felfedezéseinek és megállapításainak egyedüli létjogosultságával, akkor az éppen a kereszténység.

De a Biblia nemcsak csodákról számol be, nemcsak Isten természetfeletti hatalmáról, hanem számos olyan helyet is találunk benne, amely bizonyságul szolgálhat a „hasonlót a hasonlóval” gyógyító módszerre. Például a Bölcsesség Könyvében ilyen mondatokat olvashatunk: „Hogy megtudjátok, ki-ki azzal bűnhődik, amivel vétkezik” (Bölcs 11,17). Majd: „Ezért azokat a gonoszokat is, akik esztelenségben töltötték életüket, saját szörnyűségeikkel gyötörted” (Bölcs 12,23). Ezek az idézetek ugyan arra a büntetésre vonatkoznak, amellyel Isten a megátalkodott bűnösöket sújtja, könnyen belátható, hogy ha Isten a büntetésben ezt az elvet működteti, akkor más területen, tehát a gyógyítás területén is, ezt (vagy ezt is) alkalmazza.

Ugyanakkor a homeopátia egyáltalán nem valami rejtélyes, „tudománytalan” vagy éppen okkult gyógymód. Ellenkezőleg, megvannak a saját kikísérletezett, kidolgozott, érvekkel alátámasztott törvényszerűségei, ezen felül a józan paraszti észre, a bölcsesség alapjára, vagyis a tapasztalatra támaszkodik, és ezért alapelvei egyáltalán nem olyan „fantasztikusak”, ahogy ellenzői állítják. Miután e cikk nem nekik, hanem a támadások miatt elbizonytalanodott, hitüket féltő, de a homeopátia igazságát belátóknak szól, ehelyütt nem kell bizonygatnom, hogy a teremtett világ anyagaiból, „Isten patikájából” potenciálással felszabadított energia sokkal inkább megfelel a szintén nemcsak anyagból álló élőlények gyógyítására.
     A természet tele van olyan csodákkal, amelyek előtt az ember tudománya még értetlenebbül áll, mint a homeopátia hatásossága előtt. A madarak költözése, az állatok viselkedése, a gabonaszár minden statikai törvényt felrúgó struktúrája stb. stb., az egész minket körülvevő világ tele van tudományos eszközeinkkel megmagyarázhatatlan jelenségekkel, az emberi értelem és megismerőképesség eleve meglévő és teljesen soha meg nem szűnő (még az örökkévalóságban sem) korlátoltsága számára felfoghatatlan titkokkal. Ahogy az állatok is tudják, mit kell legelniük, ha fáj valamijük, úgy tapasztalta ki az ember évezredeken keresztül a természetes anyagok gyógyító hatását. És az sem véletlen, hogy éppen a kolostorok lakói, a keresztény szerzetesek voltak azok, akik ezt a tudást évszázadokon keresztül megőrizték korunk embere számára.

Ami nekem „bigottan” hívő katolikusnak a homeopátiában mégis a legjobban tetszik, az elsősorban mégsem a homeopátiának a szellemiben, az energiában az anyagnál jobban bízó elve, hanem a gyakorlati alkalmazása, amely talán még az előzőeknél is jobban követi a kereszténység értékrendjét. Nincs még egy gyógymód, amely ennyire az önismereten, önmegfigyelésen, a magunkkal szembeni őszinteségen, a problémák összetett, lelki-szellemi-testi, megoldásán alapul, mint a homeopátia. Sőt, a homeopátia abban is követi a kereszténység elveit, hogy nem várja ölbe tett kézzel a megoldást. Ahogy a vallását gyakorló katolikusnak magának kell megragadnia Isten feléje nyújtott kezét, kegyelmét, azaz tevékenyen részt kell vennie saját üdvözülésében, ugyanúgy a homeopátia sem működik a beteg aktív közreműködése, és ne felejtsük ki, türelme, alázatossága, mértékletessége, fegyelmezettsége nélkül.

Arra a kérdésre, hogy miért támadják a keresztények közül sokan mégis a homeopátiát, szerintem, a következő gondolat szolgálhat elfogadható válaszul. A katolikus Egyház az utolsó századok egyre növekvő mértékű hitehagyásának orvoslására a világ felé való nyitást, az aggiornamento-t választotta. Nem ellenzékbe vonult, nem szigorította, nem őrizte kincseit, hanem úgy gondolta, hogy híveit azzal szerezheti vissza, ha engedékenységet mutat, halad a korral, ablakot nyit a világra. A jövő majd megmutatja, hogy az Egyház ezzel a megalkuvással helyesen döntött-e vagy sem. Mindenesetre – én úgy gondolom –, ez a világgal való nagyfokú kiegyezés az egyik oka, amiért sok katolikus korunkban szembeszáll minden olyan jelenséggel, amelyet a „tudomány mai állása” nem fogad el akadémikusnak. Eközben azt a hibát követik el, hogy figyelmen kívül hagyják, hogy a tudomány, amely ma kizárólag a materializmusra épül, alapjaiban mond ellent az Isten kinyilatkoztatásán alapuló, a transzcendens magasabbrendűségét állító tanainak, azaz az egész kereszténység létezésének.
     Ezért tragikomikus, hogy a mostani támadásban egyfelől a tudományos megalapozottságot kérik számon a homeopátiától, másfelől a Sátánt emlegetik, a homeopátiát az ő munkálkodásának állítják be. Az ellentmondás annyira kirívó, hogy szinte érthetetlen, józan ésszel miként lehet ilyesmit leírni, kimondani.

Tudomásom szerint az Ecclesia könyvesboltban kapható volt a pápa által Róma exorcistá-jának kinevezett Gabriele Amorth atya által írt, Egy exorcista meséli című könyv. Ahogy haladtam ennek a könyvnek (német kiadásának) az olvasásában, egyre inkább úgy éreztem, hogy egy homeopátiával foglalkozó könyvet olvasok.
     Ahogy Don Amorth a Sátán működését, romboló tevékenységének tüneteit ecsetelte, az tökéletesen megfelelt Hahnemann, azaz a homeopátia azon elméletének, amely szerint a krónikus betegségek mind egy alap-bajra (az Ur-Übel-re) vezethetőek vissza. Az e könyvben foglaltak is szerepet játszanak abban, hogy nem tudok szabadulni attól a meggyőződésemtől – miként ezt a Simile 10/2. számában megjelent A krónikus betegségek eredete című cikkemben kifejtettem –, hogy ez az alapbaj nem a Hahnemann által a Bibliából vett bőrbaj, a pszóra, hanem az – ennek a bőrbetegségnek is alapjául szolgáló – a Bibliában szintén szereplő betegség, amelyet leírása alapján a szifilisszel lehet azonosítani. „Az Úr megveri térdedet és lábad szárát szörnyű daganattal” (a szifilisz egyik biztos tünete!), „a lábad ujjától a fejed tetejéig, s nem tudsz belőle kigyógyulni” (5 Móz 28,35), olvasható az Ószövetségben. Sőt, a nemi betegségek örökletességére, a homeopátia örökletes miazmatikus terheltségére is találunk a Bibliában utalást: „Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon” (2 Móz 20,5).

A katolikus tanítás szerint minden baj, betegség a bűn következménye, a bűn pedig a legfőbb angyal Isten ellen való lázadásával, azaz Lucifer, a Sátán Istennel szembeni ellenszegülésével vette kezdetét, és az ő munkálkodása, kísértése eredményeképpen tört e világra, kerítette hatalmába az emberiséget, sőt az egész teremtett világot. Nos, az Amorth atya könyvében leírtak szerint a Sátántól megszállottak viselkedése, betegségei kísértetiesen megegyeznek a vérbaj lelki, szellemi, testi tüneteivel: az élő szervezetet romboló, rohasztó, öncsonkító hatásával.

Máté Evangéliumának 12. fejezetében olvashatjuk a következőket: „Ekkor egy ördögtől megszállt vak és néma embert vittek hozzá. Meggyógyította, úgyhogy beszélt és látott. Ennek hallatán a farizeusok így nyilatkoztak: Belzebulnak, a gonosz lelkek fejedelmének nevében űzi ki a gonosz lelkeket. Jézus belelátott gondolataikba és így szólt hozzájuk: ‘...Ha a sátánt a sátán űzi ki, meghasonlik magával’” (Mt 12,22/24-26).
     A homeopátia az egyetlen gyógymód, amely súlyosságának megfelelő mértékben foglalkozik azokkal a hatásokkal, amelyeket a nemi betegségek okoztak az emberiségnek. Azt pedig senki nem vitathatja, hogy e betegségek kialakulásáért az ember bűnre való hajlama a felelős, amelyet a Sátán Isten ellen való lázadásában, az emberek megrontására használ ki.
     Ha az emberiség bűneinek következményeit lelki, szellemi, testi vonalon egyedül gyógyítani törekvő homeopátiában a gonosz lélek működik, akkor ezzel önmaga ellen támad, ami azonban Jézus szavai szerint nem lehetséges. Ezek után biztonsággal állíthatjuk, hogy a homeopátia nem a Sátán műve, hatásossága nem a gonosz, hanem igenis Istennek a teremtett lények, az ember, állat javára a természet elemeibe táplált erejének az eredménye.

Azért a valóban előforduló és igen sajnálatos tényért, hogy a homeopátiával foglalkozók közül egyesek elfordulnak a kereszténységtől, szintén nem a homeopátia a felelős. Én úgy gondolom, ennek az elpártolásnak az egyik oka a korunkban általánosan eluralkodó hitehagyás. Így van ez az élet minden más területén is. Ez csak azért feltűnő a homeopátia esetében, mert az ezt a gyógymódot gyakorlók között éppen ennek természetközelsége folytán eredetileg több volt a vallásos ember. A kor divatja, a világ hatására azonban, főleg azoknál, akiknek nem elég erős, de még inkább nem elég megalapozott a hite, csakúgy, mint a ma emberének többségénél, ez a vallásosság közömbösségbe, majd hitehagyásba fordul.
     Annak okát pedig, hogy számos homeopata a keleti vallások, az ezoterika felé fordul, én az ember esendő természetében vélem megtalálni. A homeopátia a mértékletesség tudománya, se a természetgyógyászat, se az okkultizmus, se az uralkodó akadémiai orvoslás körébe nem tartozik. A homeopátia azon a végletek közötti józan megfontoltság mezsgyéjén mozog, amely semmilyen területen nem szervez táborokat. Az ember természete azonban olyan, hogy szeret valahová tartozni. Pártokat azonban csak a végletek követői alkotnak.
     A homeopatáknak, miközben naponta látják bebizonyítva tanaik igazát, tehetetlenül kell végignézniük egyfelől az akadémiai orvoslás egyre végzetesebb kimenetelű működését, másfelől az emberek hiszékenységét és a titokzatos iránti fogékonyságát gátlástalanul kihasználó egyre szaporodó számú hatástalan praktikák térhódítását. S bármit tesznek, bármennyit dolgoznak, bármilyen ragyogó eredményeket is érnek el, a technika vagy az okkultizmus bűvöletében élő, igazából nem meggyógyulni vágyó, hanem csak a szenvedés és fájdalom, valamint megerőltetés nélkül élni akaró emberek világában nem számíthatnak elismerésre.
     Az emiatt érzett frusztráció, valamint az előbb említett valahova tartozás vágya – szerintem – az a két tényező, ami azokat a homeopatákat, akik hitükben nem elég szilárdak és képzettek a keresztényellenes ideológiák felé vezeti.

E problémának megoldásában, csakúgy, mint mindennapi életünk kisebb és nagyobb vagy nagyon nagy megpróbáltatásainak elviselésében is, egyedül Isten kegyelme segíthet, az a kegyelem, amit Isten a hozzá hűségesen kitartóknak megígért, következésképpen az Egyháza által kiosztott szentségek által meg is ad. Éppen e hűséghez, a bajok és a különböző oldalról támadó kísértések jobb leküzdéséhez ad a homeopátia – mert a gyógymódok közül egyedül ez vizsgálja és kezeli az embert egész valójában – testi, lelki, szellemi téren egyaránt hatásos, Isten által megalkotott és jóváhagyott segítséget.

Végezetül az elmondottak illusztrálására hadd meséljem el egy személyes élményemet. 2003 tavaszán férjem a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán életveszélyes állapotba került. Az orvosok nem titkolták ezt a tényt, az ápolónők szerint – akiket mind kikérdeztem – pedig az ő korában ezt a betegséget az általuk kezeltek közül még senki nem élte túl. Abban a három hétben, amelyet férjem mellett éjjel-nappal a kórházban töltöttem a következő dolgokat tettem: elsőként kifüggesztettem feje fölé a feszületet és a Kútvölgyi Csodatevő Madonna képét, valamint nyakába akasztottam a Csodásérmet. Abban a pár órában, amikor átöltözésre és ügyek intézésére otthagytam a kórházi szobát, felmentem a Kútvölgyi kápolnába, ahol az 1753-as csoda helyén külön is imádkoztam férjem gyógyulásáért. Amíg férjem önkívületben volt, a homeopátiás gyógyszereket a nyelve alá tettem. Amikor már hallott, de még nem mozdult és nem beszélt, fölé hajoltam, és azt suttogtam: „bogyó”, mire azonnal kinyitotta a száját. Ahogy múlt az akut életveszély és javult az állapota, úgy húztam le egyre nagyobb számban a WC-ben a kapott allopátiás gyógyszereket. És attól a pillanattól kezdve, hogy magához tért, megkértem, hogy együtt imádkozzuk a Három Ave Mária imádságot. Férjem minden előrejelzés és tapasztalat ellenére két hét múlva felkelt, és újabb pár nap elteltével saját lábán, minden káros következmény nélkül, teljesen gyógyultan hagyta el a kórházat. Első utunk a Kútvölgyi kápolnába vezetett, ahol együtt adtunk hálát Szűz Máriának közbenjárásáért, a szinte csodás gyógyulásért. Férjemet (ahogy ennek előtte is) továbbra is kezelem homeopátiával. És a Három Ave Mária imát azóta is minden este elimádkozzuk együtt.

(1. kép: Jézus, a Jó Pásztor; 2. kép: Szent István felajánlja Magyarország koronáját Szűz Máriának; 3. kép: Mátraverebély-Szentkút kegyszobor; 4. kép: Márianosztra, Magyarország Királynőke kegykép; 5. kép: Kútvölgyi Boldogasszony)

Feltéve: 2011. június 19.